rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • Meggyilkolták a lottómilliomos teherautósofõrt

  • A föld alatt bebetonozva találtak meg egy Abraham Shakespeare nevû amerikai milliomost Floridában, aki 2006-ban nyert a lottón.

    A gyanú szerint befektetési tanácsadója a gyilkos, a holttestet a nõ élettársának telkén találták meg. Beton alá temetve holtan találtak egy hónapok óta keresett floridai kisegítõ teherautósofõrt, aki néhány éve 17 millió dollárt nyert a lottón. A 43 éves férfi eltûnését tavaly novemberben jelentette a családja, de már április óta nem látták. A hozzátartozók reménykedtek, hogy a lottónyereményéig édesanyjával élõ Abraham Shakespeare talán egy karibi üdülõhelyre menekült.

    loading...

    A büntetett elõéletû és majdnem írástudatlan férfi nem tudott élni a 2006-ban rá szakadt szerencsével. Kéregetõk serege vette körül, és õ bõkezûen szórta az adományokat. Maga sem tudta beosztani a pénzt: évi életjáradék helyett egy összegben felvette a milliókat, amelyekbõl egyebek közt egy egymillió dollárt érõ házat és egy Rolex karórát vásárolt. Ráadásul egy kollégája megvádolta, hogy tõle lopta a nyertes szelvényt, amibõl pereskedés lett.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Sado / mazo gyerekjáték!

    Szadomázo Barbie baba

    Milánó - Még az üzletekben sincs, máris vitát váltott ki. Barbie baba legújabb változatában szado-mazochista képzettársításokra ad alkalmat.

    A gyártó Mattel cég ugyanis az 1940-es évek végének képregény-szuperhõsnõjérõl, Black Canary-ról mintázta az új Barbie-t. A baba fekete neccharisnyát visel, sötét, testhezálló mûbõr ruhát, motoros dzsekit, kesztyût és tûsarkú cipõt.

  • Félrelépett sztárséf, de az apaságot nem ismeri el

    Nem adja fel a harcot Andrea, az a fiatal nõ, aki állítja: gyermeke született a sztárséf Kovács Lázártól. Úgy tudjuk, Andrea havi nyolcvanezer gyerektartást kér, de Lázár nem fizet ennyit.

    Nem dõl be a fenyegetéseknek, és tisztességtelennek tartja a megállapodást Andrea, amiben Kovács Lázár megígérte, hogy 2010. augusztustól havonta harmincezer forinttal támogatja a fiatal nõ fiát. Andrea azt állítja: a fiúcska Lázártól született, a szakács ugyan elismerte, lefeküdt a nõvel, de az apaság megállapítására DNS-vizsgálatot kért.

  • Kerti törpe óriásútja - hihetetlen!

    London - Egy ellopott kerti törpe héthónapos világkörüli utazása után visszatért tulajdonosához Angliában.

    Eva Stuart-Kelso törpéjét egy fotóalbummal együtt találta a kertjében a nyugat-angliai Gloucesterben. Az album fényképei bizonyítják, hogy a törpe megjárt legalább tucatnyi országot. A brit kerti apróság, név szerint Murphy, amúgy erõsen emlékeztet az Amélie csodálatos élete címû filmbeli "kollégájára", aki képeket küld haza világkörüli útjáról gazdájának.

  • 85 méter magas, úszó karácsonyfát állítottak fel

    85 méter magas, úszó karácsonyfát állítottak felA világ legnagyobb úszó karácsonyfáját állították Rio de Janeiróban. A díszkivilágítással feldíszített fenyőfa 85 méter magas. Az 542 tonna súlyú óriási acélszerkezetet a brazil metropolisz déli részén fekvő Rodrigo de Freitas lagúnában tűzijátékkal ötvözött, látványos zenés előadás keretében avatták fel, amelyen “részt vettek” a 2016-os olimpiai és paralimpiai játékok kabalafigurái is. Több száz méter girlanddal és 3,1 millió villanyégővel díszítették az úszó karácsonyfát, amely január 6-ig látható az öbölben. Nem mindennapi látvány, az biztos!

