rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • Fordulat: Megvan Jimmy gyilkosa?

  • Úgy tûnik, mégis elmondta a rendõröknek Hulé Éva, amit a szívét nyomta évek óta! Értesülések szerint a beteg asszony, tolószékben és orvosi leleteivel felszerelkezve érkezett a rendõrségre, ahol vallomást tett. A többórás kihallgatáson beismerte, hogy 2001-ben hamisan tanúskodott! Elmondása szerint sokkos állapotban volt, a trauma miatt alakult ki többi betegsége is. Akkor azt mondta: a pisztoly véletlen sült el Zámbó Jimmy kezében. Most azonban megnevezett egy elkövetõt! Elárulta: tíz éve lelkifudalással él, nem bírja tovább. Rosszul is lett, így továbbimeghallgatására kerül majd sor.

    loading...

    A tragikus körülmények közt elhunyt Zámbó Jimmy halálának egyetlen szemtanúja hosszú hónapok óta ígérte, hogy leleplezi a végzetes éjszaka valós eseményeit.

    Többször elmondta, hogy kéziratait letétbe helyezte egy ügyvéd széfjében, és azokból könyvet akar írni, mindent elárulva ebben a híres énekes életének utolsó szakaszáról.
    Januárban a Király halálának tizedik évfordulóján - mint minden évben eddig - megemlékezést szerveztek Jimmy testvérei, és a rendezvényre Hulé Évát is meghívták.

    Sokan abban reménykedtek, a beteg asszony nagy bejelentést tesz majd, de ehelyett nem állt színpadra, és végül csak annyit lehetett tõle megtudni, hogy novemberre tervezi a könyvét.

    Közben azonban egészségi állapota és életkörülményei is jelentõsen rosszabbra fordultak. Éva, akinek betegsége miatt elõször egyik lábát, majd a másik lábfejét is amputálni kellett, néhány hete haza mehetett a kórházból, de gáz és villany nélküli otthonában tengeti életét.

    Elmondása szerint jövedelme olyannyira kevés, hogy már életmentõ gyógyszereit sem tudja kiváltani, és alig eszik. Többnyire egy zsemlét naponta.

    Utóbbi nyilatkozatai között szerepelt az is, hogy feladja, és sírba viszi magával titkát Zámbó Jimmy haláláról. Úgy vélte, a kötet körüli érdeklõdés és lelkesedés alább hagyott, kiadót pedig nem talált ehhez a témához.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A No Thanx frontembere fesztiválozik

    Két éve, egy horvátzsidányi tehetségkutató versenyen lépett fel Erik.

    Ez a szereplés jelentette a kitörést az énekesnek, hisz ezután lett a No Thanx frontembere.

    Erik visszatért a fesztivál színpadára és nem csak saját zenekarával aratott sikert.

    A tehetségkutató "versenyprogramja" után lépett a közönség elé a No Thanx legutóbbi slágerével, a "Te se vagy gép"-el.

  • Rubint Réka 47-szer szeretkezett 10 nap alatt!

    Schobert Norbi elkényezteti feleségét a hitvesi ágyban is. Persze Réka is kitesz magáért, mindent megtesz, ami férje kedvére való, elsõ nyaralásuk tíz napján 47-szer bújtak ágyba egy kis hancúrra.

    A fitneszpár a TV2 házaspárshowjában árult el részleteket a hálószoba féltve õrzött titkairól.

    A nézõk megtudhatták, hogy a sztárpár elsõ nyaralásán ki sem tették lábukat a házból, gyakorlatilag folyamatosan szerelmeskedtek: 47 együttlétet számoltak össze a röpke tíz nap alatt.

  • Halálos méretû keblek

    Hancúrozás közben csaknem megfojtotta barátját Claire Smedley, aki Anglia második legnagyobb kebleivel rendelkezik. Csak másodperceken múlott, hogy összejöjjön a brit kriminalisztika egyik legérdekesebb esete. Claire Smedley lovagja ugyanis majdnem megfulladt a hölgy melleitõl. A páros az ágyban hancúrozott, és a nõ Steve arcába nyomta méretes kebleit. A férfinek azonban hamar elfogyott a levegõje, így szerelme paskolásával megpróbált jelt adni, hogy számára kellemetlen irányba fordult a szexi tevékenység.

  • Újabb szexbotrány a Chelsea-nél!

    John Terry után most újabb Chelsea-hátvédtõl, Ashley Cole-tól hangos a brit bulvársajtó: a játékos meztelen képeket küldött magáról egy Nagy-Britanniában közkedvelt modellnek. Cole elismeri, valóban lefotózta magát pucéron, de állítása szerint nem õ, hanem egy „barátja" továbbította az aktokat.

