2024.04.20. - Tivadar

Óriási Scooter bulival indított az idei SZIN

Óriási Scooter bulival indított az idei SZIN
Óriási Scooter bulival indított az idei SZINNapsütéssel és fergeteges koncertekkel elrajtolt tegnap – az idén először hat napos – Szegedi Ifjúsági Napok. A fesztiválozók kihasználták a plusz napot, ugyanis már hétfőn több mint 15 ezren buliztak a SZIN-en. Az időjárás is kegyeibe fogadta a nyár utolsó nagy fesztiválját, ugyanis az előző napok esőzései után a közel 30 foknak és a napsütésnek köszönhetően nagyrészt felszáradt az Újszegedi Partfürdő területe. Plusz egy nappal hosszabb lesz a Szegedi Ifjúsági Napok idén, így már augusztus 24-én, hétfőn kezdetét vette a rendezvény.
Nem is akármilyen hétfővel indult a nyárzáró fesztivál, hiszen a fellépők között köszönthetjük a Szegeden is közkedvelt német világsztár csapatot, a Scootert. A Scooter előtt a Wellhello élő nagykoncertjével indítja be a motorokat, de érkezik a nyitó napra a Hiperkarma is, valamint a régi nagyok kedvelői sem panaszkodhatnak, hiszen a Mizo Színpad kiemelt sztárja a Beatrice lesz.

„Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokat továbbra is Magyarország egyik legjobb ár-érték arányú fesztiváljaként szeretnénk pozicionálni, ezért is döntöttünk úgy, hogy a hetijegy vásárlók még egy plusz napot kapjanak cserébe az idei áremelésért” – nyilatkozta Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője, majd hozzátette – „A plusz 1 napnak köszönhetően olyan magyar fesztiválzenekarok is helyet kapnak a rendezvényen, akikről eddig azt mondtuk, hogy sajnos már nem férnek bele az idei összeállításba. Sokak örömére azonban mégis fellép a SZIN Nagyszínpadon a Kowalsky meg a Vega csapata, ellátogat hozzánk a Magashegyi Underground, valamint a retro zene közkedvelt szereplőit is bemutató Mizo Színpadon fellép többek között Náksi Attila vagy éppen a Groovehouse csapata is.”


A szolgáltatások terén egyértelműen abba az irányba megy a fesztivál, hogy a látogatóknak gyakorlatilag minden rendelkezésére álljon a rendezvény területén. A vendéglátó egységeken kívül többek között élelmiszerbolt, ruházati butik, rengeteg napközbeni program, sportolási lehetőség, élménypark, bankautomata, pihenő zóna várja a fesztiválozókat és biztosítja kényelmüket.

„Külön kiemelném, hogy több év után idén ismét lesz 2 medence, amely üzemelni fog a fesztivál területén, így a homokos parttal rendelkező szabad strand résszel kiegészítve a felfrissülés és az igazi strand élmény is biztosított fesztiválozóink számára” – emelte ki Kurucsai János.

A hétfői napra természetesen külön napijegyek is vásárolhatóak a SZIN többi napjához hasonlóan.