2024.04.18. - Andrea, Ilma

Michael Schumacher visszatér! Õ indul Massa helyett Valenciában!

Michael Schumacher visszatér! Õ indul Massa helyett Valenciában!
Ez az igazi szenzáció: Michael Schumacher lesz a Magyar Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett brazil pilóta, Felipe Massa helyettese a Ferrari istállónál a Formula–1-es Európa Nagydíjon Valenciában!

„Délután beszéltem Stefano Domenicalival és Luca di Montezemolóval, s végül úgy döntöttünk, hogy én készülök fel és ugrok be Felipe helyére. Bár igaz, hogy az életem Formula–1-es szakaszát már régen és végérvényesen lezártam, az az igazság, hogy ezúttal a csapat érdekei miatt nem tehettem meg, hogy ebben a szerencsétlen helyzetben nem segítek."

"A versenyzõi énem persze nagyon várja már az új kihívást” – tette közzé Schumacher saját hivatalos honlapján.

„A legfontosabb, hogy Felipe jól van, és egyre javul. Azt mondtam korábban, hogy teljesen ki van zárva a visszatérésem a Formula–1-be, de annyira szerencsétlen szituáció állt elõ, hogy nem lehetett mást tenni. Sportolóként el kellett vállalnom a kihívást, nagyon várom már az elõttem álló idõszakot” – közölte Schumi hivatalos honlapján, amely lefagyott a látogatók rohamától. A német pilóta sajtósát sem lehet elérni jelenleg.

A hírek szerint egyelõre csak Valenciára vonatkozik a hétszeres világbajnok Schumi döntése, bár errõl biztosat még nem lehet tudni.

A bejelentés igencsak meglepõ, hiszen tegnap a német pilóta menedzsere, Willi Weber határozottan cáfolta azokat az értesüléseket, hogy Schumacher lenne a Budapesten kórházban fekvõ Massa helyettese a következõ Formula–1-es futamon.

„Michael nem indul Valenciában, kizárható, hogy visszatérne” – mondta tegnap Weber, és Schumacher egy interjúban maga is megerõsítette, hogy nem szerepel újra. Egy nap alatt fordult a világ azonban, és Valenciában a finn Kimi Räikkönen mellett Michael Schumacher ül majd be a másik tûzpiros Ferrariba.

Michael Schumacher az utóbbi idõben szaktanácsadóként dolgozott a Ferrarinál, amelynek 1996 és 2006 között pilótája volt, és öt világbajnoki címet nyert ezzel az istállóval.

A Ferrari honlapja szerint egy különleges edzésprogramot dolgoztak ki Schumi számára, hogy fel tudjon készülni az augusztus 23-i futamra.