rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • A legszebb mellû magyar celeb: Konta Barbara!

  • A színésznõbõl lett ingatlanos rendelkezik a legcsodálatosabb dekoltázzsal a magyar celebnõk közül.

    Konta Barbara elsõ udvarhölgye a második gyermekével várandós Görög Zita lett, a harmadik helyen pedig Kocsis Orsolya végzett.

    A Barátok közt Tildái nagy meglepetésünkre nem taroltak, de így is maguk mögé utasították Csisztu Zsuzsát, és eredeti méreteit kissé módosító Gaál Noémit.

    loading...

    Bár Konta Barbara mostanában kerüli a nyilvánosságot, úgy tûnik, hogy nõies domborulatai mégis mély nyomot hagytak olvasóinkban. Önök szerint ugyanis kis hazánkban a híres hölgyek közül a Barátok közt egykori sztárjáé a legszebb kebel - vélhetõen büszke és boldog - tulajdonosa.

    Konta Barbara

    Alig 0.05-del maradt le tõle az éppen második gyermekével várandós Görög Zita. Természetesen számítottunk arra, hogy az egykori modell egy dobogós helyet csíp meg magának, hiszen már jóval azelõtt is a Velvet olvasóközönségének egyik nagy kedvence volt, hogy dekoltázsa a terhesség következtében még impozánsabb lett. Persze az élbolyból nem hiányozhatnak a playmate-ek sem. A férfimagazint Kocsis Orsolya képviseli, aki 2005-ben közönségdíjas lett az Év Playmate-je versenyen, és õt Bódi Sylvi követi a sorban, aki pedig három évvel korábban az elsõ lett ezen a megmérettetésen.
    Bódi Sylvi

    Annak ellenére, hogy Kapócs Zsóka szeretné, ha mindenki komoly színésznõként tekintene rá, reméljük nem sértõdik meg, hogy olvasóink õt is nevezték a Velvet házi kebel-szépségversenyére. Bár az elsõ három közé nem került be, de azonos pontszámot ért el Szabó Erikával, akivel így karonfogva alkotják a középmezõnyt. Kicsit meglepett bennünket, hogy a Barátok közt szereplõjének elõdje, Erdélyi Tímea csak a nyolcadik lett, és még Dukai Regina is megelõzte. Az egykori sorozatsztár keblével ugyan valóban régen találkoztunk valamelyik újság címlapján, de azt hittük, hogy a leszbikus csók és a meztelen férfihátsók megmentik õt.
    Erdélyi Tímea

    Bár Csisztu Zsuzsa domborulatai még ruhával fedve is vonzzák a férfiak tekintetét, ez az irigylésre méltó külsõ jegy csak a kilencedik helyre volt elég. Utolsó helyen végzett a TV2 idõjósa, Gaál Noémi. Ennyire riasztó lett volna a sztori az elcserélt implantámukról?
    Csisztu Zsuzsa

    Reméljük, hogy Kiss Ramónával sokkal kegyesebbek lesznek, amennyiben új melleinek köszönhetõen talán õ is felkerül a listára a következõ felmérésnél.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Peter Andre és Katie Price négy év házasság után vállnak!

    Peter Andre és Katie Price négy év házasság után különválnak.

    A szakítást a férj kezdeményezte, aki már nem bírja tovább Jordan italozását, agresszivitását és félrelépéseit.

    "Nem vagyok féltékeny Katie-re addig, amíg nem iszik. Akkor belebújik az ördög és kész rémálom lesz.

    Bízom benne, amikor józan, de nem bízom benne akkor, amikor iszik."

  • Vágó István kipróbálta az összes könnyûdrogot

    A kvízmester nyíltan mesélt kábítószeres élményeirõl.

    A Bárdos András által készített, Vágó Istvánról szóló könyv kapható a boltokban, ám már megjelenése elõtt napvilágot látott belõle néhány részlet. Információk szerint Vágó István például a könyvben részletesen mesél indai kalandjairól, melynek során szinte az összes könnyû drogot kipróbálta.

