Az Egyesült Államokban ezért ezt a földrajzi sávot elnevezték "szélütésövnek", és a jelenség tisztázása végett 2003 januárjától harmincezernél több 45 évesnél idõsebb önként jelentkezõ, panaszmentes embert gyûjtöttek a REGARDS tanulmányba.
Fadi B. Nahab és munkatársai a teljes országból négy éven keresztül tanulmányozták a résztvevõket. Ezek többsége a "szélütésöv" államaiból származott. Minden vizsgálati alanyt fölkerestek a lakásában és a részletes vizsgálaton kívül az étkezési szokásokat is följegyezték.
A halban, különösen a zsíros halakban lévõ omega-3 zsírsavak kedvezõen befolyásolják a vérlemezkék összecsapódó készségét, a vérnyomást, a vérzsírok szintjét és az ütõerek falának tágulási képességét. Ez a sokrétû hatás mérhetõen csökkenti a vérzéses szélütés kockázatát. Az Amerikai Szív Szövetség diétás tanácsadása szerint ezért javasolt, hogy hetenként két-három alkalommal ilyen halétel kerüljön az asztalra.
A szárított halakban azonban lényegesen kevesebb marad az omega-3 zsírsavakból, ráadásul ezeket eleve soványabb halfélékbõl készítik. A kutatók azt vizsgálták, hogy a "szélütésöv" lakóinak étkezési szokásai hozzájárulhatnak-e az agyi katasztrófa gyakoribb elõfordulásához.
A vizsgálat afro-amerikai résztvevõi átlagosan többször ettek halat, mint fehér társaik, de ez legtöbbször szárított halat jelentett. Bármelyik államban is éltek, a fekete amerikaiak kétszerte gyakrabban fogyasztottak szárított halkészítményeket, mint a kaukázusi eredetûek.
Az adatok azt is mutatták, hogy az agyi katasztrófa szempontjából legrosszabb statisztikájú területen élõk eleve kevesebb halat ettek, mint a többi amerikai állam lakosai. Az itt asztalra kerülõ halétel 17 százalékkal gyakrabban volt szárított hal, mint a másutt lakók étrendjében.
A "szélütésöv" szomorú egészségügyi statisztikájában a bõrszín mellett az étkezési szokások is szerepet játszhatnak.