Ma tért vissza a Heti Hetes címû mûsorba a betegeskedõ Bajor Imre. A színész most beszélt arról, hogyan lett sikeres, magabiztos, derûlátó emberbõl kudarcot vallott családfõ.
Sokan aggódtak önért, hogy érzi most magát? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy halál boldog vagyok, de sokat segített az elmúlt idõszakban az a mérhetetlen szeretet, amivel körülvettek. Sokat pihentem, leszoktam arról, hogy nyomon kövessem a híreket, és tizenhatszor néztem meg a szurikáták életét. Isteni volt, nem kellett rossz dolgokon gondolkodnom.
Kik voltak azok, akikre számíthatott a bajban?
Nem tudom, mi lenne velem Ildikó nélkül. Múltkor gondolkodtam azon, hogyha neki valami baja lenne, miben tudnék én segíteni, hiszen azt sem tudom, mi hol van a lakásban. Elmondhatatlanul jólesik, hogy a barátaim törõdtek velem, fel sem tudom sorolni õket, annyian voltak, meglátogattak vagy telefonon érdeklõdtek az állapotomról, nagyon sokat tettek értem.
Mi történt aznap, amikor kijött önhöz a mentõ?
Soha nem éreztem még ilyet, olyan volt, mintha hirtelen minden erõ kiment volna belõlem. Aztán mikor rám tették az infúziót, és azt mondták: ilyen magas vérnyomással nem szoktak élni, akkor annyira megijedtem, hogy eszembe sem jutott, ellenkezni az orvossal. Õ pihenõt javasolt, három napig csak aludtam a gyógyszerektõl. Aztán Varga Zoltán természetgyógyász leállította az altatást, és az ideginger-terápiája – hetente háromszor fáj ugyan egy kicsit – csodát tett.
Mostanában nincs jó passzban: szilánkosra tört a bokája, megbukott a legutóbbi filmje, becsõdölt az étterme.
Ha mindez nem velem, hanem egy civil emberrel történik, akkor nem írják meg. Ahogyan mások, én is megpróbáltam vállalkozni, több lábon állni. Harmincöt éve gyakorlatilag eltartok egy „klánt”, és aztán azzal szembesülök, hogy az a kicsi, nagyon magyar vár, amit felépítettem, egyszer csak összedõl, az életem összeomlott. Nem vagyok kivételezett, én sem tudom megúszni a kudarcokat.
Anyagilag nagyon megterhelte?
Errõl nem beszélek, ez az én ügyem. Azt viszont hallatlan pofátlanságnak és szemétségnek tartom, hogy a hitelezõk megfojtottak. Nem várják ki azt az idõszakot, amíg az ember kicsit összeszedi magát, azonnal kell nekik a pénz, és mosolyogva mondják, hogy jaj hát angyali kis mûvész úr, imádjuk, szeretjük magát, de ezt meg ezt most fogjuk, és elvisszük. Az üzleti élet becstelenségével szemben nem voltam felvértezve. Ilyen ez a világ.
Visszatér még az életörömtõl sugárzó Bajor Imre?
Erre egyértelmûen tudok válaszolni. Az a boldogság, amit valaha éreztem azokkal a kollégákkal, akik már meghaltak, és azokkal, akik már nincsenek, soha a büdös életben nem fog visszajönni. Hogy mennyi idõ kell, amíg az ember lelke rendbe jön, azt nem lehet tudni.
-bm-
„Harmincöt éve gyakorlatilag eltartok egy klánt, és aztán azzal szembesülök, hogy az a kicsi, nagyon magyar vár, amit felépítettem, egyszer csak összedõl, az életem összeomlott..."