rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • Megszületett Katherine Heigl harmadik gyermeke

  • Share on Tumblr

    Megszületett Katherine Heigl harmadik gyermekeMegszületett Katherine Heigl és Josh Kelley kisfia. A Grace Klinika egykori színésznője és dalszerző férje harmadik gyermeküket Joshua Bishopnak nevezték el. A párnak ez az első közös gyermeke, korábban két kislányt fogadtak örökbe. Naleigh Moont 2009-ben Dél-Koreából, Adelaide Marie Hope-ot pedig három évvel később, szintén Koreából vette magához Heigl és férje. Heigl korábban azt nyilatkozta, hogy őt is meglepte, hogy 38 évesen a teherbe esett. Egyáltalán nem számított rá, és azt mondja, örökbefogadott lányaikkal is teljes lett volna az életük.
    Most egy kicsit még teljesebb lett.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • VV Seherezádét választották a világ harmadik legszebb DJ-nek

    VV Seherezádét választották a világ harmadik legszebb DJ-nekA világ 3. legszexibb modell-dj.-je lett VV Seherezádé! A ValóVilág egykori szőkesége még Paris Hiltont is maga mögé utasította, hiszen az örökösnő dj. a 4. lett. Nagyon örülök a helyezésnek. Legutóbb még csak a tizedik voltam. A World\'s Sexiest Model DJ nevű szervezet tavaly keresett fel, elkezdték nézni, merrefelé játszom, valamint a férfimagazinos megjelenéseket is figyelték – mondta Seherezádé. Az ukrán kolleginával, aki az első helyen végzett, már dolgoztunk együtt. Néhány lánnyal találkoztam már, akik az első tízben benne vannak – magyarázta Sehi, aki elárulta, mire van szükség a sikerhez.

  • Sms-ben is el lehet vállni?

    Egy párszavas mobiltelefonos szöveges üzenet épp elég volt egy szaúdi férfi számára, hogy elváljon feleségétõl - számolt be az Arab News címû újság csütörtökön.

    Az Irakban tartózkodó férfi sms-ben közölte feleségével, hogy többé nem tekinti magát férjének. A férfi saját családjával nagyvonalúbb volt, két rokonát telefonon értesítette a válásról - írja a napilap. A Vörös-tenger partján fekvõ Dzsidda bírósága azt követõen hagyta jóvá Szaúd-Arábia elsõ ismert sms-es válását, hogy a két rokon megerõsítette: szóban értesültek a férj szándékairól.

  • Haiti földrengés - Ezer dollárt roptak össze sztriptíztáncosnõk

    Jótékonysági öltáncot lejtettek egy amerikai sztriptízbárban Haiti javára.

    A táncosnõk - akiknek a koreográfiájába beletartozik, hogy tánc közben egy-egy vendég ölében is elidõznek kissé - ezer dollárt "roptak" össze.

  • Szörnyű múltjáról mesélt Madonna

    Szörnyű múltjáról mesélt MadonnaMadonna ma már egyik legnagyobb szerelmének tartja New Yorkot, és még dalt is írt a város tiszteletére. Ám amikor tizenkilenc éves nincstelen senkiként megérkezett Michiganből a Nagy Almába, korántsem imádta ennyire. Az első évei igazi szenvedéssel és rengeteg szörnyűséggel tarkítva teltek. Többször fegyveres rablás áldozata lett, nyomortanyákon élt, és egyszer meg is erőszakolták. Az akkor még csak popkarrierről álmodozó Madge-hez egy férfi lépett oda, kést szorított a hátához, és felvonszolta egy közeli ház tetejére, ahol erőszakosan közösült vele.

  • A szaunában izzadta ki tumorjait!

    Az orvosok már lemondtak róla, de a nagyszülõk mégis megmentettek egy hétéves kisgyereket, akinek 11 rosszindulatú daganatot fedeztek fel a testében.

