2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Beszéljen a vaginához (+18)

Beszéljen a vaginához (+18)
Eve Ensler Vagina monológok címû munkája óta tudjuk: a nõk imádnak a saját vaginájukról beszélni.

Most elmondjuk neked: azt is szeretik, ha más beszél róla. És azt is, hogyan érdemes. Szex közben (elõtt és után) beszélni – ez néhány férfi számára sima kis perverzió, a többség számára azonban maga a rémálom, felesleges energiapocsékolás, zavaró mellékzönge, és különben is, legalább ekkor fogná be a nõ a száját. Pedig a beszéd a nõk számára egyike a legfontosabb petting-eszközöknek.
A szex-beszéd arra jó, hogy összetettebbé tegye a nemi élményt, árnyalja, vagy éppen egzotikusabbá tegye.

Általában az aktust meghatározó fantáziák párhuzamos világok: abban biztosak vagyunk, hogy a másik is elképzel valamit (valakit...), de hogy mit, ezt ritkán tudjuk.

Ha azonban már a szavak szintjén beengedjük a fantáziáinkba a másikat, elõrevetítjük képzeteinket, vagy megengedjük, hogy a párunk alakítsa, az új lendületet adhat a fantáziálásnak. És ugyanez érvényes az érzetekre: a nõi és a férfi nemi élmény olyannyira különbözik, hogy már eleve az kaland, ha sejteni engedjük a másiknak, mit érzünk.

A vagináról való beszéd elsõ szabálya, hogy mindig mondd ki, hogy mit látsz, érzel. Egyszerû, rövid szavak kellenek, és semmiképpen sem szabad mellébeszélni, felejtsd el a pornóponyvákból tanult gügyögést, az erotikus filmek futószalag-nyögéseit.

Ha egy nõ testérõl beszélsz, akkor az úgy mûködik, mint az önbeteljesítõ jóslat: ha azt mondod: forró, akkor még forróbb lesz, ha azt mondod, hogy nedves, akkor tényleg elönti a nedû. Ez azért mûködik kiválóan, mert a nõk maguk is érzik a bennük lezajló folyamatokat, sok nõben azonban szex közben fel-felébred az önbizalomhiány, könnyen beugranak negatív érzések, érzetek, a kellõ idõben és kellõ hitelességgel kimondott szavak viszont helyre teszik ezeket.

Nem beszélve arról a folyamatos megerõsítésrõl, hogy a pasinak bejövünk, és élvezi a testünk: a férfi izgalmánál ugyanis kevés izgatóbb van egy nõ számára.

Második szabály, hogy sose hazudj. Ha azt hazudod egy nõnek, hogy nedves, miközben lassan eluralkodik a pánik rajta attól, hogy fizikailag nem jelentkeznek rajta az izgalom jelei, akkor az blokkolja.