rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • A Subscribe lép fel a Linkin Park előtt

  • A Subscribe lép fel a Linkin Park előttRekordszámú vendéget várnak a 25. Telekom VOLT Fesztivál nyitónapjára Sopronba, ahol először lép fel hazai színpadon az amerikai szupercsapat, a Linkin Park. Az ünnepi koncert apropóján idén egyetlen alkalommal újra színpadra áll a Subscribe, az éjszakai headliner szerepét pedig a Brains tölti majd be. Ünnepi programok egész sorával készülnek a 25. Telekom VOLT Fesztivál szervezői. Magyarországon először lép fel a világ legnagyobb stadionjait és fesztiváljait sok év óta rendszeresen megtöltő Linkin Park.

    Az amerikai szupercsapat és a jubileumi VOLT Fesztivál iránt rekordszintű az érdeklődés.

    A Linkin Park előzenekaraként a hazai rajongók nagy örömére újra színpadra lép a 2015-ös nyarat búcsúzással záró rockbanda, a Subscribe. „Azt a megtisztelő felkérést kaptuk a VOLT szervezőitől, hogy játsszunk a műfaj-ikon Linkin Park előtt, amire természetesen nem tudtunk nemet mondani” – mesélik a fiúk, akiknek bár vannak további terveik, idén csak erre az egy koncertre, kizárólag a Telekom VOLT Fesztiválra koncentrálnak.

    A VOLT nulladik napján egyszerre több színpadon is elindul a fesztivál. Rögtön a Linkin Park koncertje után Linkin Park afterparti indul, a nagyszínpad headlinereként pedig a Brains csap a húrok közé. Magyarország legsikeresebb elektronikus zenét játszó koncertzenekara törzsvendégnek számít a VOLTon. A csapat jelenleg legújabb albumán dolgozik, amelyről a VOLT közösége minden bizonnyal már kap némi ízelítőt.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Tizenöt év házasság után Vincze Lilla válik!

    Tizenöt év házasság után Vincze Lilla és a férje elválik.

    A házaspár persze nem verte nagydobra, hogy különköltöztek, ám egyszer minden titok kiderül...

    Az énekesnõ maga sem tudja, hogy a romantikus szerelembõl, a titkos, csodálatos esküvõbõl, a sokat próbált kapcsolatból hogyan lett ilyen befejezés.

    "Történtek dolgok... Próbálok korrekt lenni, azt gondolom, hogy a titkok elõbb-utóbb amúgy is kiderülnek."

  • Előadás közben halt szörnyet a Cirque du Soleil egyik artistája

    Előadás közben halt szörnyet a Cirque du Soleil egyik artistájaA \"Ka\" című élő műsor közben lezuhant és meghalt a Cirque du Soleil egyik artistája Las Vegasban, miután kicsúszott a biztosítókötélből, és 15 métert zuhant. A cirkuszi show már a végéhez közeledett, amikor Sarah Guyard-Guillot, a 31 éves francia artista kicsúszott a biztosítókötél védelméből, és leesett a trapézról. A közönség először azt hitte, hogy az esés része az akrobatikus mutatványnak, de amikor a színpad szélére vitték az artistát, a háttérből pedig sírás és nyögés hallatszott, az arénában megfagyott a levegő.

  • Terhes apáca, meleg papok és egyházi szex a fagyireklámban

    Az egyik képen a fagylaltozó, terhes apáca mellett a „Szeplõtlenül fogant…

    A jégkrém a mi hitünk” felirat áll, míg a másikon két romantikusan összefonódó pap a „Hiszünk a nyálképzõdésben” szöveggel.

    A reklám ellen csupán két ember tett bejelentést, mégis azonnal betiltották a hirdetést. Ennek oka, hogy pénteken Londonba érkezik XVI. Benedek pápa, és a látogatás tervezett útvonala mellett több is látható a botrányosnak kikiáltott plakátokból.

  • Meztelenül akarják a szexi Ördög Nórit!

    Az olvasóink körében lezárult szavazás alapján kimagaslóan mindenki Ördög Nórit akarja meztelenül látni a közkedvelt magyar hírességek közül.

    Ezúton üzenjük kedves Nánási Pálnak, hogy mindent bele! Gyõzze meg kedvesét, mert nagyon sokan szeretnének gyönyörködni Nóri adottságaiban!