    Connah Broomban még 2006-ban találták a daganatokat, többek közt a nyakában, a mellkasában a szíve mellett, a gyomrában, a veséjében és a bal lábában.

  • Apáca-szépségverseny

    Nápoly - Egy délolasz pap szeptemberben készül elindítani a Miss Apáca 2008 olaszországi szépségversenyt - olvasható a Corriere della Sera címû napilap vasárnapi számában.

    Antonio Rungi már széles körben ismert újító ötleteirõl - legutóbb például a rózsafüzért a tengerparti strandolókkal imádkozta el, két öltözõkabint átalakítva szentéllyé. "Azt hiszik, hogy az apácák mind öregek, rusnyák és savanyúak?

  • Charles Dickens-nek viszonya volt a sódgornõjével?

    Árverésre kerül egy aranygyûrû, belsõ oldalán Charles Dickens nevével, mely bizonyítéka lehet, hogy az angol írót (1812-1870) gyengéd szálak fûzték sógornõjéhez, Georgina Hogarthhoz.

    A 0,9 karátos gyémánttal ékesített gyûrût Hector Charles Bulwer Lytton Dickens leszármazottainak tulajdona, és február 21-én lehet majd licitálni rá. A gyûrût Lord Alfred Tennyson ajándékozta Charles Dickensnek, egyik legjobb barátjának, és az író hagyatékaként 1870-ben kerülhetett Hector Dickenshez, aki mindig is a nagy író leszármazottjának tartotta magát.

  • Végre igent mondott Nicole Scherzinger

    Végre igent mondott Nicole ScherzingerA Forma 1 versenyzőnek nem ez volt az első próbálkozása, de az egykori Pussycat Dolls énekesnő most először mondott igent. A páros már a sokadik szakításon, és három \"nemmel végződő\" lánykérésen van túl, de úgy tűnik, hogy legutóbbi kibékülésük után végre tényleg révbe értek. A 29 éves Lewis a jelek szerint mindent megtesz, hogy 35 éves barátnője úgy érezze, felnőtt a feladathoz. Az X Factor műsorvezetőjeként a tévéshow-k világában is komoly karriert befutó Nicole öt évnyi zűrös kapcsolat után boldogan mondta ki az igent a lánykérésre

  • Sokkolóval viszik házhoz a pizzát

    A pizzafutárok este egy-két utcába már félnek kivinni az ételt.

  • Tóth Gabi rosszul lett egy szórakozóhelyen

    A fiatal lány egy szórakozóhelyen rosszul lett, ám páran ahelyett, hogy segítettek volna neki, fotózni kezdték.

    Az énekesnõ elárulta, nem haragszik, de rosszulesett neki a reakció. "Nagy volt a tömeg, és én megszédültem. A kedvesem, Balázs azonnal kikísért, pár perc múlva már minden rendben volt" - nyilatkozta az énekesnõ.

  • Milliárdos lett a hatoslottó nyertese!

    Telitalálat a hatoslottón: 3 milliárd a nyeremény

    Eddig sosem lehetett ennyi pénzt nyerni a hatoslottón. a szerencsés nyertes csaknem hárommilliárd - pontosan 2 958 307 350 - forinttal lett gazdagabb.

    Csaknem hárommilliárd forinttal lett gazdagabb az a szerencsés, aki ezen a héten az összes számot eltalálta a hatoslottón. Van ugyanis egy telitalálatos szelvény. Eddig sosem lehetett ennyi pénzt nyerni a hatoslottón. Az ötösön ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény, így azon jövõ héten már 1,7 milliárdot lehet nyerni.

  • Jean-Paul Belmondo a rendõrség kezében!

    Egy feltételezett kölcsön ügyében kihallgatta a rendõrség Jean-Paul Belmondót; a legendás színész legújabb barátnõjének férje után nyomoz a belga rendõrség.

