2024.03.29. - Auguszta

Egyre rosszabb az egészségügyi állapota Sas Józsefnek!

Egyre rosszabb az egészségügyi állapota Sas Józsefnek!
Egyre rosszabb állapotban van az adócsaló Sas József. A korábban népszerû humorista súlyos gerincproblémákkal küszködik és rokkantkártyával parkol.

Senki nem viselné jól, ha egy több évig tartó, komoly bírósági hercehurca után egy év felfüggesztett börtönre ítélnék adócsalás miatt, azaz bûnösnek mondanák ki egy nagyon komoly és erkölcstelen bûncselekmény elkövetésében.

Na, de hogy jön az adócsalói mivolthoz a rokkantigazolvány?

Elõször is úgy, hogy szegény szerencsétlen adócsaló Sas József elmondása szerint a 2005 óta húzódó perének mellékhatásaként pszichoszomatikus asztmás betegséget szedett össze. Erre jött nemrég a súlyos gerincbántalom, így már rögtön érthetõ is a Toyotájába kért rokkantkártya.

– Olyan jól tartom magam, hogy az orvos nem akarta elhinni, hogy már betöltöttem a 70. életévemet – magyarázta színlelt vidámsággal az adócsaló Sas József.

– Megkért, hogy gomboljam ki az ingemet, hogy megbizonyosodjon róla, valóban elért-e már az öregkor. A feleségem tréfásan meg is jegyezte, úgy látszik, hogy elég, ha levetkõzöm, és már meg is kapom a mozgássérültkártyát – próbált elereszteni egy rendkívül gyengére sikerült poént adócsaló Sas József.

Úgy látszik, hogy adócsaló humorzsákunkat megviselte az adócsalás, és már nem tudja szakmáját a tõle megszokott színvonalon ellátni. Mármint nem az adócsaló szakmáját, hanem a humoristát…