  • Verekedés miatt vették őrizetbe Chris Brown-t

    Verekedés miatt vették őrizetbe Chris Brown-tAz énekest vasárnap hajnalban vették őrizetbe, miután egy washingtoni hotel előtt megtámadt egy férfit, és eltörte az orrát. A verekedés azért robbant ki, mert az áldozat - a valószínűsíthetően magyar felmenőkkel rendelkező - Christopher Hollosy és barátja beálltak a háttérbe, amikor Chris két rajongó hölggyel fotózkodott. A poéntól Brown begurult, először homofób ordítozásba kezdett, majd keményen arcon ütötte Christophert. A férfi azonnal a földre zuhant, ahol még kapott egy párat. De állítólag meg sem próbált visszaütni.

  • Friderikusz levetíti Pálffy alkoholos videóját?

    Megkezdõdött Pálffy István és Friderikusz Sándor pere. A híradós szerint Friderikusz azon állítása, miszerint többször is ittasan vezette volna a Jó estét, Magyarország!-ot, nem igaz. Pálffy szerint többször volt közös vacsora a Tv2 akkori vezetõivel, de alkoholt nem fogyasztott - az alperes pedig komplett, összevágott gyûjteményt tervez levetíteni a második tárgyalási napon. A Fõvárosi Bíróságon a Pálffy István által kezdeményezett polgári per elsõ meghallgatását. Ezt a híradós jó hírnevének megsértése miatt indította, négymilliós vagyoni és nem vagyoni kártérítést igényel, ugyanis Friderikusz a 2008-ban megjelent könyvében azt állította róla, hogy többször is ittasan vezette a Jó estét, Magyarország!-ot.

  • Ricky Martin: 'A szívem férfiért és nõért is doboghat!'

    Ricky bevallotta!

    Ricky Martin, a latin szívtipró Puerto Rico egyik TV újságában bevallotta, hogy nem csak a nõi nem iránt érez vonzalmat.

    "A szívem férfiért és nõért is doboghat" - ismerte be a "She bangs" 37 éves énekese.

    A nagyközönséget nem érte meglepetésként a vallomás: régóta szárnyal a Ricky homoszexuálisságát szellõztetõ pletyka.

  • Heidi Pratt: 'Naponta 20-30 orgazmust élek át'

    Heidi Pratt, az MTV The Hills címû show-jának sztárja talán egy árnyalatnyival többet árult el szexuális életérõl, mint amennyit a nagyközönséggel megosztani szokás.

    A 22 éves Heidi a Playboy-nak vallott a nála három évvel idõsebb férjével való szexuális életérõl.

    A dolog pikantériája, hogy az interjút maga az újdonsült férj, Spencer készítette.

    "Mielõtt találkoztam veled, Spencer, soha nem volt ilyen szexuális életem" - vallotta meg az interjúban.

  • Szex egy nyilvános helyen - 15 métert zuhant a lány

    Súlyos gerinc és medencesérülést szenvedett egy ausztrál lány, miután 15 métert zuhant egy szikláról.

    A Northern Territory News címû lap értesülései szerint majdnem az életével fizetett egy lány, amiért nyilvános és mondhatni igen rosszul megválasztott helyszínen szexelt barátjával.

    A pár Darwin nevû város Esplanade nevû sziklájának biztonsági kerítését átlépve elégítette ki egymást, amikor megjelent a 18 éves lány testvére.

  • George Clooney: "Abból élek, hogy jól nézek ki!"

    Sok nõ hallotta már párjától, hogy túl sokat cicomázkodik. Pedig a férfiak többsége is szeret sok idõt tölteni a fürdõszobai tükör elõtt.

    Ez alól George Clooney sem kivétel, mert legalább három órát idõzik reggelenként a fürdõszobájában, hogy megjelenése mindig kifogástalan legyen.

    "Abból élek, hogy jól nézek ki. Tudják, mekkora strapa elérni, hogy minden nap tökéletes legyek? "

  • Clooney nõs emberként tér vissza a Vészhelyzetbe

    A sorozatot lezáró 15. évad utolsó részében õ is és se veled se nélküled szerelmét alakító Julianna Margulies, azaz Carol Hathaway nõvér is megjelennek - mint házastársak, ikrekkel.

    Clooney utoljára a hatodik évadban bukkant fel a chicagói sürgõsségin, amikor is Hathaway nõvér megszülte az ikreiket.

    Jóval késõbb, a 14. évadban már sejteni lehet, hogy végül mégis a veled állapotot választották, egy beszélgetésben elhangzik, hogy Seattle-ben élnek, és az ikreik már iskolások.

  • Puskás Peti visszatér a Jóban rosszban sorozatba!

    Ez aztán a bombahír: visszatér a képernyõre a TV2 „sztárja”, Puskás Peti!