    Egyébként a közelmúltban lezajlott Miss Hungary szépségkirálynõ választáson is gyönyörû volt, nálam a harmadik helyen végzett!

  • Erotikus fotókkal készült az olimpikon

    Anni Friesinger-Postma javában készül a téli olimpiára. A németek gyorskorcsolyázója most is esélyesként indul majd, elõtte azonban másképp igyekezett felhevíteni a szurkolóit: pikáns fotózáson vett részt a holland Marianne Timmerrel.

    Néhány nap múlva fellobban a láng, és Vancouverben megkezdõdnek a XXI. Téli Olimpiai Játékok. Javában készülnek a versenyzõk, köztük a gyorskorcsolyázás egyik legnagyobb aktív klasszisa, Anni Friesinger-Postma is.

  • Lehet, hogy neked is van valahol egy hasonmásod?

    Lehet, hogy neked is van valahol egy hasonmásod?Ha nincs a Twin Strangers elnevezésű online hasonmáskereső oldal, valószínűleg sosem derül ki, hogy a texasi Jennifer és a tőle kilométerek ezreire élő, észak-karolinai Ambra úgy hasonlít egymásra, hogy akár ikrek is lehetnének. Szerencsére a 33 éves Jennifer kíváncsi természetű nő, akit mindig is érdekelt, vajon él-e a bolygón még egy olyan külsejű ember, mint ő. Miután az interneten belefutott Niamh Geaney történetébe, aki a Twin Strangers segítségével mindössze két hét alatt rátalált „ikerhasonmására", úgy döntött, tesz egy próbát ő is, és regisztrált az oldalra.

  • Hardwell és Manu Chao is a Szigetre tart

    Hardwell és Manu Chao is a Szigetre tartIdén Hardwell celebrálja a Sziget End Show-t, érkezik a nagy közönségkedvenc, Manu Chao és fellép a Kaiser Chiefs is. Újabb neveket jelentettek be ismét a szigetesek. Minden eddiginél látványosabb performanszra és slágercunamira lehet számítani a Sziget Nagyszínpad idei zárobuliján, hisz nem más, mint a szemtelenül fiatal és sikeres holland Dj, a több milliós rajongótáborral rendelkező progresszív és electro house zenész, Hardwell áll majd színpadra. Az ifjú titán huszonhárom évesen tört be a legnagyobbak közé, 2013-ban és a 2014-ben is őt nevezte meg százas listáján a világ első számú DJ-jének a DJ Mag.

  • A leghíresebb prostituáltját gyászolja Németország

    Eddigi leghíresebb prostituáltját gyászolja Németország. A különösen a nyolcvanas évek "reeperbahni" kedvence, Domenica Niehoff pénteki sajtójelentések szerint elõzõ este 63 éves korában hunyt el egy hamburgi kórházban.

    Haláláról szinte valamennyi tekintélyes országos napilap beszámolt.

    Domenica nem csupán saját "jogán" lett híres, hanem megbecsülés övezte azért is, mert éveken keresztül harcolt a német prostituáltak jogaiért.

  • 275 millió dollárt keresett 2010-ben Michael Jackson

    Idei bevétele elérte a 275 millió dollárt (54 milliárd forintot) - derült ki a Forbes magazin összeállításából.

    A lap hétfõn publikált listája szerint Jacksonnak az elmúlt egy évben egymagában több bevétele volt, mint a felsorolásban szereplõ többi 12 elhunyt hírességnek együttvéve.

    Az ötven esztendõsen, váratlanul elhunyt énekes egy évvel ezelõtt 90 millió dollárral (17 milliárd forinttal) még csak a harmadik helyet foglalta el az elhalálozott hírességek bevételi rangsorában.

  • A magyar énekes sztárok Király Viktort éltetik

    Király Viktorért szorítanak egykori és mai magyar énekes sztárok a Megasztár két döntõse közül.

    Fekete Dávidot aranyos fiúnak tartják, de Cini, Aradszky, Tóth Vera és Kovács Kati egyként állítja: nem rendelkezik a szükséges hangi adottságokkal.

    Zalatnay Sarolta: "Viktor hangja elvarázsol, betölti az étert. Ha énekel, érdemes odafigyelni."

    Aradszky László úgy véli, mindkét fiú tehetséges, kár, hogy csak egyikük állhat a dobogó legfelsõ fokára.

