2024.04.19. - Emma

Afrikában kirabolták Csányi Sándorékat!

Afrikában kirabolták Csányi Sándorékat!
Csányi Sándor és Jaksity Kata közel két hetes utazásra indult Afrikába, ahol adományokkal támogatták a Magyarországon tartózkodó szomáliai menekültek kinti családtagjait.

Arra azonban egyikõjük sem számított, hogy éppen abban az országban rabolják majd ki õket, ahová segíteni mentek.

"A nairobi nyomornegyedbe tartottunk" - kezdte mondandóját a sármos színész. "Már az elején ijesztõ volt a helyzet, hiszen az utcán sétáló fiatalok és emberek vállán több volt a fegyver, mint a lábukon a cipõ. Alig telt el néhány perc, amikor három gépfegyveres férfi támadt ránk."
"Ránk fogták a fegyvereket, és pénzt követeltek tõlünk. Nagyon féltünk, hiszen azt tehettek volna velünk, amit csak akarnak. Végül minden pénzünket odaadtuk, csak így sikerült elmenekülnünk.

Csak késõbb derült ki, hogy pontosan az ilyen helyzetek miatt nem ajánlatos fehér embernek a nyomornegyedben tartózkodnia sötétedés után" - mesélte Csányi Sándor, aki azóta is próbálja feldolgozni a történteket.