2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Minden spórolt pénzét beteg óvónénijének adta a 4 éves kisfiú

Minden spórolt pénzét beteg óvónénijének adta a 4 éves kisfiú
Minden spórolt pénzét beteg óvónénijének adta a 4 éves kisfiúA floridai Tallahassee-ben él a 4 éves Camden Hand, akinek kedvessége és önzetlensége rendkívül meghatotta az óvónénijét, akin a kisfiú mindenképp szeretett volna segíteni. Az óvónőként dolgozó Betty Payne-nél ugyanis sajnos tüdőrákot diagnosztizáltak, a kemoterápia ára pedig alkalmanként 700 dollár, amit nem tud egyedül fizetni, ezért a szülők és az intézmény is pénzgyűjtésbe kezdett a megsegítésére. Amikor Camden megtudta, hogy az óvónéni beteg és pénzre lenne szüksége a gyógyuláshoz, azonnal felajánlotta saját spórolt pénzét.
Camden édesanyja, Christie, elmondta, hogy a kisfia magától állt elő az ötlettel és azt mondta neki, hogy a szeretné odaadni Betty néninek a malacperselyében lévő összes pénzét, mert segíteni szeretne. A perselyben összegyűlt 105 dollárt a kisfiú egy zacskóba tette és bevitte magával az oviba. Betty éppen kemoterápián volt, amikor a kollégái küldtek neki egy képet a kisfiúról kezében a számára felajánlott pénzzel. “Nem tudtam megszólalni, csak sírtam” – mesélte a meghatódott óvónő, aki később személyesen is megköszönte a kisfiúnak a segítségét.