  • Xena végre megmutatta melleit - fotóval!

    Cicimustra :D

    Hat éven keresztül világsikerrel alakította a harcos hercegnõt, méghozzá nagyon szexis szerelésekben, de a nyuszis magazin felkérését elutasította. Férfiak milliói csak képzeleghettek arról, hogy Lucy Lawless miként nézhet ki ruha nélkül.

    Kilenc évvel a Xena, és egy esztendõvel a negyedik x után az új-zélandi színésznõ most mindent ledobott a Spartacus címû amerikai tévésorozatban.

  • Vietnámi kiesõ a Megasztárban! Hien búcsúzott!

    Az ötödik döntõben eljött az a feladat, ami talán a legnehezebb, duettet énekelni a honi zenei élet legnagyobb csillagaival.

    Természetesen itt volt az elõzõ három Megasztár szériájából is egy-egy kedvenc, Gáspár Laci, a második sorozat nyertese Molnár Ferenc Caramell, valamint a legutóbbi Megasztár, Rúzsa Magdi.

    Mellettük még Szinetár Dóra, Csipa és Zséda vállalta a közös éneklést a még hat, versenyben lévõ Megasztár-jelölttel.

  • Séta a Niagara vízesés fölött

    Egy amerikai kötéltáncos, a híres cirkusz dinasztia hetedik generációjának képviselõje, Nick Wallenda egy olyan egyedi mutatvánnyal örvendeztette meg közönségét, amelyet több mint 100 évvel ezelõtt hajtottak végre utoljára.

    Nik Wallenda gyerekkora óta álmodozott arról, hogy egyszer a világ egyik legnagyobb vízesése felett sétál. A megvalósításra egészen eddig, 33 éves koráig kellett várnia, de most pénteken dacolva az erõs széllel és a vízpermettel, átjutott a vízesés egyik oldaláról a másikra.

  • A sztárokat sem kíméli a gyilkos baktérium

    Bulvárlapok címoldalára kerül, ha valahol fölfedezik a közönségesen csak húsevõnek titulált baktérium, valójában egy streptococcus fajta újabb áldozatát.

    A harsány közlés azt sejteti: mindannyiunknak rettegnünk kell a kórokozótól, holott valójában kevés esetben okoz súlyos, még ritkábban halálos végû fertõzést. A késõn fölismert kórral szemben azonban csekély a beteg esélye, ezért a szakorvos szerint a higiéniai szabályok betartása, vagyis a megelõzés a védekezés legfontosabb eszköze.

  • Lisimba nevet kapta a városligeti orrszarvú

    A Lisimba nevet kapta a Fõvárosi Állat- és Növénykert öthetes orrszarvúja.

    A városligeti intézmény a hónap elején hirdette meg a szavazást honlapján, amelyre összesen 2260 voks érkezett.

    A nyolc választható névbõl - amelyek mindegyike afrikai fiúnév, és az anyaállat nevéhez (Lulu) hasonlóan L betûvel kezdõdik - a Lisimba kapta a legtöbb, 456 szavazatot, ami az összes voks 20,17 százalékát jelenti. Az oroszlán jelentésû Lisimba név több Tanzániában beszélt nyelvben is használatos.

  • A világ legerõsebb vaginája (+18)

    A világ legerõsebb punciját egy orosz hölgy tudhatja magáénak.

    A negyvenen túli Tatyata Kozsevnyikova képes hüvelyével 14 kilogramm súlyt is megemelni, ezért méltán került be a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ legerõsebb vaginájú nõje.

    Tatyata gyermeke születése után kezdett gyúrni intim izmaira, úgy vélte, ezzel a módszerrel visszanyerheti nunija feszességét. A napi rendszeresség meg is hozta a gyümölcsét, sõt.

  • Előrehozták a karácsonyt a beteg kisfiú miatt

    Előrehozták a karácsonyt a beteg kisfiú miattA kanadai Ontario államban található St.George városkában az idén októberben tartják meg a karácsonyt egy súlyos beteg kisfiú, a hétéves Evan Leversage kedvéért. A kisfiúnál az orvosok 5 évvel ezelőtt agydaganatot diagnosztizáltak. Sajnos a kezelések ellenére az állapota az utóbbi időben sokat romlott, és a tumor tovább növekedett. Mivel az orvosok semmi biztatót nem tudtak mondani, Evan édesanyja, Nicole úgy döntött, hogy idén korábban tartják meg a karácsonyt. A családtagokkal és rokonokkal megbeszélték, hogy októberben tartják meg az ünnepet.

