2024.04.20. - Tivadar

Dósa Matyit kidobta a barátnõje!

Dósa Matyit kidobta a barátnõje!
Dósa Matyi egykori kedvese nem éppen elegáns módon intett búcsút a fiúnak - A színész-énekes tehetség most elmesélte a történetet.

Egykori kedvese nem éppen elegáns módon intett búcsút Dósa Matyinak.

- Szakítottunk, aztán újból összejöttünk, de négy hónapja már egyáltalán nem beszélünk egymással - mondta Matyi a Reggeliben, és azt is elmesélte, hogy a lány részérõl nem volt éppen korrekt a szakítás.

- SMS-ben hagyott el. Erdélybe utaztam, elõtte megbeszéltük, hogy találkozunk és milyen programokat csinálunk majd. De amikor visszajöttem, ez az SMS várt tõle. Az okairól már elõtte is tudtam: nem találkoztunk eleget. Én hétbõl hat napot Szolnokon vagyok, így nehéz egy kapcsolatot fenntartani. Jogosan gondolta, hogy kilép, de nem bírta a szemembe mondani, ezért inkább üzenetet küldött.

Matyi már kezdi túltenni magát a történteken.

- Elfogadtam, már nem tudok mit tenni ez ügyben, és le lehet vonni a tanulságokat is. Bár sok munkám van Szolnokon, azért ha nagyon akarja az ember, akkor mindent meg lehet oldani. Most már stabilabb a helyzet, oda tudok figyelni másra is, lassan nyitott vagyok egy új kapcsolatra is.

A színész imádja a munkáját, és nagy megtiszteltetés számára, hogy Rómeót alakíthatja.

- Nagyon nagy szó, ha valaki 21 évesen kap egy ilyen lehetõséget, nagyon köszönöm! Rómeóként egyébként szerelmes is lehetek, és ez nagyon jó!