    Az „énekes-színmûvészt” a csatorna kulturális mûsorába, a Jóban rosszban címû remekmûben láthatjuk ismét.

    Puskás Peti egy olyan énekes, aki tud színjátszani is.

    Mondhatjuk tehát színésznek is. Mondják is, hiszen a Megasztár óta nem egy darabban bizonyította tehetségét.

  • Linkin Park a Telekom VOLT Fesztivál 0. napján!

    Linkin Park a Telekom  VOLT Fesztivál 0. napján!Idén 25. alkalommal zarándokolunk Sopronba a VOLTra, aminek a nyitó koncertjét az idén 20 éve alakult Linkin Park adja. A zenekar világszerte stadionokat tölt meg és a legnagyobb fesztiválok headlinere. Több tízezres hazai közönsége évek óta várja ezt a pillanatot, hiszen eddig még soha nem léptek fel Magyarországon, miközben a VOLT kívánságlistáján szinte minden alkalommal ők az elsők.A Linkin Park mellé csatlakozott Ellie Goulding, az Imagine Dragons, Martin Garrix, Jess Glynne, Lost Frequencies, Fritz Kalkbrenner és Sigala is.

  • Kisbabát vár a pornószínész Jenna Jameson

    Jenna Jameson két vetélés után újra áldott állapotban van

    Jenna Jameson egykori pornószínésznõ babát vár kedvesétõl, Tito Ortiztól - erõsítette meg a hírt maga a kismama a US Weekly magazinnak.

    "Igen, terhes vagyok. Még az elejeén járok, szóval nagyon óvatos vagyok mindennel. Annyit pihenek, amennyit csak tudok. Annyira boldog vagyok! Titóval még mindig sokkos állapotban vagyunk" - mesélte Jenna, aki azt is elárulta, szerelmével leköltöztek a tengerpartra, mert imád a víz mellett pihenni.

  • Lemezlovasként debütált Marenec Fruzsi és Sándor Orsi

    Fergeteges hangulatban állhatott a DJ pult mögé Marenec Fruzsi és Sándor Orsi. A SportKlub nemrégiben indult magazinmûsorának házigazdái a kézilabda válogatott Mikler Rolanddal pakolták a lemezeket egy népszerû szórakozóhelyen. Eddig ismeretlen terepen bizonyíthattak a megújult arculattal jelentkezõ SportKlub lányai. A mûsorvezetõi székbõl kiszakadva a Bed Beach DJ pultját vehette birtokba Marenec Fruzsi és Sándor Orsi. A Meztelenül címû sportmagazin duója a DJ-ként is tevékenykedõ kézilabda válogatott Mikler Rolandtól leshette el a lemezzsonglõrködés fortélyait.

  • 40 embert sebesített meg a megvadult bika (képekkel)

    Negyven ember megsérült egy spanyol arénában, amikor a bika beugrott a nézõk közé. Az állatot negyed órás ámokfutás után sikerült csak lefogni.

    Pánik tört ki egy spanyolországi arénában, amikor a nézõk közé ugrott egy bika. A helyszínen készült felvételeken jól látszik, hogy az állat elõbb nekiugrik a kerítésnek, átverekedi magát a korláton, majd ámokfutásba kezd az emberek között, akik sikítva menekülnek a szélrózsa minden irányába. Néhány szervezõ a farkánál fogva próbálja visszatartani az állatot, de nem járnak sikerrel.

  • Ablakban szexelt a modell - fotóval

    Amikor Alicia Tenderness és párja reggel elhagyta a hotelt, nem értették, miért méregeti õket oly hideg és megvetõ tekintettel a recepciós.

    Aztán a lapokból megtudták.

    A belga focikedvelõk nem csak a meccset nézhették árgus szemmel, hanem egy kis szexet is a Stayen stadion melletti hotel ablakában. - Azt hittem, hogy sötétítettek az ablakok és különben is mindenki a meccset nézi – szabadkozott az ad hoc-jellegû show nõi fõszereplõje, Alicia Tenderness.

  • Ugyan már! Antal Imre örökösei civakodnak!

    Amíg élt, azt tudtuk róla, hogy szinte senkije nincs, most pedig nem kevesebb, mint 15 örökös jelentkezett Antal Imre hagyatékáért.

    A régi barát, Jenei József pedig akár perre is menne a pénzéhes rokonokkal. Kié, vagy kiké lesz végül Antal Imre öröksége?

