Budapest - Száznegyven éve, 1868. november 13-án halt meg Gioachino Antonio Rossini, a zenetörténet egyik legbriliánsabb és leglustább lángelméje, akirõl kortársai azt tartották: még a mosodaszámlát is meg tudja zenésíteni.
1792. február 29-én született Pesaróban. A korszak zavaros viszonyai között édesapja többször került rácsok mögé, így amikor énekesnõ anyja turnéra indult, a szomszédok vigyáztak rá. A szabadjára engedett fiú így is megtanulta a zene elméleti és gyakorlati alapjait, majd a bolognai konzervatórium növendéke lett.
A Bolognába visszavonult Rossini ekkor elvállalta két nápolyi színház vezetését, a fejedelmi díjazásért még azt is vállalta, hogy évente két operát írjon és állítson színre. A kezdetben ellenséges közönséget az 1815-ben bemutatott Angliai Erzsébettel nyerte meg; a darab az õ számára is fõnyereménynek bizonyult, mert a címszereplõ énekesnõ lett a felesége. Nápolyból Rómába csábították, ahol Beaumarchais vígjátékából 16 nap alatt megírta A sevillai borbélyt. A helyiek addig a darab egy másik változatát kedvelték, ezért a premierre tüntetést szerveztek, de a kezdeti pfujolás az áradó dallamok hatására ovációvá változott.
A rendkívül termékeny komponista (legendásan gyorsan alkotott, nem utolsó sorban azért, mert minden szégyenérzet nélkül plagizált önmagától, egy-egy áriát kisebb változtatásokkal akár három operájában is felhasznált) 1815 és 1823 között húsz operát írt. Egyebek között megzenésítette az Otellót is, ám a tragikus végkifejletet nehezen viselõ római közönség kedvéért boldog végkifejlettel. A szövegkönyvekbõl kihagyatta a természetfölötti elemeket - nem véletlenül, mert a Mózes Egyiptomban elõadásakor a közönség hangos derültséggel fogadta a jelenetet, amelyben a Vörös-tenger habjainak szét kellett volna válniuk a menekülõ zsidók elõtt, s Rossini végül arra kényszerült, hogy a szegényes színpadtechnikáról egy kórussal terelje el a figyelmet.
1822-ben a Szent Szövetség veronai kongresszusán õ gondoskodott a "harmónia megteremtésérõl". A következõ évben Londonba utazott, ahol bemutatták IV. György királynak és hétezer fonttal lett gazdagabb. 1824-tõl a párizsi olasz színházat vezette busás díjazásért, szerzõdésének lejárta után - javadalmazásának meghagyása mellett - királyi zeneszerzõnek nevezték ki. 1829-ben írta utolsó operáját, a hazaszeretetet és a szabadságot dicsõítõ Tell Vilmost. Bár az opera nyitánya ma is népszerû, a darabot ritkán adják elõ, mivel négy órán át tenné próbára hallgatóságát.
Rossini dicsõsége tetõpontján váratlanul visszavonult, élete hátralévõ évtizedeiben már csak néhány vallásos darabot írt. Elhatározásának okáról keveset tudunk: legvalószínûbb, hogy egyszerûen lusta volt, de lehet, hogy a vetélytársak feltûnése vagy a közönség hálátlansága miatt döntött így. A nagy életmûvész ezután is fényûzõ körülmények között élt, s ettõl kezdve a konyhamûvészetben alkotott maradandót: a róla elnevezett bevert tojástól a makarónin át a bélszínszeletig számtalan finom fogás fûzõdik nevéhez.