2024.04.20. - Tivadar

Gondolatolvasó gép?

Gondolatolvasó gép?
Brit tudósok bejelentették, hogy megtették az elsõ lépéseket a gondolatolvasó gép kifejlesztéséhez. Az önkéntesek segítségével végzett kísérletekben a számítógépen futó különleges program képes volt az agyhullámok mintájának elemzésével jó eséllyel megállapítani, hogy éppen mire gondol az alany - persze egyelõre még csak szûk választékból. Az önkénteseknek három rövid kis filmet mutattak egy nõrõl, aki valamilyen hétköznapi tevékenységet végez, például levelet dob be egy postaládába. Az epizódok nézése közben mérték az agyi tevékenységüket, aminek a mintázatát a program elemezte.
Késõbb felkérték õket, hogy gondoljanak az egyik jelenetre, a program pedig az agyhullámok értelmezésének segítségével 45 %-os valószínûséggel eltalálta, hogy éppen melyiket idézik fel. Ez az arány jóval magasabb, mint a véletlen találatok aránya lenne.

A Current Biology címû szaklapban megjelent tanulmányban a londoni egyetem kutatóit vezetõ Martin Chadwick hangsúlyozza, hogy az eredmények azt sugallják: az emlékek szabályos minták szerint raktározódnak el.

Egy másik kutató, Eleanor Maguire pedig azt emelte ki, hogy a fejlesztésnek még csak az elején tartanak, de lassan közelednek a gondolatolvasás megvalósításához.

Hasonló kutatásokról, más tudósok hasonló fejlesztéseirõl korábban is érkeztek hírek, a jelek szerint a gondolatolvasó és értelmezõ gép "benne van a levegõben".

Ezek a kutatások idõvel új megvilágításba helyezhetik az emlékezetvesztéssel járó Alzheimer-kórt, vagy elvezethetnek a becsaphatatlan hazugságvizsgáló géphez. Az is lehet azonban, hogy néhány sötét jövõképet bemutató sci-fi forgatókönyve valósul majd meg. Például a Különvélemény (Minority Report) címû 2002-es Tom Cruise filmé, amelyben még el nem követett, csak eltervezett, elgondolt bûnök alapján tartóztatnak le embereket.