    A televíziós szerint ezek semmilyen káros hatással nincsenek a szervezetre, éppen ezért akár legalizálni is lehetne.

  • Stephen King csontrészegen, kokaintól betépve írta legnagyobb mûveit!

    Stephen King csontrészegen, kokaintól betépve írta legnagyobb mûveit, a legtöbbre azonban nem is emlékszik.

    A világ elsõ számú bestsellerírója hamarosan megjelenõ önéletrajzi könyvében teszi ezt a megdöbbentõ bejelentést. És még sok mást is.

    A mára súlyos beteg író a hetvenes-nyolcvanas éveket gyakorlatilag folyamatos alkohol- és kokainmámorban élte meg, démonai elõl menekült az önkívületbe, és képtelen felidézni, miként születtek meg legnagyobb sikerei, a Holtsáv, a Christine, a Cujo vagy a Ragyogás.

  • Kopaszra borottválta fejét Halle Berry!

    Már 11 hónapja annak, hogy Halle Berry életet adott kislányának, de még mindig olyan csillogó szemekkel nyilatkozik róla, mintha csak pár héttel ezelõtt született volna, állítja az Essence magazin.

    A színésznõ interjújában azt is elárulta, sokkal inkább “házasságban érzi magát” mostani férjével, Gabriel Aubry-val, mint bármelyik elõzõ frigyében.

    “Azt hittem tudom mi az a szerelem, de ehhez foghatót még sohasem éreztem.”

  • Borbás Gabi 60 éves!

    60 éves Borbás Gabi színésznõ, aki el akart csábítani egy nõs férfit, pedig õ maga hûséges típus.

    Pár éve a fél ország haragudott rá, amikor a Szomszédok címû teleregényben egy kacér újságírónõt alakított, aki el akarta csábítani Jánost, a délceg erdõmérnököt kedves kis feleségétõl, Almától - persze nem sikerült neki, a férj hûséges maradt asszonykájához.

    A hûség Borbás Gabinak is alapvetõ tulajdonsága: három és fél évtizedes pályafutása mindössze három színházhoz kötõdik.

  • Halloween, mindenszentek és a halottak napja

    Halloween, mindenszentek és a halottak napjaOktóber végén, november elején szinte tele van az internet az egyre divatosabb halloweeni dolgokkal. Ám az sem ritka, hogy a magyar hagyományok hívei kikelnek ezek ellen, mondván nekünk is van saját ünnepünk: a mindenszentek és halottak napja. Vita helyett mi inkább megpróbálunk rendet tenni a fejekben. Utánajártunk, mi a különbség a halloween, mindenszentek és a halottak napja között. Megtudhatjátok, pontosan melyik napon és miért tartják ezeket az ünnepeket. Illetve eláruljuk azt is, hogy miért fölösleges civakodni azon, hogy melyiket ünnepeljük.

  • Nem készült el idõben az autópálya, gyalogolt a volt cseh közlekedési miniszter

    Prága - Több mint 80 kilométert gyalogolt a múlt héten Milan Simonovsky volt cseh közlekedési miniszter egy három éve, még hivatali idejében megkötött és elveszített fogadás miatt. A most hatvanas éveiben járó kereszténydemokrata Simonovsky 2005-ben közlekedési miniszterként írta alá az autópálya építésrõl szóló szerzõdést, s nyitotta meg a munkálatokat. Amikor többen megkérdõjelezték, hogy reális-e 2008 végéig elkészíteni a Prága-Ostrava-lengyel határ autópálya utolsó, több mint 80 kilométeres szakaszát, a miniszter a szerzõdés aláírása után a kételkedõknek fogadást ajánlott fel: ha idõben nem lesz kész az autópálya, akkor legyalogolja a távolságot. Ha viszont elkészül, akkor a kételkedõknek kell gyalogolniuk.

  • Michael Douglas megmenti drogcsempész fiát

    Michael Douglas fiát drogcsempészetért tartóztatták le. A celebgyerekek viselt dolgai akkor is hírértékûek, ha a világnak addig egyébként a létezésükrõl se volt fogalma.