    Homoszexuális botránya miatt jó ideig naponta foglalkoztak a bulvárlapok Ashley Cole-lal, ám most úgy tûnik, elérkezett az idõ, hogy ismét témát szolgáltasson a sajtó ezen felének.

  • Matthäust megcsalta a felesége?! (képpel!)

    Lothar Matthäust nevezték már Casanovának, Don Juannak, de felszarvazott férj még sohasem volt. Négyszer nõsült, de mindig õ hagyta ott a párját egy másik nõért. A magyar futballválogatott hölgytársaságot imádó exkapitányát most elõször csalták meg nyilvánosan. Lothart sokkolták a képek, amelyeken Liliana Csudinova, a felesége egy idegen férfival csókolózik. Megrázott, amit láttam, és ezek után nyilvánvaló, hogy külön utakon járunk tovább - közölte a német aranylabdás, világbajnok labdarúgó, amikor a Bild riportere elé tárta az ukrán modell hûtlenségét bizonyító képeket.

  • 800 millió legóból épített életnagyságú házat egy angol férfi

    800 millió legóból épített életnagyságú házat egy angol férfiJames May egyik nap elhatározta, épít valamit, ami sehol máshol nincs a világon. Egy házat, több mint 800 millió darab legóból. A szőlőskert közepén felhúzott épület nem túl hasznos, de ezt bőven pótolja az egyedisége. Igaz, napjainkban egyre inkább hódítanak az alternatív építőanyagok, de talán egyszerűbb megoldásokat is lehet találni, mint amit a brit televíziós műsorvezető, James May választott. Az angol úriember ugyanis mintegy 1000 önkéntes segítségével megépítette a világ első LEGO-ból készült életnagyságú, lakható házát.

  • Natascha Kampusch állatvédõként meztelenül fog pózolni!

    Meztelenül fog pózolni a legnagyobb hírû állatvédõ szervezet, a PETA kampányának keretén belül Natascha Kampusch, akit tízéves korában rabolt el Wolfgang Priklopil, aki aztán nyolc évig tartotta fogva szexrabszolgaként.

    A férfi öngyilkos lett, amikor a lány három éve elmenekült tõle.

    Natascha egy ideje az állatkerti állatok szabadságáért harcol, és a hírek szerint csatlakozik ahhoz a kampányhoz, amelyben Naomi Campbell is levetkõzött.

  • Angyal mentette meg a kerékpárost?! - videóval

    Angyal mentette meg a kerékpárost?! - videóvalA tudomány nem talált még bizonyítékot a „túlvilág\"létezésére, fotók, videók manipulálása viszont mindennapos, mondhatni egészen egyszerű eljárás. Nem foglalunk állást, hit kérdésében vitának helye nincs. Aki hisz az őrangyalokban, az most megnyugodhat: a Cafeblogon bemutatott videó alapján itt vannak és vigyáznak ránk. Máskülönben hogy élhette volna túl a biciklis ezt az elkerülhetetlennek tűnő ütközést? Hogyan tűnhetett volna fel sértetlenül az út szélén? És vajon miért ül le látszólag teljesen megdöbbenve a járda szélére?

  • Frei Tamás cáfolja, hogy Liptai Claudiának bármi köze lenne R. Richard holland producerhez!

    Frei Tamás cáfolja, hogy Liptai Claudiának bármi köze lenne a napokban hírbe hozott R. Richard holland producerhez.

    A mûsorvezetõ viccesnek tartja a feltételezést, a holland férfi vele egy sátorban aludt Afrikában, jelenleg pedig Amszterdamban tartózkodik, nem utazott Dominikára Claudiához.

    "Bárki is elképzelhetõnek tartaná, hogy Claudia Afrikában 70 ember szeme láttára kokettált valakivel? A táborban ugyanis ennyi ember volt összezárva a nap 24 órájában, sõt a produkciótól függetlenül újságírók is laktak velünk.

  • Tüncike a jó lelkû pasikra bukik!

    A szõke sztárnak bár jelenleg van szerelme, szívesen mesél a férfiideáljáról.

    "Egy férfi legyen magas, sármos, de természetesen sokat számít a kisugárzás, a kedvesség, a jólelkûség, a humor... Az a lényeg, hogy engem szeressen és a tenyerén hordozzon!" - taglalja Kiszel Tünde az ideális férfi kilétét. A naptár celeb azt is elárulta, hogy jelenlegi párja, Károly kivétel nélkül megfelel minden fenti kritériumnak, még annak ellenére is, hogy sokszor megnézi a szép lányokat.