  • Érdemekért érdemrend II. fokozatával tüntették ki Spenik Ottót Ukrajnában

    Az Érdemekért érdemrend II. fokozatával tüntette ki Viktor Juscsenko ukrán elnök Spenik Ottó akadémikust, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia (UNTA) ungvári Elektronfizikai Intézetének igazgatóját, az MTA külsõ tagját tudományos munkásságáért.

    Az 1938-ban Munkácson született Spenik Ottó professzor, a nemzetközi tudományos életben leginkább ismert kárpátaljai tudós az ukrán tudomány fejlesztése és Ukrajna tudományos-mûszaki potenciáljának a növelése érdekében kifejtett tevékenységéért részesült a magas állami elismerésben.

  • Betörtek a Fidesz nagykõrösi irodájába!

    Éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a nagykõrösi Fidesz-irodába, ahonnan számítástechnikai eszközöket vittek el, a falra pedig gyalázkodó feliratot írtak.

    Czira Szabolcs, a Pest megyei város fideszes polgármestere, a párt választókerületi elnöke azonnal értesítette a rendõrséget.

  • Guy Ritchie-t isteníti Justin Timberlake-t!

    Madonna exférjét annyira lenyûgözi Justin Timberlake mûvészete, hogy úgy döntött, új filmjének õ lesz a fõszereplõje, a részletekrõl már meg is egyezett a két sztár.

    Guy Ritchie a források szerint a Guys and Dolls musicalt és a Wild Geese címû háborús filmet próbálja majd elegyíteni, saját stílusában.

  • Telefont nyelt egy pelikán az Egyesült Államokban

    Telefont nyelt egy pelikán az Egyesült Államokban. A falánk madár egy idahói állatkertben kapta be a készüléket, amely természetesen mobil, nem pedig vezetékes. A telefont egy látogató ejtette be véletlenül a gázlómadarak medencéjébe.

    A madárcsapat elõbb játszogatni kezdett vele, de aztán legéhesebbjük lenyelte.

  • Clive Davis bevalotta, hogy biszexuális

    A zenei legenda Clive Davisrõl kiderült, hogy a nõket és a férfiakat is szereti.

  • Majkát meg kell mûteni

    Majka szívét félrekezelték, így a Bár 2.0 mûsorvezetõje újabb mûtét elõtt áll. A 2001-ben, édesapja halálát követõen elõször jelentkezõ szívritmuszavar panaszai még ma is gyötrik a tévés mûsorvezetõt, aki azonban nem kíván lassítani mindennapi tempóján.

    "Fél, maximum egy év múlva újra szívkatétereznek. A combomon keresztül a szívemig vezetik fel a katétert, és árammal idézik elõ a szívritmuszavart" - mondta a mûsorvezetõ, aki szerint nem olyan szörnyû dologról van szó, mint ahogy hangzik.

  • Elhunyt Vlagyimir Motil, a szovjet "eastern" megteremtõje

    Elhunyt Vlagyimir Motil, a Hárem a sivatagban címû elsõ szovjet western, avagy "eastern" rendezõje hétfõn, 82 éves korában, tüdõgyulladásban.

  • Visszavonult az ausztrálok háromszoros olimpiai bajnok úszónõje!

    Jodie Henry, az ausztrálok háromszoros olimpiai bajnok úszója kedden bejelentette, hogy visszavonul az élsporttól.

    A mindössze 25 éves versenyzõ krónikus medenceövi sérülése miatt hozta meg döntését, mivel a tavalyi olimpián és az idei világbajnokságon sem tudott részt venni állandó fájdalmai miatt.

  • A rendõr anyósa ellopta a veje rendõrautóját!

    Járõrkocsikázásra szottyant kedve egy rendõr anyósának meg a feleségének, ezért "elkötötték" a családfõ rendõrautóját, aminek letartóztatás lett a vége és kilépés a rendõrségtõl.

