2024.04.20. - Tivadar

A sok balszerencse után, óriási öröm érte a házaspárt

A sok balszerencse után, óriási öröm érte a házaspárt
A sok balszerencse után, óriási öröm érte a házaspártMiután a féj és a feleség is elvesztette a munkáját, el kellett adniuk imádott otthonukat, amit már nem tudtak többé fenntartani. Most hihetetlen öröm érte őket. Sorozatos szerencsétlenségek után végre rámosolygott a szerencse Wayne és Desiree Home-ra. Az 57 éves házaspár sok nehézségen ment át az utóbbi időben: mindketten munkanélküliek lettek, és a koruk miatt nem sok kilátásuk volt új állásra. Anyagi nehézségeik miatt meg kellett válniuk imádott családi otthonuktól, és egy kis lakásba kellett költözniük, ráadásul pont akkor, amikor az asszony vastagbélrákkal küzdött.
A Kentben élő házaspár, akiknek három gyerekük és négy unokájuk van, nagyon el volt keseredve, amikor nem várt öröm érte őket: egymillió angol fontot nyertek a lottón, ami átszámítva közel négyszázmillió forint.

„Napokig fülig ért a szánk, el sem tudtuk hinni, hogy ekkora szerencsénk lehet - mesélik. - Sok gond és baj ért minket, és eddig egyik napróla másikra éltünk. Most végre hátradőlhetünk, és a gyerekeink gondjait is megoldjuk.”