2024.04.19. - Emma

Majomparádé az énekesnõnek

Majomparádé az énekesnõnek
Kerry Katona sok hajmeresztõ pillanatot átélt már, de még õ is leblokkolt a döbbenettõl, amikor két pávián a feje felett kezdett utódgyártásba.

Újra jó irányt vett Kerry Katona élete - lefogyott, leállt a drogokkal, és az anyagi helyzete is rendezõdött. Azonban a hét elején óriási sokk érte, amikor két kisebbik gyerekét állatkertbe vitte. Egy szemérmetlen pár ugyanis a szemük láttára esett egymásnak, ami nem éppen szokványos esemény egy családbarát helyen.
Feljelentés közszeméremsértés vádjában azonban nem lesz, mivel a pajzán páros tagjai bentlakók közül került ki, jelesül két pávián személyében. A majmok elõször csak sütkéreztek a Katona család terepjáróján, majd a motorháztetõn összetapadtak. Az aktust azonban már a tetõn fejezték be, így Kerry-nek kevesebb gyermekei által feltett kínos kérdésre kellett választ adnia. Már, ha egyáltalán meg tudott szólalni, ugyanis a meglepõdöttsége hamar röhögésbe csapott át. Hosszú percekig visított a volán mögött, miközben a fejük fölött a vadaspark állománya bõvült.

Az Atomic Kitten egykori énekesnõje késõbb elmondta, hogy életében elõször volt olyan arcpirító élményben része, ami után nem neki kellett szégyenkeznie. Valamint bebizonyosodott az, az örökigazság, hogy egy jó autó látványa, gyakran feloldja a hölgyek gátlásait.