    Utóbbit természetesen a 44 éves családfõ cselekedte, aki 21 évet szolgált seriffhelyettesként a floridai Polk megyében, és az eset miatti szégyenében önként lemondott. Anyósa és neje jármû- és fegyverlopás miatt felel majd. Egy harmadik embert is letartóztattak, õ csak utasként csücsült hátul a járõrautóban.

  • Hazaküldték a kórházból. 8 kilométert gyalogolt terhesen

    Nyolc kilométert gyalogolt a hideg, esõs idõben az a 19 éves lány, akit 9 hónapos terhesen hazaküldtek a kórházból, majd menet közben rájött a szülés.

  • Justin Bieber nem támogatja nehéz sorsú nagypapáját

    Míg Justin Bieber dúskál a pénzben, addig nagyapja éhezik és egy roskatag faházban tengeti életét. A fiatal énekes vagyona meghaladja a 70 millió fontot, addig nagyapját nem támogatja egy forinttal sem.

  • Gyászolnak a Klicsko-testvérek

    Elhunyt Vlagyimir és Vitalij Klicsko édesapja, aki a csernobili katasztrófa kései áldozatának tekinthetõ.

  • Egy légpuskával hónaljon lõtte feleségét!

    Könnyebben megsérült az a nõ, akit férje lõtt hónaljon egy légpuskával este Érden.

    Az 51 éves feleség és ugyanennyi idõs férje összeveszett, és utóbbi szerint a vita odáig fajult, hogy kissé ittas felesége rátámadt, ekkor rántotta elõ fegyvert és lõtt rá az asszonyra.

  • A Nintendo 20%-kal csökenti az árait!

    Húsz százalékkal csökkenti a Nintendo népszerû Wii játékkonzoljának az árát, üzleti elemzõk szerint a japán cég nem riválisai - úgyszintén árcsökkentõ - lépéseit akarja ezzel kontrázni, pusztán elõzetes taktikai lépésrõl van szó.

  • Halottnak hitték a babát, de a szülés után kiderült mégis él

    Az orvosok halottnak nyilvánították a kisfiút, õ azonban mindenkit alaposan meglepett. Csodák pedig igenis vannak.

  • Elképesztõ: kutyát szoptat egy nõ (képpel)

    A 6 hetes Jack életét Janelle Williams megmenti, igaz kissé egyedi és szokatlan módon. Janelle igazából egy teljesen normális életet élõ, jómódú asszony. Amikor a kutya beteg lett, az amerikai Nevada államban élõ nõ megmentette az életét, azt azonban nem lehet mondani, hogy teljesen természetes módon.

    Az egyik helyi lapnak egyszerûen csak furcsának titulálta a kezdeteket, amikor a kutya beteg lett és ezt az egy módját látta annak, hogy megmentse az életét.

  • Som Lajos jobb lába lebénult

    Hetek óta kórházban ápolják Som Lajost, a Piramis együttes gitárosának lebénult a jobb lába.

    A zenész - elmondása szerint - egyik pillanatról a másikra nem érezte a lábfejét és a lábszárát, így mentõ vitte be az intézménybe.

    Most csak járókerettel tud menni, leginkább csak fekszik a kórteremben. Naponta félórát gyógytornázik, így már - mint mondja - kicsit tudja mozgatni. Som Lajos az újságnak leszögezte, hogy egy pillanatra sem adja fel, mindenképp meg akar és meg is fog gyógyulni.

  • Lego robotokkal versenyeznek magyar diákok Zürichben

    Egy jegesmedvét kellett a kutatóállomásra szállítaniuk Zürichben hévízi diákoknak, akik a nem kis feladatot robot segítségével hajtották végre. A hévízi Bibó gimnázium 9. osztályosaiból álló ötfõs csapatnak persze nem egy igazi fehérbundás mackót kellett elvinniük, hanem az általuk programozott Lego robotjukkal versenyeztek.

    A két lány és a három fiú ugyanis a First Lego League elnevezésû verseny európai döntõjén vett részt, ahol osztrák, svájci, cseh, lengyel és szlovák csapatokkal mérkõztek meg.