
Madonna Buder jelenleg is világcsúcstartónak számít, hiszen ő a legidősebb ember, aki valaha teljesítette az Ironman Triatlont. Már évek óta meghökkenti a világot: 75 évesen ő lett a legidősebb nő, aki valaha teljesítette a megmérettetést. Ekkor a Hawaii Ironman versenyen indult, és 16 óra alatt jutott el a célba. Egy évvel később megismételte a sikert. Még 82 éves korában is versenyzett és sikeresen teljesítette a 2012-es kanadai Ironman-viadalt, ahol 16 óra 32 perces eredménnyel ért célba. Ő a legidősebb ember, akinek sikerült ez a bravúr.
A kanadai verseny után így nyilatkozott: “Sokkal kevesebbet tréningezek, mint a többi triatlonos, de már évtizedek óta ezt csinálom, az életem részévé vált a sport, ezért semmi különlegeset nem látok abban, hogy ilyen idősen is versenyzek – mondta Madonna nővér. Hozzátett: “Ha valamint igazán akarunk, azt el is tudjuk érni. Ha meg sem próbáljuk, akkor hibát követünk el. Hiszen az erőfeszítés már önmagában siker”.

Forrás: www.erdekesvilag.hu
A 86 éves Madonna Buder nővér elképesztő elszántságával rengeteg embert inspirál. A híressé vált apáca 48 éves volt amikor elkezdett sportolni, s olyannyira belejött a mozgásba, hogy végül 45 Ironman Triatlont teljesített az évek során. Az amerikai apáca egy pap tanácsára kezdett el sportolni, ám arra ő sem számított, hogy ennyire az élete részévé fog válni. Először csak futott, majd ezt kiegészítette az úszással és a biciklizéssel és 52 évesen részt vett az első triatlon versenyén. Összesen 340 versenyt teljesített, ebből 45 Ironman Triatlon volt.