2024.04.19. - Emma

Ugyan már! Antal Imre örökösei civakodnak!

Ugyan már! Antal Imre örökösei civakodnak!
Amíg élt, azt tudtuk róla, hogy szinte senkije nincs, most pedig nem kevesebb, mint 15 örökös jelentkezett Antal Imre hagyatékáért.

A régi barát, Jenei József pedig akár perre is menne a pénzéhes rokonokkal. Kié, vagy kiké lesz végül Antal Imre öröksége?

Mindenki egyetlen Imruskája, a Szeszélyes évszakok alapító atyja tavaly áprilisban hunyt el. Utolsó két betegen töltött évében régi barátja, Jenei József volt mellette: szinte el sem mozdult mellõle.
Mint ahogy most sem mozdul Antal Imre hagyatéka mellõl, ráadásul ezzel nincs egyedül: nem kevesebb, mint tizenöt (!) közeli vagy távoli, esetleg „éppen csak hogy” rokona bukkant föl a tegnapi hagyatéki tárgyaláson.

- Mielõtt magamhoz vettem, megalázó körülmények között élt, a betegsége lassan felemésztette a szervezetét – mesélte a régi barát. – Szörnyû volt látni, ahogy leépül, de a legvégsõkig ápoltam – bizonygatta saját emberi kvalitásait Jenei.

Jenei Józsi azt is elmondta, hogy nem csak Antal Imre szûk családját, hanem szinte az összes hozzátartozóját ismerte. Pont ezért elképzelni sem tudja, hogy ki lehet az a sok ember, aki most felbukkant. Ráadásul Imruska annak idején írt egy végrendeletet, amiben minden Damjanich utcai ingóságát hûséges barátjára hagyta. Ez az eredeti végrendelet azonban – nem fogják kitalálni – szõrén szálán eltûnt.

- Az önkormányzatnál közölték, hogy a tavaly általam beadott végrendelet valahogy eltûnt, csak a másolatot találták meg – mesélte tovább a humorista régi barátja. – Így még ha marad is rám valami Imre után nem kaphatom meg, csak ha elõkerül az eredeti papír. Ha nem sikerül megegyezni a rokonokkal, perre megyek. Nem hagyom, hogy azoké legyen mindene, akik a temetésére sem jöttek el – borult ki Jenei.

A köddé vált végrendelet kálváriája pedig elég nagy probléma Jeneinek, ugyanis – amint azt egy jogi szakértõ elmondta – egy alakilag, tartalmilag helyes végrendelet felülírná a rokonok öröklését.

Tehát ha nem kerül elõ a hivatalos papír – már ha létezik egyáltalán –, marad az osztozkodás. Jenei szerint a hagyaték, amin marakodnak a rokonok mindössze 200 ezer forintból és néhány régi bútoron áll.

Ennél azért sokkal többet ér Antal Imrének az a hagyatéka, ami bármikor megtekinthetõ a tévé filmarchívumában. Csak az nem érdekel senkit...