2024.04.20. - Tivadar

Végre Magyarországon is fellépett az Attraction

Végre Magyarországon is fellépett az Attraction
Végre Magyarországon is fellépett az AttractionNagy öröm érte az Attractiont, hogy a csapatot végre a magyar közönség is láthatta, hiszen a víz világnapja alkalmából felléptek Budapesten. "Áder János köztársasági elnök úr kért fel bennünket, amikor nála jártunk a Sándor-palotában, hogy vegyünk részt ezen a különleges rendezvényen" – mesélte Szücsi. Elmondta, hetekig próbáltak, hogy olyan produkcióval rukkoljanak elő, ami a leginkább alkalmazkodik a rendezvény témájához, a vízhez. Boldogok vagyunk, hogy a fellépést több országban is közvetítették az interneten, és végre a magyar közönségnek is mutathattunk valamit.
Páran már a nyár elején beválogatott táncosaink közül is felléptek, nekik ez volt a debütálásuk, és fantasztikusan teljesítettek" – lelkendezett a Britain's Got Talent-győztes formáció vezetője, aki cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint lemondták a Las Vegas-i turnét.


"Minden felkérésnek próbálunk eleget tenni, szó sincs arról, hogy nem lépnénk fel Las Vegasban. Éppen azért keresünk még táncosokat, hogy a vegasi turné idejére már ne küzdjük emberhiánnyal, hiszen ehhez a feladathoz maximálisan fel kell készülni" – árulta el Szücsi, aki legalább másfél-két órás produkciót szeretne a színpadra állítani, amihez októberben továbbra is keresik a hazai táncosokat.