2024.03.29. - Auguszta

Kásás Tamás dobta csaját

Kásás Tamás dobta csaját
Kásás Tamás két év párkapcsolat után szakított Heincz Eszterrel, a 2006-os Miss Balaton közönségdíjasával.

Szomorú hírre derült fény: Kásás Tamás két év után szakított barátnõjével, Heincz Eszterrel.

A háromszoros olimpia bajnok vízilabdázó két évvel ezelõtt szeretett bele a 2006-os Miss Balaton szépségverseny közönségdíjas bombázójába, kapcsolatuk pedig nagyon szépen indult.
Olaszországba is vele ment

A kettejük közötti vonzalom kölcsönös volt, a csinos hölgyet ugyanis annyira elbûvölte a 34 éves sármos sportoló, hogy még Olaszországba is követte õt - Kásás Tamás ugyanis 2006 óta az olasz Pro Recco klub játékosa.

2008 júniusában arról számoltak be a lapok, hogy már össze is költöztek, Eszter pedig elsõsorban háziasságával gyakorolt nagy hatást Kásásra.

A vízilabdázó akkoriban szûkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy sokat jelent neki kedvese, aki saját bevallása szerint nem tartotta magát többre csak azért, mert a sikeres sztársportoló barátnõje.

Nem akarta elkötelezni magát

A pár különválásának pontos okaira nem derült fény, ám a lap tudni véli, szakításukban mindenképpen nagy szerepet játszhatott az, hogy a 34 éves Kásás még nem érezte magát késznek arra, hogy családot alapítson a modellel.

A jóképû szívtipró tehát újra facér, ami minden bizonnyal izgalommal tölti hölgyrajongóit. Most már csak az a nagy kérdés, hogy vajon ki lesz képes elcsábítani a bajnokot, aki korábban Oroszlán Szonja pasija volt.

Kásás Tamás a csinos színésznõn kívül párkapcsolatban élt játékostársa húgával, Bánhidy Szonjával, sõt, még Kelemen Anna is azt állította, hogy titokban hónapokig szeretõk voltak, ám ezt Kásás nem erõsítette meg.