rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • Egy jó erős rúgással mentette meg édesapja életét a 9 éves kislány

  • Share on Tumblr

    Egy jó erős rúgással mentette meg édesapja életét a 9 éves kislányA 9 éves Izzy McCarron édesapja Colm, egy rejtélyes allergiás reakció után összeesett. A lány természetesen meg próbálta újraéleszteni, ám amikor rátette a kezeit apja mellkasára rögtön rájött, hogy nem lesz elég erős hozzá. " Miután rájöttem, hogy a kezeim túl gyengék lesznek, belerúgtam egy nagyot! Anyukám már megmutatta, hogy hogyan kell újraéleszteni valakit, azonban én túl gyenge vagyok még. Eleinte nagyon megijedtem, de aztán eszembe jutott ez az ötlet. A mentősök azt mondták, hogy akár orvos, vagy nővér is lehet majd belőlem.

    loading...

    Anyukám azt mondta, hogy apát egy hatalmas lábnyommal a mellkasán vitték be a kórházba" - mondta el Izzy.

    " Sokkot kaptam, amikor megtudtam, hogy mi történt, de Izzy nagyon szépen megoldott mindent. Még most is alig tudom elhinni, hogy mit tett. Minden egyes gyermeknek meg kéne tanítani ezeket a dolgokat, hogy ha szükség van rá, akkor tudják alkalmazni" - magyarázta az édesanya.

    Colm azóta szerencsére teljesen felépült, Izzy-t pedig kitüntették az iskolában, mint legbátrabb tanulót! :)


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Cristiano Ronaldo sms-ben szakított kedvesével

    Nem a legelegánsabb módját választotta Cristiano Ronado annak, hogy szakítson kedvesével: Nereida Gallardónak SMS-ben üzente meg, hogy vége!

    A spanyol delnõ persze nem dõlt a kardjába, és megpróbál még némi hasznot kicsikarni a volt kapcsolatból, és az õt faggató újságíróknak szívesen árul el egy-két titkot a latin lover focistáról.

    Állításaiból többek között kiderül, hogy nem a játékossal folytatott hosszú, meghitt beszélgetések hiányoznak neki a legjobban...

  • Macedón babrekord: bõ három tonnányit fõztek

    Babfõzési rekordot javított egy falu Macedóniában: 31 és fél mázsányit fõzött meg egy füst alatt, egyazon edényben.

  • Meghalt Tarzan fia

    Elhunyt Johnny Sheffield, aki a harmincas-negyvenes években Tarzan fiát alakította a filmvásznon.

  • Rengeteg a sérült a bécsi lövöldözés során!

    Akár harmincan is megsérülhettek Bécsben vasárnap egy indiai vallási közösség templomában lezajlott lövöldözésben - közölte az osztrák rendõrség.

    Az elsõ értesülések szerint ismeretlenek hatoltak be a Rudolfsheim városrészben álló imahelyre és azonnal tüzet nyitottak az ott lévõkre. Öt embert õrizetbe vettek. A mentõszolgálat négy mentõkocsit és három helikoptert küldött a helyszínre.

  • Bruce Lee hongkongi otthonából múzeum lesz

    Hongkong - Garniszálló helyett mégiscsak múzeum lesz Bruce Lee kungfusztár egykori hongkongi házából.

    Az ingatlan 88 esztendõs dúsgazdag tulajdonosa döntött úgy, hogy a rajongók kitartó nyomásának engedve a röpke légyottok szerelmi fészkévé változtatott nevezetes házat Hongkong városának adományozza.

  • Twitterezõk: hamarabb szakítanak, többet maszturbálnak

    Az OKCupid nevû amerikai társkeresõ folyamatosan kérdésekkel zaklatja/szórakoztatja többmillió felhasználóját, majd a hatalmas mennyiségû adatból jó esetben vicces és izgalmas összeállításokat közölnek blogjukban. Legfrissebb posztjuk több váratlan összefüggésre mutat rá, ezek közül a legérdekesebb talán az a rész, amely a Twitter felhasználóival foglalkozik.

  • Kournikova kisöccse életveszélybe!

    Letartóztatták Anna Kournikova anyját

    Anna Kournikova anyját gondatlanságból elkövetett testi sértéssel vádolják, amiért ötéves fia kiugrott egy második emeleti ablakból. A kiabáló, vérzõ kisfiút a szomszédok találták meg a család floridai luxusotthona elõtt. Anyja bezárta a házba, amikor elment otthonról. A szõke, kék szemû Allan még kórházban van, de hamarosan kiengedik.

  • Anyai szerepérõl beszélt a díjátadón Adele

    Adele a vasárnapi Grammy-gálán újabb díjat zsebelt be. Egy évvel azután, hogy a brit énekesnõ hat szobrot kapott, idén a legjobb szóló pop elõadásért járó díjat vette át a Set Fire to the Rain címû daláért.

  • Elveszíti nyereményét, mert kitiltatta magát

    Saját kitiltatási kérelme miatt elveszíti kaszinóban szerzett nyereményét egy férfi az Egyesült Államokban.

