2024.05.06. - Ivett, Frida

Robert De Nirót nem akarták beengedni Oroszországba

Robert De Nirót nem akarták beengedni Oroszországba
Robert De Niro amerikai filmszínészt nem akarták beengedni Oroszországba, ahová Stone címû filmjének népszerûsítésére érkezett külön repülõgépen. A fennakadást vízuma formai hibája okozta: nem jól tüntették fel a beutazás dátumát. A színész végül két óra múltán mégiscsak beléphetett az országba.

De Niro Rómából eleve több órás késéssel indult Moszkvába, s így csak hajnali három órára érkezett a tiszteletére rendezett vacsorára, ahol megjelent az egész moszkvai beau monde.

A meghívottak addig ettek-ittak az unalmas várakozás alatt, amíg egyeseket a sofõröknek kellett autóikhoz támogatni.

De Niro megérkezvén egy keveset engedte magát fotózni, ha már a fotósok kitartottak, majd egyetlen szó nélkül visszavonult egy különterembe.

A látogatás szervezõi elmondták: az amerikai színész az egyik legigényesebb vendégnek bizonyult: elõre hosszú listát küldött kívánságaival, s egyebek között azt kérte, hogy a Kremlre nyíló kilátást biztosító szálló legjobb lakosztályában helyezzék el.

Becsületére legyen mondva: a reggelig tartó vacsora után korán felkelt, és elindult megnézni Moszkvát, de autóban, mivel igen náthás volt. Délben a Nobu étteremben ebédelt, amelynek résztulajdonosa.

Este megjelent az új Vegas bevásárló központ megnyitóján, a vörös szõnyegnél a biztonsági emberek alig tudták visszatartani az érdeklõdõket, hátrahagyta aláírását a "Sztárok fasorában", s újra visszavonult egy különterembe.

A film bemutatóját De Niróval akarta megnézni Nyikita Mihalkov Oscar-díjas filmrendezõ, aki a pénteki bankettre egyéb elfoglaltsága miatt nem ment el, s aki a moziról is lekésett. A kijáratnál De Niro csak néhány szót szólt hozzá, majd elrohant. "Ilyet még én, Oroszország közkincse sem engedek meg magamnak" - mondta Mihalkov sértõdötten.