2024.04.19. - Emma

Bajnai Gordon sikeresnek nevezte kormánya eddigi 50 napját!

Bajnai Gordon sikeresnek nevezte kormánya eddigi 50 napját!
Visszafordították Magyarország szekerét arról a lejtõrõl, ami a szakadék felé vezetett - véli a miniszterelnök, aki jövõre is tartogat takarékossági intézkedéseket, ezek azonban inkább az államra vonatkoznak, mint közvetlenül az emberekre.

Bajnai Gordon sikeresnek nevezte kormánya eddigi 50 napját.

A miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy megcsinálták, amire vállalkoztak, vagyis nagyon gyors cselekvéssel visszafordították Magyarország szekerét arról a lejtõrõl, amelynek szakadék van a végén.
Elmondta: a legfájdalmasabb lépéseket már megtették, de van még néhány olyan takarékossági intézkedés, amelyek a jövõ évi költségvetésben jelennek majd meg. Ide sorolta többek közt, hogy takarékosabban kell gazdálkodnia az államnak. Ezek a lépések kevésbé érintik közvetlenül az embereket, sokkal inkább a nem hatékonyan mûködõ állami vállalatokra, önkormányzati szervezetekre vonatkoznak majd - közölte.

A legfontosabb feladatnak a növekedés újraindítását nevezte. Ehhez több lépésre van szükség, például beindítani a kisvállalkozások finanszírozását, kiválasztani és erõsíteni Magyarország jövõbeni húzóágazatait - mondta a miniszterelnök.

Bajnai Gordon ha kell, tovább tárgyal a szabad demokratákkal a vagyonadóról, akik az egyeztetésre vonatkozó igényüket kedden jelentették be. Számunkra a lényeg az, hogy vagyonadóra szükség van Magyarországon, és az ebbõl befolyó 40-50 milliárd forint a személyi jövedelemadó csökkentésére menjen.

Technikáról, részletekrõl szívesen egyeztetek bárkivel, van még idõ, hiszen a vagyonadó júniusban kerül a parlament elé - fûzte hozzá.