Az ara Oscar de la Renta-ruhát viselt, hétkarátos gyémánt jegygyűrűje több mint ötszázezer euróba (157 millió forintba) került. Az esküvői fotókra pedig a lapok már régóta licitálnak. A hírek szerint egy amerikai lap négyszáz millió forintnyi dollárért készíthet képeket a négynapos eseményen. A befolyt pénzt Clooney-ék jótékony célokra szánják.
Esküvőjük után a beszédes nevű Amore (Szerelem) motorcsónakkal járta be Velence lagúnáit a hollywoodi sztár, George Clooney és felesége, az ügyvéd Amal Alamuddin. A kézfogó utáni első nyilvános megjelenésükön a friss házasok el sem engedték egymás kezét, s boldogan integettek vissza a kikötőben bámészkodóknak, illetve mosolyogtak a fotósoknak.
A házaspár azt kérte vendégeitől, hogy ne vigyenek magukkal mobiltelefont az eseményre, hogy így elkerülhessék a fényképek kiszivárgását. Úgy tűnik, az egybegyűltek tartották is magukat ehhez a kéréshez, mert egyelőre nem jelentek meg fotók az egybekelés pillanatairól, de még a menyasszony ruhájáról sem.
Az ünneplés egyébként egy nagyszabású vacsorával folytatódott, a pár pedig az ajándékokat jótékonysági célra fogja felajánlani és adományként juttatja el az általuk választott szervezetekhez.


Az 53 éves színész és brit emberi jogi ügyvéd kedvese, Amal Alamuddin 90 fős esküvőjén csak a közeli hozzátartozók és barátok vettek részt, köztük Róma volt polgármestere, Walter Veltroni. Pénteken este fennakadásokat okozott, szombaton pedig gyakorlatilag megbénult az élet Velencében, ahol a nők bálványa, az ötvenhárom éves George Clooney és harminchat éves jogász kedvese, Amal Alamuddin tartják négynapos lakodalmukat. Clooney tanúja régi jó barátja, Cindy Crawford férje, Rande Gerber, a menyasszonyé nővére, Tala.