  • Sörösdobozból fizetik az esküvõt

    Gyõzött az egymás iránt érzett szerelem és a környezettudatosság: összegyûjtötte a megfelelõ mennyiségû fémdobozt az az amerikai jegyespár, amely a visszaváltásból akarta fedezni az esküvõ költségeinek egy részét.

  • Oxfordi krokodil "Dundee"

    24 krokodillal, aligátorral, kajmánnal élt együtt egy brit asztalos és a családja.

  • Jim Carrey után nevezi el gyermekét Jessica Simpson

    A Hazárd megye lordjai színésznõje a hírek szerint Jim Carrey egyik leghíresebb filmes karaktere után nevezi el gyermekét.

  • Megszületett Kelly Clarkson kislánya

    Megszületett Kelly Clarkson kislányaMegérkezett, akire már annyira vártak: megszületett Kelly Clarkson és férje, Brandon Blackstock első közös gyermeke. A kisbaba egészséges és gyönyörű, s a River Rose nevet kapta. „Június 12-én megszületett csodás kislányunk, River Rose Blackstock. Köszönjük a rengeteg jókívánságot.” – írta a Twitteren az énekesnő. A pár 2013 októberében házasodott össze, s nem sokkal utána bejelentették, hogy bővül a család. Az énekesnő, aki a negyedik hónapban jár, a Twitteren osztotta meg rajongóival születendő gyermeke nemét.

  • A fehér szalag címû film kapta az Arany Pálmát!

    Az osztrák Michael Haneke Das weisse Band (A fehér szalag) címû filmje nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 62. Cannes-i Filmfesztiválon.

    A két és fél órás fekete-fehér dráma az elsõ világháború kitörése elõtt egy észak-németországi kis faluban játszódik, témája a puritán világ gyermeknevelési módszereibõl születõ erõszak.

  • Kiesett az ablakon az Anti Fitness Club gitárosa

    Az Anti Fitness Club gitárosa, Miki, a minap olyan hévvel ugrándozott, hogy kizuhant egy elsõ emeleti ablakból.

    Egy hajnalig tartó buliban érte a zenészt a szerencsétlen baleset. A zenekar többi tagjával zenehallgatás közben fel-le ugráltak egy rozoga rugós ágyon, amikor Miki elveszítette az egyensúlyát, és kizuhant a nyitott ablakon.

    Szerencsére nagyobb bántódása nem esett, de annyit mindenképpen megfogadott, hogy a következõ ugrálás alkalmával az ágy közelébe sem megy.

  • Megvásárolható James Bond autója

    Egy svájci milliomos felújította, és most hárommillió angol fontért (csaknem egymilliárd forintért) Nagy-Britanniában megvételre kínálja James Bond Aston Martin márkájú autóját a hozzá tartozó olyan extrákkal, mint a fényszórók mögé beépített rejtett géppuskák, a füstfüggöny-eregetõ szerkezet vagy a golyóálló szélvédõ.

  • Miley Cyrus férjhez ment?!

    Miley Cyrus férjhez ment?!Már többször felröppentek arról hírek, hogy a sztárpár összeházasodott, azonban most előkerült egy kép, amin Miley fehér ruhában van. Miley Cyrus és Liam Hemsworth tavaly januárban jöttek össze újra, 2 év szünet után. Azóta Miley-t teljesen kicserélték, nincsenek cikis ruhái és botrányokba sem keveredett mostanában, ami állítólag Liam-nek köszönhető. Pár hónappal a kibékülésük után pedig az énekesnő már újra az eljegyzési gyűrűjét hordta, és mindenki azt pletykálta, hogy az esküvőt tervezik. Azóta már többször is felröppentek hírek arról, hogy titokban összeházasodtak.

  • A brit emberek inkább két autót vesznek egy áráért, mint féláron egyet

    Döbbenetes tanulsággal szolgált egy brit autókereskedés akciója: kiderült, hogy az emberek inkább két autót vesznek egy áráért, mint féláron egyet.

    A colchesteri szalon elõbb az elsõ kedvezménnyel próbálkozott, és a vevõk érkezgettek is, de nem tömegével, hanem csak normális "mennyiségben". Egy hónap elteltével aztán a kereskedés meghirdette a két autót kap egy áráért akciót, és elszabadult a pokol: igen hamar több mint 22 ezren érdeklõdtek.

  • Két év alatt a felére csökkent a brit milliomosok száma!

    Két év alatt a felére csökkent a brit milliomosok száma a súlyos recessziót kísérõ érték- és ingatlanpiaci árfolyamveszteségek miatt.

    2006 augusztusában már 376 ezer milliomos élt Nagy-Britanniában a 2003-ra becsült 230 ezer helyett, és úgy saccolták, számuk 2010-re 760 ezerre növekszik tovább.

  • Hamis bankkártyások Gyõrben!

    Hamisított bankkártyákkal több millió forinthoz jutott az OTP bankautomatáiból két román állampolgár egy nap alatt Gyõrött, az elkövetõk már elõzetes letartóztatásban vannak.