    Michael Douglasról se tudni, mennyi idõt töltött Cameron nevû fia nevelésével, csak azt, hogy a most 32 éves fiú tinédzserkorában apja épp a szexfüggõségével volt elfoglalva. A srácnak felnõttkorában azért három, nagyjából visszhang nélkül marad filmszerep után tavaly csak sikerült bekerülnie a hírekbe, bár nem azzal, amivel a szülei szerették volna: rendõrök kapcsolták le, amikor épp egy kiadós metamfetamin-szállítmánnyal repült Los Angelesbõl New Yorkba.

  • Egy fuldokló lányt mentett meg Kovács Ákos!

    Kovács Ákos szabadidejében a debreceni élményfürdõbe látogatott el családjával.

    A pihenés mellett azonban izgalmakban sem volt hiány: egy fiatal lány ugyanis kis híján belefulladt a mély vízbe.

    Ákos mentette meg a fuldokló lány életét!

    "Éppen a lányával játszott a medencében, amikor hangos segélykiáltásra lettünk figyelmesek. Egy fiatal lány levegõ után kapkodott, majdnem belefulladt a vízbe."

  • Cicciolina imád szexelni az ügyvéddel!

    Staller Ilonát, mindenki Cicciolináját, egynapos magyarországi útján sokszor láthattuk, az újdonsült olasz barátjával, Lucaval. A 25 éves ügyvéd még nem látta párja filmjeit, de nem is zavarja. A lényeg, hogy maximálisan jó a szexualitás kettejük között. Hogy ennek köszönhetõen-e, azt csak sejthetjük, de a lényeg: az eljegyzés már megtörtént.

    Cicciolina öltözõje elõtt órákig tébláboltunk, mire bejuthattunk és kifaggathattuk õt és olasz jogász barátját, Luca di Carlo-t.

  • 8-as ikreivel strandolt az anya

    Nadya Suleman mind a tizennégy gyermekét elvitte strandolni 2011-ben az amerikaiak függetlenség napjának elõhétvégéjén.

    Apa nélkül élnek.

    A nagycsaládos anyuka egyedül neveli csemetéit, ezért nagy feltûnést kelt, és állandóan az érdeklõdés középpontjában van, ahol csak megjelenik. A bevallottan „gyerekfüggõ” asszony 2009-ben azzal vált híressé, hogy nyolcas ikreket hozott a világra.

  • Nem kísérletezgetnek többet csimpánzokon az USA-ban

    Nem kísérletezgetnek többet csimpánzokon az USA-banAz amerikai kormány nem támogatja tovább a csimpánzok bevonásával végzett orvosi élettani kutatásokat. Francis Collins, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) vezetője szerint az intézmény nemsokára búcsút vesz utolsó ötven csimpánzától is és egy szövetségi védett területre költözteti az állatokat. Az NIH 2013 júniusában jelentette be, hogy jelentősen csökkenti a csimpánzok bevonását az általa támogatott orvosi élettani kutatásokba és mindössze ötven példányt tart meg az esetleges jövőbeli kutatásokhoz. Collins szerint azonban azóta "egyetlen új orvosi élettani projektet sem hagytak jóvá".

  • Öngyilkos akart lenni Amy Winehouse

    Barátai a nap 24 órájában figyelnek Amy Winehouse-ra, miután az énekesnõ a minap öngyilkosságot akart elkövetni egy késsel.

    A 25 éves énekesnõnek állítólag "régi álma", hogy fiatalon haljon meg, és mióta megtudta, hogy jelenleg börtönben hûsölõ férje, Blake Fielder-Civil mégsem szabadul egyelõre, azóta felerõsödött benne az öngyilkossági hajlam.

    A napokban barátai szeme láttára szorított kést a mellkasához, azt kérdezve: "Mi értelme van élni?"

  • Politikai pályára lép Terry Black!

    Politikai pályára lép Terry Black.