    Mindenki egyetlen Imruskája, a Szeszélyes évszakok alapító atyja tavaly áprilisban hunyt el. Utolsó két betegen töltött évében régi barátja, Jenei József volt mellette: szinte el sem mozdult mellõle.

  • Clint Eastwood elköszönt a színészkedéstõl, de a rendezésrõl nem mond le!

    A Gran Torino címû filmjével elvileg idén elköszönt a színészkedéstõl Eastwood, ám a rendezésrõl egyelõre nem szeretne lemondani.

    Így hamarosan hozzálát új filmjének, a The Hereafter elõkészületeihez.

    A természetfeletti thriller fõszerepére Matt Damon-t kérte fel, aki természetesen örömmel fogadta, hogy együtt dolgozhat a filmtörténet egyik legzseniálisabb alkotójával.

  • Britney Spears exférje még mindig élõsködik az énekesnõn!

    Bár Britney Spears és Kevin Federline már jó ideje elváltak, a leginkább már csak ex-táncos továbbra is vígan élõsködik Brit bankszámláján - afféle parazitaként.

    Nemrég jelentettük, hogy az énekesnõ heti 4000 dollárt fog fizetni Federline-nak, hogy az elvigye a gyerekeket a Circus turné egyes állomásaira.

    Ám alig egy héttel a megállapodás megszületése után Kevin emelte a tétet: egészen 5000 dollárig.

  • Bugyi nélkül a szexis énekesnõ!

    Amelle Berrabah, a szexi sztárénekesnõ elfelejtett alsónemût venni, amikor elment mulatni. Ám amikor az autóból kiszállt, a lesifotósok rögtön lebuktatták. A sztárvillantásokból már lassan könyvet lehetne kiadni, olyan sok intim testrészt láthattunk elõbukkanni. És úgy tûnik, ennek sosem lesz vége. Amelle Berrabah épp bulizni tartott a Mayfair Clubba, majd amikor kiszállt az autóból, rögtön észrevehetõvé vált, hogy nem vett fel bugyit. A Sugarbabes énekesnõje a nagy hideg ellenére miniruhában jelent meg, és amint a fotó is mutatja, a falatnyi ruhán kívül más nem volt rajta.

  • Gyászolnak Bódiék és rettegnek beteg unokájukért!

    Úgy tûnik, miután a családfõ meggyógyult, sem lélegezhetett fel hosszútávon a família - Haláleset történt Bódi Gusztiék családjában. Fiuk, Csabi unokaöccsének egyszerûen leállt a szíve.

    Még Thaiföldön pihent a Bódi házaspár, amikor a jós Frabato felhívta õket és megkérdezte: jól van-e Bódi Guszti. Hazatérésük után Frabato ismét felhívta figyelmüket arra, hogy valami bajt lát a családban. Sajnos, nem sokra rá be is következett a tragédia: Bódi Csabi 23 éves unokaöccse, Sanyi meghalt, minden elõzetes jel nélkül megállt a szíve.

  • A fiatalkori szex prosztatarákot okozhat?

    Egy brit tanulmány szerint a fiatalkori szexuális étvágy összefüggést mutat a késõbbi életkorban kialakuló prosztatarákkal - olvasható a British Journal of Urology International címû brit folyóiratban.

    A kutatást a közép-angliai Nottinghami Egyetem végezte, Polyxeni Dimitropoulu vezetésével. 809 embert kérdeztek ki, közülük 400 diagnosztizált prosztatarákos, a másik 409 megkérdezett nem szenved ebben a betegségben. Többek között arról kérdezték õket, milyen gyakran, hány partnerrel volt szexuális kapcsolatuk pubertáskoruk óta, és volt-e valaha nemi betegségük.

  • Balázs perkálhat a luxusvilláért!

    Sebestyén Balázs mindent megtesz azért, hogy családjának mindenbõl a legjobbat adja. A népszerû mûsorvezetõ hozzávetõleg 100 milliós értékû luxusvillát vásárolt a napokban, ezzel megteremtve kisfiának és nejének is a lehetõ legjobb és legnyugodtabb életkörülményeket. A jól megérdemelt luxust azonban még a sztároknak sem egyszerû elõteremteni, Sebestyén Balázs be is vallotta: hitelt vett fel annak érdekében, hogy megvehesse álmai otthonát. Azt nem lehet tudni, hogy a mûsorvezetõ mennyi önerõvel szállt be a hitelbe, de minimálisan 30 százalékkal kellett rendelkeznie a vásárláshoz.

