2024.04.19. - Emma

Madonna odaadta jussát Guy Ritchie-nek!

Madonna odaadta jussát Guy Ritchie-nek!
Becsült vagyonának húsz százalékával - vagyis az eddig sejtett összeg kétszeresével - engedte útjára volt férjét Madonna.

Az 50 éves amerikai énekesnõ és a nála tíz évvel fiatalabb filmrendezõ, Guy Ritchie nemrég jelentette be - megerõsítve több hónapnyi sajtóhíresztelést -, hogy az utóbbi idõben már igen viharos házasságuk, nem egészen nyolc évvel a romantikus skóciai esküvõ után, végképp zátonyra futott. A válás, gyorsított eljárással és különösebb felhajtás nélkül, a múlt hónap végén már le is zajlott a londoni felsõbíróságon.
Azóta is találgatások tárgya volt ugyanakkor, hogy a szupersztár mennyi útravalóval búcsúzik Ritchie-tõl; a legutóbbi londoni sajtóértesülés 32 millió fontról (10 milliárd forintról) szólt.
A BBC hétfõ esti jelentése szerint azonban Madonna szóvivõje közölte, hogy a tényleges összeg megközelítheti ennek a kétszeresét is. Liz Rosenberg a pontos összeget nem árulta el, de úgy fogalmazott, hogy a végleges megállapodás "50-60 millió font között" jár.

Ez nem mind készpénz: a juttatásban benne van egyebek mellett a Wiltshire grófságbeli, 20 millió font értékû Ashcombe House kastély és az ezt körülölelõ birtok, amely teljesen egészében Ritchie birtokában marad.
Itt még kézenfogva a pár

Ha az 50-60 millió fontos sáv felsõ határa az igaz, az azt jelenti, hogy Madonna saját vagyonának 20 százalékáról mondott le volt férje javára.

A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felsõ ezrérõl évente közzétett lista idei kiadása szerint az énekesnõ 300 millió fontot (több mint 90 milliárd forintot) tudhat magáénak.A sztárpár már az esküvõ elõtt írásos egyezséget kötött arról, hogy válás esetén Ritchie ebbõl egy pennyre sem jelent be igényt, de az a házasság összeomlásának híre óta közismert volt, hogy Madonna nem fogja egyetlen penny nélkül elengedni egykori házastársát.

Ritchie egyébként akkor sem maradt volna földönfutó, ha nem kap semmit: saját vagyonát 30 millió fontra becsülik bennfentesek.Közös gyermekük, a nyolc éves Rocco, valamint Madonna 12 éves kislánya, Lourdes és az Afrikából örökbefogadott David nevelésérõl és láthatásáról késõbb születik végleges döntés. Korábbi londoni sajtóhírek szerint Rithcie legalább Roccót szeretné Londonban tartani, Madonna azonban állítólag ragaszkodik ahhoz, hogy a gyerekek nála maradjanak.

Madonna válásának ára mellett szinte eltörpül az az összeg, amelyet Sir Paul McCartney fizetett ki viharos botrányok közepette kihajított exnejének az év elején. Heather Mills hírek szerint eredetileg 125 millió fontot követelt a Beatles volt basszusgitárosának hivatalosan 400 millió fontra (több mint 120 milliárd forintra) becsült vagyonából, ám Sir Paul végül 24,3 millió font kifizetési kötelezettséggel megúszta a házasság felbontását.