  • Mark Hamill visszatér!

    Az egykori Luke Skywalker, Mark Hamill Cannes-ban jelentette be, hogy rendezõként akar visszatérni a filmgyártásba: saját képregényét, a Black Pearlt viszi vászonra.

    A sztori egy sötét hangulatú thriller lenne, egy Luther Drake nevû férfival a fõszerepben, akibõl a bulvársajtó nyomása miatt önjelölt igazságozstó lesz. Hamill abban bízik, hogy a produkció mögé álló Berkeley Square Films szabad kezet ad neki, és engedni fogja az R kategóriába sorolást.

  • Paul Newman orvosai szerint nincs remény

    Feladta küzdelmét a tüdõrákkal, és hazament a kórházból meghalni minden idõk egyik legnagyobb filmes bálványa, Paul Newman. Az Oscar-díjas színészen már a kezelések sem segítenek

    Szomorú napokat él át Paul Newman családja, feleségével és lányaival a napokban közölték az orvosok, hogy sajnos nincs remény.

    A világsztáron nem segít sem a kemo-, sem a sugárkezelés, ezért tegnapelõtt elhagyhatta a kórházat.

  • Portré a semmirõl Voksán Virággal és Czene Attilával

    Meditatív állapotban: (Voksán Virág)

    „Leülök a kertben egy padra, nézem a fákat, és ilyenkor mindenfélén elgondolkozom. Elkalandoznak a gondolataim.

    De vannak olyan üresjáratok is, amikor teljesen kikapcsolom az agyam, és olyankor tényleg semmire nem gondolok.

    Ha jön egy jó érzés, akkor élvezem:

  • Gesztesi Károlynak gyermeke született, de nem Claudiától?

    Már érthetõ, miért romlott meg végzetesen Gesztesi Károly és Liptai Claudia viszonya. A színész volt felesége gyermeknek adott életet, az apa pedig akár Gesztesi is lehet.

    Valljuk be, meglehetõsen furcsa családja van Gesztesi Károlynak. Miközben állítólag boldog házasságban élt Liptai Claudiával, a színész elõzõ felesége is egy telken lakott a párral.

    Természetesen örömteli, hogy kapcsolatuk a válás után sem romlott meg, ám az már azért túlzás, hogy akár a színész is lehet az apja Nikolett teljes titokban született kisgyermekének.

  • Megan Fox: 'Ha átgondolod, mi színészek egyfajta prostituáltak vagyunk!'

    Megan Fox talán a világ legdögösebb és az egyik legszókimondóbb nõje, mégis kényelmetlenül érzi magát a szexjelenetekben.

    Megan több helyen is elmondta már, hogy utálja, hogy az emberek szeretkezést -vagy akár csak csókolózást imitálva látják õt a képernyõn.

    "Ha átgondolod, mi színészek egyfajta prostituáltak vagyunk!"

  • Bármilyen pózra hajlandó a robotszeretõ

    Fellélegezhetenek azok az elfoglalt üzletemberek, akik szabadidejüket egyáltalán nem szeretnék udvarlásra pazarolni. Kínai mérnökök kifejlesztettek és piacra is dobtak egy olyan robotszeretõt, amely kísértetiesen hasonlít egy nõre, beszél és bármilyen pózra hajlandó.

    Bõrének tapintása akár egy selymes nõi bõré, felismeri gazdája hangját és bármit teljesít, ami szem-szájnak ingere, legalábbis ezt állítja Li Csian, a robotszeretõ kifejlesztõje, aki kimondottan vastag pénztárcájúaknak ajánlja a könnyû prédát.

  • Lemészárolták az Oscar-díjas színésznõ családját

    Az Oscar-díjas színész-énekesnõ Jennifer Hudson anyjának és testvérének holttestére a család chicagói otthonában találták rá a rendõrök pénteken éjszaka. Az áldozatokat lelõtték, a színész-énekesnõ 7 éves fiát pedig elrabolták.

    A gyilkossággal és emberrablással a rendõrök Jennifer Hudson férjét gyanúsítják, akit jelenleg feltételesen engedtek szabadon a börtönbõl, miután hat évet töltött fegyintézetben gyilkossági kísérletért. A hatóságok ismét õrizetbe vették a férfit.

