2024.04.19. - Emma

Engedély nélkül épített házat Delhusa Gjon!

Engedély nélkül épített házat Delhusa Gjon!
Ejnye-bejnye, Gjoni! Engedély nélkül nem illik házat építeni. mégis megtette – most pedig magyarázkodhat.

Négy éve döntött úgy Delhusa Gjon, hogy felépíti álmai otthonát. Csakhogy a mostanában botrányaival középpontban álló énekes négy éve hiába vár az építési engedélyre, az csak nem akar megérkezni. Közben pedig szép lassan csak felépült az a pomázi ház…

– Az otthonom valóban a település egyik kiskertes övezetében áll – kezdte Gjoni magyarázni a helyzetet.
– Számos régi jogszabály van érvényben, ami megnehezíti az engedélyek beszerzését, ám a pótlások folyamatban vannak. Több telket is meg kellett vennem egymás mellett, ezeket egybenyitva már egy ház számára is alkalmassá vált a földterület. Számos bírságot kaptam az elmúlt években, fizettem is, mint bárki más – tette hozzá az énekes.

Csakhogy kiderült, hogy nemrég Delhusa exnõje, Erõs Melinda is felhúzott egy házat a telken, tíz méterre Gjon engedély nélkül épített házától. Engedélye persze neki sincs…

Delhusa legalább már fenntartási engedélyt szerzett a házra.

Azaz nem kell attól félnie, hogy lebontják a feje felõl otthonát.

Persze erre gyaníthatóan akkor sem gondolt, amikor egészen felháborító módon úgy kezdett bele a ház építésébe, hogy elõre tudta: egy ideig aligha kaphat rá engedélyt.