    Az elõadómûvész és kétgyermekes apa nyolc évig volt a Szabad Szabadság Párt elnöke, most mégis a Magyarországi Kisebbségek Pártja színeiben indul az EU parlamenti választásokon.

    "Mindig is baloldali érzelmû embernek tartottam magam, és az idén beléptem a Magyarországi Kisebbségek Pártjába, mert olyan értékeket képvisel, amivel egyetértek. Itt faji, vallási, szexuális hovatartozás nem számít.

  • Müller Attila és Larion Zoé az állatok védelme mellé álltak

    Müller Attila és Larion Zoé az állatok védelme mellé álltakA Lajka az űrkutya gyermekopera az Armel Operafesztivál 2013 Szeged programján az Orpheus Állatvédő Egyesület a felelős állattartásra, az állatvédelem fontosságára a színház előtti téren hívta fel a nézőközönség figyelmét. A rendezvény kapcsán Müller Attila és Larion Zoé állatvédőkként az állatok védelme mellé álltak. Az állatvédők az \"Állatrendőrségért Mozgalom\" www.facebook.com/AnimalPolice közösségi oldalán azért is küzdenek, hogy a közeljövőben állatvédelmi rendőrség jöhessen létre.

  • Beszélt Jacko meleg szeretõje

    Több különös hír napvilágot látott már a popkirály júniusi halála óta - állítólagos homoszexualitásáról is. Most azonban egy volt bõrgyógyász-asszisztens állítja, hogy meleg kapcsolata volt Michael Jackson-nal.

    Jason Pfeiffer a US Television Extra címû mûsorában szólalt meg - állítása szerint 2008-ban találkozott elõször Michael Jackson-nal azon a bõrgyógyászati klinikán, ahol a világhírû énekest Arnold Klein doktor kezelte. Szenvedélyes kapcsolat alakult ki köztük - természetesen szexuális is, elsõ együttlétük Pfeiffer autójában volt.

  • David Beckham és Andy Murray a jótékonykódó spotolók!

    David Beckhamen kívül Andy Murray is megmutatta, hogy a sportteljesítményükkel nem csak saját maguknak tudnak segíteni. A két sportcsillag a malária megelõzésére gyûjtött alamizsnát, sikerük érezhetõ volt.

    David Beckham, a Milan 110-szeres angol válogatott játékosa és Andy Murray, a britek jelenlegi legjobb teniszjátékosa vasárnap a londoni Wembley-stadionban a Malaria No More UK nevû jótékonysági szervezet rendezvényében vállalt kampányszerepet. Az egészet a the Sun nevû bulvárlap eszelte ki, de a cél nemes, így David Beckham és Andy Murray örömmel vállalkozott a cél népszerûsítésére.

  • Átvette nyereménylakását a megasztár fiatal gyõztese

    Átvette rózsadombi nyereménylakását Radics Gigi, aki nem egyedül, hanem családjával költözik be a nyereménylakásba.

    A verseny történetében az eddigi legfiatalabb gyõztes átvehette annak a lakásnak a kulcsait, amelyben az elkövetkezõ egy évben élhet majd. A korábbi nyertesek többé-kevésbé egyedül élvezték ki a saját lakás adta szabadságot, Radics Giginek ezt még egy darabig nélkülöznie kell, mivel kiskorú lévén családja is a Rózsadombra költözött.

  • Rubint Réka szexis képei meghódítják a világot

    Rubint Réka levetkõzött az FHM-nek, és az internetre felkerült képei máris önálló életre keltek. Elkezdtek megjelenni a különbözõ külföldi oldalakon. Elõször a Cameltapen és a Fleshboton. Rubint nagy sikert arat a testével, csak azt nem tudják, hogyan kell ejteni a nevét.

    Csütörtökön elõször a Cameltap nevû linkgyûjtõ oldalon jelent meg Rubint Réka FHM-nek készített fotósorozata, majd nem sokkal késõbb a Britney-villantásokkal nagy népszerûséget elérõ Fleshbot is felfigyelt a képekre, ezzel Schobert Norbert feleségének képei nemzetközi siker elé néznek.