  • Fejbelõttek egy 15 éves kislányt

    Véres leszámolás sokkolta a horvátokat. A családfõ meghalt, az anya, illetve 15 éves kislánya súlyosan megsérült, az 5 esztendõs kisfiuk pedig sokkot kapott, amikor a karlováci Interspar parkolójában rájuk lõttek.

    Küzdenek az orvosok annak a 15 éves horvát kislánynak az életéért, akit a fején és a vállán ért találat egy karlováci bevásárlóközpontnál. A gyerek 43 esztendõs anyja is súlyos állapotban van, 54 éves apja azonban a helyszínen életét vesztette, õ volt az elsõdleges célpont. A család negyedik tagja, egy 5 éves kisfiú pedig sokkot kapott.

  • Visszatér az UFO - A '90-es évek sikercsapata

    Egy évtized kihagyással újra színpadon az UFO. A dance trió tagjai, Cynthia, Doris és Dr. Love, több hónapja gõzerõvel készülnek, hogy újra elkápráztassák a közönséget. A srácok eléggé megöregedtek, szóval kérdéses, hogy ez sikerül e a csodásnak várt visszatérés...

    1996-ban jelent meg elsõ nagylemezük „Szerelemdoktor” címmel, melyet rövid idõn belül követett a „Párizs” címû kiadványuk, majd végül, de nem utolsó sorban 1999-ben jelent meg a „Tarzan” címet képviselõ harmadik nagylemezük. Ezután került a trió bele a süllyesztõbe!

  • Gáspár Laci: 'Kétségbeesetten hittem...'

    Benkóczy Zoltán: „Olyan helyre megyek, ahová egész életemen keresztül készültem.”

    Portré a vallásról

    Nem biztos, hogy valaki hisz Istenben, azért mert vallásos. (Gáspár Laci)

    „Azt a szót, annyira nem szoktam használni, hogy vallásos vagyok, inkább azt, hogy hiszek Istenben. Nem biztos, hogy valaki hisz Istenben, azért mert vallásos.

  • A miniszterelnök több száz ajándékot kapott - de mégis miket?

    Házikészítésû csipkebogyólekvár, hímzett terítõ, bélyeggyûjtemény, mellszobor, egyiptomi dombormû, falióra - csak néhány ajándék azok közül, amelyeket Gyurcsány Ferenc kapott ajándékba 2008-ban.

    A kormányszóvivõi iroda szerkesztõségünk kérdésére úgy tájékoztatott: a miniszterelnök nemcsak külföldi kollégáitól, hanem az állampolgároktól is rendszeresen kap ajándékokat. Tavaly is több száz kisebb-nagyobb figyelmességet juttattak el hozzá, karácsonyra többnyire csokoládét vagy egy üveg bort.

  • Cristiano Ronaldo két ismeretlen lánnyal nyaralt - képpel

    Sok napsütés és kevés ruha. Cristiano Ronaldo így pihent két ismeretlen szépséggel. A megerõltetõ 2008-as Eb után a focista Malibun pihente ki magát, egyszerre két lánnyal.

    A portugál focista csak egy rövidnadrágban volt, így mindenki láthatta a testét. A vásárlásnál sem visel többet egy sortnál és egy pólónál, amibõl kilátszanak frissen borotvált lábai.

    Ráadásul Cristiano olyan barna, hogy még a naprajongó Paris Hiltont is lekörözte.

  • Segal 7 év fegyházat kapott!

    Bûnszervezetben elkövetett kábítószerrel való visszaélésért 2 és 14 év közötti szabadságvesztésre ítélt elsõ fokon a Fõvárosi Bíróság hétfõn 20 vádlottat.

    A harmadrendû vádlott, az RTL Klub Való Világ címû mûsorából ismert Segal 7 év fegyházat kapott.

    A bíróság a tárgyalás elején soron kívül elrendelte öt vádlott elõzetes letartóztatását, akiket a büntetés-végrehajtási õrök azonnal megbilincseltek.

  • Lindsay Lohan kisbabát vár, de nem tudja ki az apa!