  • Hivatalsan is véget ért Katy Perry és Russel Brand házasság

    Katy Perry és Russell Brand házassága hivatalosan is véget ért - válásukat hétfõn mondta ki a bíróság. A válókeresetet a humorista adta be még tavaly decemberben, mindössze 14 hónappal a lagzi után, amire Indiában került sor 2010 októberében. Brand válóokként kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott. A válás részleteirõl a felek könnyen megegyeztek, mivel egyikük sem követelt semmit a másiktól. És bár az összes szükséges papírt beadták már februárban, a bürokrácia malmai ott is lassan õrölnek, így további 6 hónapba került, mire a bíróság pontot tett az ügy végére.

  • Nem szégyellõs a volt modell

    A negyedik x után sem lett prûd Stephanie Seymour, még akkor sem, ha éppen egy zsúfolt tengerparton kell átvennie a fürdõruháját.

    Mostanában sokat mutogatja bájait fürdõruhában Stephanie Seymour, ami nem is csoda, hiszen immár egy éve szingli. A legutóbbi strandolása alkalmával, pasikeresés közben azonban kicsit többet pakolt ki a kirakatba, mint szeretett volna. Amikor ugyanis az érthetetlenül nagyra szabott bikini felsõjét próbálta meg lehámozni magáról, az egyik melle kiugrott a textilbõl.

  • Pártos Csilla súlyos autoimmun beteg!

    Pártos Csillánál súlyos autoimmun betegséget állapítottak meg, õ azonban nem adja fel, elhatározta, meggyógyul.

    Az autoimmun betegségek egy része gyógyszerekkel csak tünetileg kezelhetõ, de nem gyógyítható. Mára azonban egyre több változat teljesen gyógyítható, igaz, csak hosszas kezelés során.

    Amikor Csilla megértette, hogy mi a helyzet, próbált harcolni, de nem árulta el a baját senkinek. Emiatt sokan úgy gondolták, hogy azért nem megy az utcára, mert kényes, és azért fogy folyamatosan, mert hiú.

  • Havas szerint Friderikusz tette tönkre Claudiát

    A Tanár úr videóblogjában kegyetlen õszinteséggel osztotta meg véleményét a Megasztár zsûritagjáról. Mint arról már korábban beszámoltunk, Friderikusz nyolc évvel ezelõtt keményen beszólt Claudiának: „Nagyon nehéz esetnek ítélem õt, aki korunk televíziózásának torzszülöttje” – nyilatkozta egy interjúban 2002. július 14-én.

    Ahogy korábban Friderikusz bírálta Claudiát, úgy most Havas Henrik is átvette a hangnemet: durva szavakkal illette a Megasztár zsûritagját.

  • Fenyõ Miklós hipochonder!

    Fenyõ Miklós hipochonder! Vagy legalábbis hasonló betegséggel küzd. Hiába jár pszichiáterhez, nem segít rajta. Mi lesz országunk legnagyobb jampijával?

    Hipochondria. Képzelt betegség. Csakhogy komoly problémát okozhat, mint Fenyõ Miklós esetében.

    A népszerû rock and roll zenész már hosszú évek óta küzd ezzel a kellemetlen betegséggel, de még mindig nem tudott igazából megszabadulni tõle.

  • Három éves, de már hibátlanul zongorázik

    Ma tölti be a 3 évet, de már hibátlanul zongorázik egy kislány Angliában. A kis Lavinia Ramirez ülésmagasítót használ, hogy felérje a zongora billentyûit – amikor viszont játszik, rá sem kell néznie. A tanára, Matej Lehocky szerint a gyerek kimagasló tehetség. Lavinia mindössze 6 héttel ezelõtt kezdett ezzel foglalkozni, miután kipróbált egy gyerekeknek készült játék hangszert. Nem a szülei erõltették; õ kérte meg az édesanyját, hogy zongorázni tanulhasson. Édesanyja, Jenna Ramirez szerint a kislány nemcsak a zenében mutat kimagasló tehetséget: már két évesen tudott írni és számolni, és felismeri a geometriai alakzatokat is.

  • Oláh Ibolya gyerekekkel szeretne foglalkozni

    Oláh Ibolya gyermekfelügyelõ szeretne lenni. Ibolya nemcsak énekel és színészkedik, ezúttal elárulta, hogy tanulni is szeretne.

    Gyerekekkel szeretne foglalkozni, azonban Anyácska szerint ezen a területen csak úgy lenne sikeres, ha leszokik a dohányzásról, amely hétéves kora óta Ibolya lételeme lett.

    "Az én elképzelésem az, hogy felkészítem õket a nagybetûs életre, megtanítom mindarra, ami rájuk vár."

  • Liptai Claudiát élõ adásban fenyegette meg Medveczky mûvésznõ!

