2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Uszodában látta vendégül a Vacsora Csata idejére vacsorázó társait

Uszodában látta vendégül a Vacsora Csata idejére vacsorázó társait
Szegedi kajacsata

A szegedi Anna fürdõben ért véget csütörtök este Janics Natasa vacsorája. Az olimpiai bajnok és vendégei – Tóth Vera, Oszvald Marika, Delhusa Gjon és Rippel Ferenc – eláztak a nagymedencében, amelyben szokatlan módon két kajak ringatózott.

Az RTL Klub Vacsoracsatájának felvételei zajlottak, a december elején adásba kerülõ részben Natasa látja vendégül a többieket, majd megversenyezteti õket hazai pályán: a vízben.
Az operatõrök, technikusok lábzsákot húztak a fürdõben. – Nekem csak egy jutott! De nem gond, majd lecsatolom a falábam – adott számot extrém alkalmazkodóképességérõl egyikük. Nem kellett, kapott másikat.

Mire a két kamera „megszokta" a magas páratartalmat, megérkeztek a szereplõk is. Natasa terepszemlét tartott, és üdvözölte szegedi egyesületének nyolc fiatal versenyzõjét. A négy fiú és a négy lány azért volt ott, hogy segítsen a hírességeknek legalább beülni a kajakokba. Ott maradni már saját erõbõl kellett. Idõre ment tehát a verseny, bár Oszvald Marikában felmerült az ötlet, hogy talán a megtett távolság számít. Akkor még nem tudta, az is mûvészet, ha nem borulnak ki rögtön.

– Magától menni fog minden, nagy nevetés lesz! – jósolta Natasa a stábbal való egyeztetéskor. Verára és Marikára számíthatott, nevettek öltözés közben és egymáson az alkalmi úszódresszben. Rippel és Delhusa Gjon inkább versenyzõként állt a feladathoz, gondosan szemügyre vette a medencét, a kajakokat.

Tóth Vera az egyik leálláskor kedvesen bemutatkozott az ücsörgõ újságírónak, vágott egy grimaszt a tükörnek, majd megjegyezte: kicsit fáradtak. Oszvald Marikán nem látszott: az operetténekes lelkes volt, csodásnak találta a fürdõt, megkóstolta és dicsérte az Anna vizet. A hajóban ülve pedig követelte: engedjék el, mert érezni akarja, mit kell tennie. Veránál is hamar elmúlt a fáradtság, még kicsit táncolt is az egyik oszlopnál.

– Ne engedd el a lapátot, ez a lényeg. Akkor vagy stabil – így szólt az olimpiai bajnok tanácsa. Rippel Ferenc esetében kiderült: az artista múlt nem feltétlenül jelent elõnyt a vízen, a dalolás viszont szemmel láthatóan igen, legalábbis az énekesek könnyebben fennmaradtak.
– Jó vagy kajakban? – kérdeztem Verát, aki közölte: abban nem, de éneklésben kajakra jó.