    Az OTP biztonsági ügyelete gyanús tranzakciót észlelt, és nyomban értesítette a rendõrséget. Az érintett bankfióknál elfogták a gyanúsítottakat, ruházatuk és jármûvük átvizsgálásakor 108 plasztikkártyát találtak.

  • Megcsalás-biztos jegygyûrû

    Retteghetnek a félrelépõk! Már kapható az ékszerüzletekben a megcsalás-biztos jegygyûrû. Az ékszert hiába veszi le viselõje, nyomot hagy az ujjon.

  • Testi épségét is kockáztatta Joshért

    A Josh és Jutta páros teljesen elképedt, amikor az egyik hölgy életét kockáztatásával kért autogramot a jóképû énekestõl.

    Ma már nem újkeletû dolog, hogy a rajongók bármire képesek azért, hogy megszerezzék kedvencük szignóját. Az sem meglepetés, hogy valaki az egyik testrészére akarja a kézjegyet, vagy éppen hogy a fellépések után több száz aláírást kell kiosztani. Vannak elõadók, akik unott arccal, csupán kötelességbõl dedikálnak, de vannak olyanok, akik egyfajta elismerésnek tartják, ha nevüket leírhatják a zenéjüket kedvelõknek.

  • Doppingszereket foglaltak le a román határnál!

    Rövid idõn belül már a negyedik alkalommal találtak doppingszereket a vámosok a magyar-román határon, ezúttal a nagylaki átkelõnél próbálták áthozni a teljesítményfokozókat.

    A pénzügyõrök a szerda éjszakai órákban Nagylaknál ellenõriztek egy magyar állampolgárságú férfi által vezetett, postacsomagokat szállító futárautót.

  • Megérkezett az elsõ kínai ûrhajósnõ az ûrállomásra

    Három kínai ûrhajóssal a fedélzetén indított Sencsou-9 ûrhajó kapcsolódását a Tienkung-1- ûrállomásmodulhoz élõben közvetítette a kínai tévé. Elõször a két férfi lebegett át, majd az elsõ kínai hölgy is átment az ûrállomásra.

  • Az elsõ guminõt magyar színésznõrõl mintázták volna Hitlerék

    "Kurvák helyett guminõt a németnek :D"

    Hitler megelégelte, hogy katonáit tizedeli a szifilisz, ezért készíttetett egy babát, amely kielégíti a nemi vágyaikat. Ez a gumibaba lehetett a késõbbi Barbie õse.

    A náci katonák meglehetõsen sok betegséget szedtek össze, miután francia prostituáltakkal háltak, ezért Adolf Hitler elrendelte, hogy készítsenek olyan babát, amely ki tudja elégíteni katonái nemi vágyát.

  • Naomi Campbellt beidézték a hágai Nemzetközi Törvényszék elé

    Tanúként kell megjelennie Naomi Campbell szupermodellnek, valamint Mia Farrow és Carol White színésznõknek Charles Taylor háborús bûnökkel vádolt egykori libériai államfõ perében a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) elõtt.

  • Baba a te képedre

    Szeretnél magaddal játszani? Elirigyelted filmcsillagoktól, hogy babákat és akció figurákat mintáznak róluk? Van megoldás!

  • Kokaint csempésztek a koporsóban

    "Haláli" kábítószeres csempészárut fedezett fel a rendõrség Litvániában: csütörtöki beszámolók szerint a hatóságok összesen negyven kilogramm kokainra bukkantak egy Latin-Amerikából érkezõ koporsószállítmányban.

    A BNS litván hírügynökség szerint a nyomozók már korábban lekapcsolták a három konténert, amelyben koporsók, halottasruhák, meg a kokain volt. A kábítószer egy részét azokba a raklapokba rejtették, amelyekre a koporsókat rögzítették.

  • Nicole Richie megint terhes?

    Nicole Richie és 26 éves párja, Joel Maddennel eldöntötte, hogy öt hónapos kislányuk mellé még egy gyermeket vállalnak.

    Egy amerikai magazin szerint Nicole minden vágya, hogy a két baba között minimális legyen a korkülönbség.

    Erre szerinte azért van szükség, mert már 2, de akár egy év is sok lehet ahhoz, hogy a legjobb barátokként nõjenek majd fel.
    A találgatásokra az is okot ad, hogy az anyuka, aki eddig elõszeretettel hordott szûk pólókat és mellényeket most stílust váltott, újabban bõ ruhadarabokat visel.

  • 20 kilós esküvõi sajtburgertorta

    London - Húszkilós sajtburgertortával tette még emlékezetesebbé esküvõjét és lakodalmát egy pár Nagy-Britanniában.

    Rajonganak a gyorséttermi étkekért, ezért választották ezt a fajta tortát, de mivel a csokoládét sem vetik meg, esküvõi csokitortát is csináltattak, de abból nem húsz kilósat. A sajtburger egy teljes napig készült, három szakács dolgozott vele. A zsemlét - vagy molnárkát, amely egymaga öt kilót nyomott - fûrésszel kellett kettészelni.

loading...