    Lindsay Lohan újabb alakítása: bevallotta, hogy terhes. Igen ám, de azt is elmesélte, hogy fogalma sincsen az apa kilétét illetõen. Vajon melyik férfi lehet a "szerencsés"?

    Újabb hírek Lindsay Lohant illetõen, állítólag terhes a színésznõ. A múlt hónapban szakított barátnõjével, Samantha Ronsonnal, s úgy tûnik leszbikus mivoltát is maga mögött hagyta, mert egyik férfi ágyából a másikba vándorolt.

    Ezek szerint nagyon bejött a celeb férfiaknak a leszbikus identitású botrányhõsnõ, mert mindenki végig ment rajta. Állítólag.

  • Megszívta Bárdosi Sándor a doppingtesztet?!

    Doppingolt a Magyar olimpikon?

    A szumóban aranyérmes Bárdosi Sándor fennakadt a doppingvizsgálaton a júliusi, tajvani Világjátékokon. A versenyzõ elmondása szerint közvetlenül az elutazás elõtt megcsípte egy darázs, és az emiatt kapott gyógyszer került a szervezetébe.

    A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elsõ, úgynevezett A minta analízise zárult pozitív eredménnyel.

  • 4 év börtönt kapott Michael Jakson orvosa - fotókkal

    Maximális büntetést, azaz négy év letöltendõ börtönbüntetést kapott dr. Conrad Murray.

    Michael Jackson orvosát 2011november elején találta bûnösnek az esküdtszék nem szándékos emberölésben a világsztár 2009-es haláláért.

    A bíró szerint a pop királyának korábbi háziorvosa azért érdemelte meg a kiszabható legmagasabb büntetést, mert cserbenhagyta a páciensét, hazudott és ezek után még el is akarta tusolni az ügyet.

  • Gyorsabb, mint a számológép - Pataki Ferenc, a fejszámoló mûvész

    Közgazdászokat éppúgy elkápráztatott jó hat évtizeden át, mint kisiskolásokat. Pataki Ferenc fejszámoló mûvész még ma is a mikroprocesszorok sebességével végzi a matematikai mûveleteket - fejben, bármilyen közönség elõtt. Csak azt nem tudja kiszámolni, hogy fér a 43 literes benzintankba 49 liternyi üzemanyag.

    Árak, bérek, adók, adókulcsok, áfák, számlák, levonások, kivonások, kamatok. Számok, számok, számok! Amelyek idegesítenek mindenkit, aki nem tud könnyedén eligazodni a számok világában.

  • Eminemnek kicsi a farka!

    Eminem már többszörösen is megbánta, hogy egykoron oltár elé vezette Kim Matherst, ráadásul két alkalommal.

    A rapper és neje útjai tavaly váltak el véglegesen, de a volt feleség még mindig tud kellemetlen meglepetést okozni. Most éppen exe férfiasságát becsmérli.

    "Több probléma is van ezen a téren: elõször is kicsi a farka, ráadásul a drogok miatt sokszor nem is áll fel."

  • Sarka Kata leánybúcsúján pofonok csattantak

    Hatalmas pofonok csattantak Sarka Kata titkos leánybúcsúján! Információink szerint Kata édesapjának beszélgetõpartnerét érte inzultus. A pofozkodás utáni percekben megjelent a helyszínen Hajdú Péter is, aki kimenekítette állapotos menyasszonyát.

    Meglepõ információt osztott meg lapunkkal az a vendég, aki éppen azon a szórakozóhelyen múlatta az idõt, ahol Sarka Kata leánybúcsúja zajlott. Az informátor szerint Kata az édesapjával, Orosz Barbarával, Csisztu Zsuzsával és annak férjével, Ágicával, valamint több csinos hölggyel, és egy jól megtermett fiatal férfival mulatott.

  • 50 ezer méh támadta meg a rendõrt - videóval!

    Élete leghosszabb három óráján van túl egy amerikai rendõr. A férfit ugyanis 50 ezer méh támadta meg és autójában várta ki, hogy megmentsék.

    Brandon Jenkins, Észak-Karolina állam, Raleigh nevû városának közelébe riasztották, mert azt a bejelentést kapta, hogy valakit méhek támadtak meg. A járõr a helyszínen egy lerobbant teherautót látott, mely hatvan kast szállított. Miután kiszállt a kocsijából, nem sok ideje maradt a nézelõdésre, egybõl loholhatott vissza, mert 50 ezer méh indult meg felé.