    Minden mûsorvezetõ rémálma, hogy élõ adásban hamarabb kapcsolnak hozzájuk, és olyan mondatokat is hallhatnak a nézõk, amelyeket nem lenne szabad. Ez történt tegnap reggel is a Mokkában, mikor is az egész ország fültanúja lehetett Medveczky Ilona kirohanásának.

    A Hévízen pihenõ Medveczky Ilona a Mokka mûsorvezetõjének, Liptai Claudiának mondta: "Ha letegez, megölöm!". A díva azt hitte, hogy még nincsenek adásban, pechjére. A mûvésznõ azonban a kínos incidens után sem volt hajlandó bocsánatot kérni fenyegetõzõ kijelentéséért, hiszen ezekkel a szavakkal csak korábbi konfliktusukra utalt vissza.

  • Szokatlan páros: egy tyúk társaságában hajózza körbe a Földet a férfi

    Szokatlan páros: egy tyúk társaságában hajózza körbe a Földet a férfiGuirec Soudée egy 24 éves francia fiatalember, aki két évvel ezelőtt indult útnak, azzal a céllal, hogy körbehajózza a Földet. 2014 májusa óta van vízen az Yvinec nevű vitorlásával. Nagyszabású tervének megvalósításában egy lelkes és nem mindennapi barát is segít neki, Guirec ugyanis hűséges társra lelt egy Monique nevű tyúk személyében. Guirec és a madár közös kalandja a Kanári-szigeteken kezdődött el, itt vette magához a tyúkot a férfi. Ezután együtt végighajóztak Afrika nyugati partvonalai mentén, eljutottak a Karib-tengeri Saint-Barthélemy majd innen a jegesebb vizek felé hajóztak el.

  • Ozzy Osbourne-nak a tizenkilencedik alkalommal végre sikerült a jármûvezetõi vizsgája!

    Tizenkilencedik alkalommal végre sikerült a jármûvezetõi vizsga Ozzy Osbourne-nak, a brit kemény rock 60 éves fenegyerekének.

    Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere a The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - hétfõi beszámolója szerint elismerte: most is csak azért tudott átmenni a vizsgán, mert végre kijózanodott.

    Korábban többször is úgy érkezett a vizsga helyszínére, hogy vodkásüveg lógott ki a zsebébõl, és a vizsgabiztos a kocsiba sem volt hajlandó beülni vele.

  • David Duchovny-t csalta a felesége

    A legfrissebb pletykák szerint nem csak David Duchovny hûtlenségének tudható be, hogy feleségével 11 év után beadták a válópert: egyes információk szerint Tea Leoni is félrelépett, méghozzá nem mással, mint Billy Bob Thorntonnal, aki korábban egyébként Angelina Jolie férje volt.

    A színész szóvivõje elejét véve a világra szóló botránynak, cáfolta, hogy Thornton és Leoni között több, lenne mint szakmai kapcsolat Tea ugyankkor nem rejti véka alá, mennyire rajong kollegájáért, akivel nemrégiben együtt forgatták a Manure címû filmet.

  • Fluor Tomit nem lájkolták a külföldiek a Sziget 2011-en

    A Szigeten a Pizza Forte - VOLT Fesztivál Terasz adott otthont a legjobb magyar-és külföldi házibuli slágereknek. A Sziget 2011 elsõ-második napján fellépett a teraszon Fluor Tomi is, ám rossz idõpontot-és helyet fogott ki, mert magyar tinik helyett a fellépése idején külföldi fiatalok tolongtak a nézõközönségben. Vicces volt, hogy a sikertelenség hogy kiült a srác búrájára. Bezavarodott-és tétlenkedett Fluor, hiszen se a lájkolnám a lájkodra, se a gecigránát címû fenomenális mûvére nem reagált senki :D Talán ha tudott volna 1-2 szót angolul a srác, lehet, hogy sikeresen improvizált volna valamit a nagyérdemûnek...

  • Öngyújtójának köszönheti életét egy brit hegymászó!

    Öngyújtójának köszönheti életét egy brit hegymászó, aki a hétvégi ítéletidõben szakadékba zuhant a walesi hegyek között.

    A dráma a tartomány északi részén húzódó, festõi Snowdonia hegyvidékén történt, éjszakai sötétségben, sûrû havazásban és erõs szélben.

    A 25 éves hegymászó 600 méteres magasságban megcsúszott, és több mint száz métert gurult le a meredek hegyoldalon, de néhány zúzódáson kívül komolyabb baja nem történt.

loading...