2024.03.29. - Auguszta

Béres Alexandra pert nyert!

Béres Alexandra pert nyert!
Egy elhúzódó per végeredményeként kiderült, hogy két újság is valótlan információkat közölt Béres Alexandráról, amiért most fizetniük kell!

"Ez a per arról szólt, hogy amikor a Nagy Fogyás c. mûsor a TV2 csatornán lement, akkor az alperesek, - például a Blikk címû újság - olyan vádakat fogalmaztak meg Béres Alexandrával szemben, hogy olyan szereket használt a produkció során a versenyzõi lefogyasztásához, amelyek tiltottnak minõsülnek, és ráadásul az alperesek szerint mindez emberkísérletnek minõsül!" - mondta el Dr. Mester Csaba, Alexandra ügyvédje.
Béres Alexandra még a TV2 Nagy Fogyás c. mûsorát, és személyét ért támadások kapcsán perelt be két hazai újságot. A napilap és a hetilap olyan dolgokat állították a nõrõl, miszerint például a tévémûsorban emberkísérleteket folytatott.

"Nagyon kemény büntetõjogilag szankcionált bûncselekményrõl beszélünk, amivel Béres Alexandrát megvádolták. Ennek azonban semmilyen jogi alapja nincs, viszont inkább van annak alapja, hogy aki ezt állította, az a hamis vád bûncselekményét követte el!" - mesélte Béres Alexandra ügyvédje, aki szerint az összességében négy milliós kártérítés összege teljes mértékben indokolt.

A bíróság elsõ fokú döntése szerint tehát a napilapnak három, míg a hetilapnak egy millió forintot kell fizetnie a fitnesz edzõnek, aki bár nyilatkozni nem kívánt az ügyrõl, valószínûleg örömmel üdvözli a döntést.

"A per során bebizonyosodott, hogy semmilyen olyan készítményt vagy szert nem használtak Szandráék, amely bármilyen módon tiltott, vagy nem engedélyezett lenne Magyarországon. A versenyzõi a sportteljesítményükkel, valamint a számukra adott életvezetési stílussal érték el azt az eredményt, amit elértek!" - tette hozzá Dr. Mester Csaba.