  • V.I.P. koktélkirályok között partyzott Király Linda

    Bulikirálynõk és pophercegek, divatguruk és kifutódívák, hajszobrászok és a költeményeiket viselõ csodanõk: mind ott voltak a pénteki backstage partyin, hogy fenséges Bacardi koktélokkal koccintva köszönthessék a tavaszt. Aki igazán menõ buliba vágyott, itt megtalálta számításait. A Mûcsarnok impozáns termeiben a hazai celebvilág krémjével szórakozhatott együtt, aki ellátogatott az exkluzív bulira. A party hangulatáról a Bacardi mixerei gondoskodtak, akik a kedvenc koktéljaikat keverték meg az eredeti kubai ízekre vágyó hírességeknek.

  • Batman a jelöltek listáján

    Míg a színészek vagy a kritikusok amerikai céhei számba sem vették az óriási bevételt hozó Batman-filmet, A sötét lovagot, a producerek szerint a legjobb filmek között van a helye, ezért felkerült a jelöltlistájukra.

    Az Amerikai Producerek Céhe hétfõn tette közzé díjainak jelöltlistáját. A legjobb film címéért a denevérember kalandján kívül Brad Pitt romantikus fantasyja, a The Curious Case of Benjamin Button, Ron Howard Richard Nixon egykori elnökrõl szóló sagája, a Frost/Nixon, Sean Penn politikus-életrajza, a Milk és Danny Boyle indiai nyomormeséje, a Slumdog Millionarie versenyez.

  • Monique Covet: 'Benkõ Dániel súlyos beteg, de hatalmas pénisszel áldotta meg a sors!'

    Sokan állnak értetlenül a dzsungelben próbára tett celebek közt jeleskedõ Benkõ Dániel viselkedése elõtt - Monique Covet pornószínésznõ megmondta a sztárról nem mindennapi véleményét. Ma már Olaszországban él, nem forgat, csak showtáncot vállal Monique Covet - A pornószínésznõ régóta ismeri Benkõ Dánielt, és jó embernek tartja.

    A pornósztár szerint Benkõ súlyos beteg és nagyon perverz - de lelki problémáit szeretné kompenzálni a nyilvános meztelenkedéssel.

  • Megtalálták Agatha Christie magnószalagra felvett önéletrajzát!!!

    Izgalmas részleteket tartalmazó, mindeddig ismeretlen magnószalagok kerültek elõ Agatha Christie devoni házából, amelyekre a regényírónõ fél évszázaddal ezelõtt diktálta fel készülõ önéletrajzát.

    A memoárkötet 1977-ben, már halála után megjelent, de a 27 félórás tekercsrõl senkinek sem volt tudomása, csak most botlott bele unokája, Matthew Prichard.

    Az írónõ hangja több kulisszatitkot árult el munkájáról, mint amit az életrajz megszellõztetett - állította a TimesOnline hétfõi jelentése.

  • Ejtõernyõ nélkül ugrottak ki egy sárkányrepülõbõl a vakmerõ fiatalok

    Repülõ mókusként lavírozott a felhõkarcolók között két kalandvágyó norvég fiatalember Rio de Janeiro belvárosában. Ludovic Woerth és Jokke Sommer ejtõernyõ nélkül, mindössze egy speciális kezeslábasban ugrott ki egy sárkányrepülõbõl a metropolisz felett pár száz méterrel. Vitorlázó repülõként szálldostak és manõvereztek a felhõkarcolók között, amelyet természetesen videón is megörökítettek. A hajmeresztõ mutatvány nem volt teljesen veszélytelen, hisz a magas épületek között meglehetõsen szûk a rés, így elég egy rossz manõver a tragédiához.

  • Tizenöt év házasság után Vincze Lilla válik!

    Tizenöt év házasság után Vincze Lilla és a férje elválik.

    A házaspár persze nem verte nagydobra, hogy különköltöztek, ám egyszer minden titok kiderül...

    Az énekesnõ maga sem tudja, hogy a romantikus szerelembõl, a titkos, csodálatos esküvõbõl, a sokat próbált kapcsolatból hogyan lett ilyen befejezés.

    "Történtek dolgok... Próbálok korrekt lenni, azt gondolom, hogy a titkok elõbb-utóbb amúgy is kiderülnek."

loading...