2024.04.18. - Andrea, Ilma

Elhunyt Bob Guccione, a Penthouse birodalom alapítója

Elhunyt Bob Guccione, a Penthouse birodalom alapítója
Elhunyt Bob Guccione, a Penthouse alapítója, aki voyeurista szemléletû, kendõzetlenül erotikus képeket kínáló férfimagazinja köré sokmillió dolláros kiadói birodalmat épített, majd látnia kellett annak széthullását is. A 79 esztendõs Guccione hosszú betegeskedés után tüdõrákban hunyt el a texasi Plano kórházában - közölte a családja.

A Penthouse 1984 szeptemberében ért népszerûsége csúcsára Vanessa Williams - az elsõ fekete Miss Amerika - meztelen képeinek közlésével.
Ebbõl a számból csaknem 6 millió példányt adtak el, ami 14 millió dollár bevételt hozott. Bár a fotózás Williamsnek szépségkirálynõi koronájába került, de egy csapásra közismertté tette a modellt, aki késõbb énekesként és filmsztárként is befutott.

Guccione New Yorkban született, és pár hónapig katolikus szemináriumba is járt, mielõtt elhatározta, hogy mûvészi pályára lép. Elõbb Rómában, majd Londonban folytatott festõi tanulmányokat, közben többek között szakácsként, mosodavezetõként vagy éppen magánnyomozóként tartotta fenn magát.

Angliában indította útjára a Penthouse magazint 1965-ben, és hogy mûvészi ambícióit is kiélhesse, kezdetben maga készítette hozzá a fotókat. Négy évvel késõbb Amerikában is megvetette lábát a lappal, amely akkoriban, a feminista mozgalom és a szexuális forradalom fénykorában már nyitott kapukat döngetett. A Penthouse bulvárcikkeivel, provokatív meztelen nõi képeivel hamarosan komoly vetélytársa lett Hugh Hefner Playboy magazinjának.

"A voyeurizmus filozófiáját követtük" - emlékezett Guccione egy 2004-ben a The Independent címû brit lapnak adott interjújában. Mint hozzáfûzte: a modellek sohasem néztek a kamerába, ezzel érték el a képek stilizált erotikus hatását. "Úgy látni a nõt, mintha õ nem tudná, hogy nézik. Ez volt a szexi része a dolognak. Ezt nem értették meg a versenytársaink" - magyarázta.

Guccione a becslések szerint négymilliárd dollárt keresett a Penthouse birodalom virágzása alatt. A Forbes magazin 1982-ben a 400 leggazdagabb ember közé sorolta 400 millió dollárra becsült nettó vagyonával.

A lapalapító a General Media Inc. ernyõje alatt építette ki kiadói portfolióját, amelyben a könyvkiadás, az erotikus videó és a nõk számára megjelentetett, meztelen férfiképeket közlõ Viva magazin éppúgy helyt kapott, mint a tudományos és tudományos fantasztikus témákat kínáló Omni magazin és a Longevity címû egészségügyi folyóirat.

Guccione azonban magánvagyona nagy részét a rossz befektetések és kockázatos vállalkozások miatt lassacskán elvesztette. Egyik nagy bukása volt az 1979-ben forgatott Caligula címû erotikus film, amelyet 17,5 millió dollárja bánt. A remek szereposztás - Malcolm McDowell, Helen Mirren, John Gielgud és Peter O'toole - ellenére a forgalmazók menekültek a filmtõl leszbikus és vérfertõzõ jelenetei miatt. A veszteségen még az sem segített, hogy ez a produkció lett a General Media legnépszerûbb DVD-kiadványa.

Egy elhibázott kaszinóberuházás és a Penthouse nyakába akasztott számos per is jelentõsen megcsappantotta a Guccione-birodalom kasszáját.

A nyolcvanas évek második felétõl a pornográfia visszaszorítását célzó intézkedések miatt a Penthouse-féle erotikus magazinok az újságosstandok eldugott polcaira szorultak. A példányszám visszaesését a következõ évtizedben elõretörõ internetes erotikus tartalmak hozzáférhetõsége is siettette. A Penthouse a kilencvenes évek végére egymilliós példányszám alá csúszott, és 2003-ban - amikor a General Media Inc. csõdöt jelentett - már csak 463 ezres példányszámban forgalmazták.

A Penthouse-t 2004-ben egy floridai magánbefektetõ vásárolta meg. A FrienFinder Networks Inc. idén a Playboyra is ajánlatot tett, amely jelenleg tízszer akkora példányban fogy, mint a Penthouse, de Hefner visszautasította. Az idei év elsõ félévében a Penthouse magazin 178 ezres példányszámmal jelent meg.

Guccione tisztában volt az elektronikus média erejével. Már 2002-ben azt jósolta a New York Timesban, hogy "a jövõ vitán felül az elektronikus médiáé".

Négyszer nõsült, utolsó felesége, April Guccione 2006-ban ment hozzá. A pár tavaly költözött New Jerseybõl Texasba. A Penthouse-alapítónak egy lánya és három fia született elsõ és második házasságából.

Guccione kiadóként is megõrizte festészet iránti szenvedélyét. Visszavonulása után is festegetett, mûveibõl több önálló tárlatot rendeztek. Fénykorában csodálatos gyûjteményt szedett össze El Greco, Modigliani, Dali, Degas, Matisse és Picasso képeibõl, amelyek 30 szobás, 6700 négyzetméteres manhattani háza falait ékítették. Anyagi gondjai miatt azonban gyûjteményt és a házat is el kellett adnia.