2024.10.05. - Aurél

Óriásbébi született Debrecenben

A családot és az orvosokat is meglepte az augusztus 8-án Debrecenben született Erdõs Zselyke, aki 6300 grammal és 63 centivel látta meg a napvilágot.
Az ultrahangfelvételek alapján az orvosok sem számítottak arra, hogy Magyarország talán legnagyobb babája fog megszületni a debreceni Kenézy Kórházban, amely egyben az ápolóként dolgozó édesanya munkahelye is. A második gyermekként érkezett kislány császármetszéssel jött világra, vasárnap óta pedig már hajdúböszörményi otthonukban jár csodájára a rokonság és a sajtó is.

„Nem mutattak ki cukorbetegséget a babánál, és a családban sem tudunk hasonló esetrõl, a terhesség alatt pedig nem szedtem magzatvédõ szereket, így rejtély, mitõl nõtt ilyen nagyra a kislányom” – mondta a boldog anya. Mint mesélte, a kis Zselyke nagyon jól érzi magát otthon, éjszakánként nagyokat alszik, nappal pedig sok vendéget fogadnak, hiszen a látogatók is tudják, valószínûleg az ország legnagyobb csecsemõjében gyönyörködhetnek.