  • Angelina Jolie Haiti árvát fogad örökbe

    Hamarosan újabb családtaggal bõvül Angelina Jolie (34) és Brad Pitt (46) családja, a világsztár házaspár egy haiti árvát adoptál.

    A két filmsztár hat gyermeket nevel, de nem zárkóznak el a hetediktõl, mondván: megtehetik, hogy ennyi csöppséget neveljenek. Az örökbefogadást megint egyébként a színésznõ kezdeményezte. Jolie a január 12-i, Richter-skála szerinti 7-es erõsségû földrengés sújtotta Haitin járt a napokban az ENSZ Menekültügyi Fõbiztosságának és Gyermekalapjának jószolgálati nagyköveteként.

  • Réka Fricinek becézi Schobert Norbi férfiasságát!

    Schobert Norbi szerint sajnos néha belsõ titkait is nyilvánosság elé kell tárnia, hogy felfigyeljenek szakmai sikereire.

    Ezért van az, hogy elmeséli: vannak hibái, és megesik, hogy éjszakánként a mosdókagylóba vizel. Réka pedig Fricinek becézi a férfiasságát.

    Norbi a showbizniszben eltöltött évek alatt már hozzászokott a rosszindulatú, csípõs megjegyzésekhez. Mára már a testéhez hasonló kondícióban van a lelke is.

  • Doktor House kiszáll a sorozatból?

    Hugh Laurie, a Doktor House-t alakító színész komolyan elgondolkodott azon, hogy kiszáll a népszerû korházas tévésorozatból.

    Laurie félti a térdeit. A képernyõn sánta dokit alakító színész már a való életben is sántít, fájlalja a térdeit, ami nem is csoda, hiszen a sorozatban évek óta bottal jár.

    Elmondása szerint ennek orvoslására és a helyzet elviselhetõvé tételre már jógázni is elkezdett és komolyan fontolóra vette, hogy kiszáll a sorozatból, jóllehet ez hozta meg számár a világhírt.

  • Szekeres Nóráéknál kicsit késõbb jön a harmadik baba!

    A Megasztár 4 háziasszonya pörgõs hónapokat él mostanában, elsõsorban a tehetségkutató okán, de ezen túl a TV2 egy másik mûsorában is dolgozik, ráadásként pedig otthon várja a háztartás, a férje és két kicsi gyermeke.

    Szekeres Nóra még nincs harmincéves. Tudatosan vállalta fiatalon a gyermekszülést.

    "Noa és Milu után igazság szerint eredetileg jött volna a harmadik babánk is, de a Miluval eltöltött egy hónap után arra jutottunk, jobb lesz, ha várunk pár évet."

  • A Subscribe lép fel a Linkin Park előtt

    A Subscribe lép fel a Linkin Park előttRekordszámú vendéget várnak a 25. Telekom VOLT Fesztivál nyitónapjára Sopronba, ahol először lép fel hazai színpadon az amerikai szupercsapat, a Linkin Park. Az ünnepi koncert apropóján idén egyetlen alkalommal újra színpadra áll a Subscribe, az éjszakai headliner szerepét pedig a Brains tölti majd be. Ünnepi programok egész sorával készülnek a 25. Telekom VOLT Fesztivál szervezői. Magyarországon először lép fel a világ legnagyobb stadionjait és fesztiváljait sok év óta rendszeresen megtöltő Linkin Park.

  • Új helyszín a Szigeten: Cirque du Sziget

    Új helyszín a Szigeten: Cirque du SzigetEgy lélegzetelállítóan látványos programokat felsorakoztató új helyszín gazdagítja idén a Sziget színes kínálatát. A Cirque du Sziget ad helyet késő esténként a fiatal hazai artistatehetségek által létrehozott - az idei Szigetre komponált - “új-cirkuszi” produkciójának és megannyi varázslatos előadásnak. Vadonatúj és rendkívül látványos cirkuszi helyszínnel gyarapodik idén a Sziget programkavalkádja. A közönség koraeste láthatja, hogy a fiatal végzős artisták robbanékony energiáikkal és a fizikai határokat súrolva hogyan emelkednek a magasba.

  • Sarah Larson: 'Stresszes és idegölõ volt a Clooney párjának lenni!'

    George Clooney nem szívbajos hírében álló ex-barátnõje, Sarah Larson elárulta: stresszes és idegölõ volt a sztár párjának lenni. Sarah Larson egyévnyi együttlét után szakított George Clooneyval.

    Amikor arról kérdezték, milyen volt egy élõ legendával - aki ráadásul a nõk nagy bálványa és többször kiáltották már ki a legvonzóbb férfinek - együtt járni, azt felelte:

    - „Nem emiatt volt nyomás rajtam. Kicsit idegölõ volt, mert George-ot mindenki szereti, és miatta állandóan a figyelem középpontjában voltunk. Ez sokszor stresszet okozott."

  • Hisztiroham a szépségkirálynõ válogatáson!

    A múlt héten lezajlott szépségmustrán közel nyolcszáz behívott lányt nézett végig a szakmai elõzsûri az RTL Klub hamarosan induló A Királynõ címû produkciójához. Volt, aki nem tudott beletörõdni abba, hogy nem került a legjobbak közé és ennek hangot is adott...

    Tepedelen Tímea, aki tavaly döntõs volt A Királynõ címû mûsorban, miután kihirdették a legjobbak névsorát és világossá vált, hogy számára idõ elõtt véget ért a verseny, hisztérikus sírásban tört ki. Elõször azzal nyugtatta magát, hogy biztos tévedés történt, majd késõbb tehetetlen dühében versenytársait ócsárolta.

  • Rowlingnak a Halál ereklyéi a kedvence a Potter-filmek közül

    Az eddig bemutatott Harry Potter-filmek közül a Halál ereklyéi a kedvence - árulta el a varázslóvilágot regényfolyamával megteremtõ J. K. Rowling a produkció londoni világpremierjén.

    Az írónõ, akinek hétkötetes regénysorozata világszerte 400 millió példányban fogyott el, egyúttal elismételte korábbi kijelentését: nem tudja, hogy belevág-e valaha egy nyolcadik kötet megírásába. "Azt hiszem már lezártam, de nem mondom, hogy soha nem folytatom, mert nem tudom."

  • Szőrnyű tengeri állatok

    Szőrnyű tengeri állatokA tengerben fürdeni nagyon csábító. Egészen addig, amíg bele nem gondolunk abba, hogy mi úszkál alattunk. Persze talán jobb is, ha csak ritkán fantáziálunk erről. Ha megnézi az alábbi képeket, érteni fogja, miért. Undorítónak találja a Balatonban úszó moszatot, ami folyamatosan rátapad a mellkasára? Gusztustalan az a döglött keszeg, melyet a partra sodort a víz? A szívbaj kerülgeti, amikor rabol a csuka nem messze a strandhelytől? Gondolja újra kicsit ezeket a helyzeteket, és nézze meg, hogy milyen élőlények élnek a tengerekben.

  • Szeretõje combját sütötte ki egy brit szakács - vigyázz, hogy mit eszel!

    London) - Kannibalizmus miatt idéztek bíróság elé egy brit fõszakácsot Leedsben. A 36 éves Anthony Morley-t, aki Mr. Gay is volt Nagy-Britanniában, azzal vádolják, hogy megölte homoszexuális partnerét, egyik combját feldarabolta, megfûszerezte, majd olívaolajban kisütötte.

    Amikor a rendõrség Morley lakásában járt, a hálószobában ott volt a meggyilkolt férfi, a 33 éves Damian Oldfield meztelen, véres és megcsonkított holtteste, a konyhában pedig emberi húsdarabokat találtak, amelyek kétségkívül az áldozathoz tartoztak. Némelyiken harapásnyomok látszottak, feltehetõleg az elkövetõ megkóstolta azokat.

loading...