rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • Börtönbe került a Die Hard rendezõje

  • John McTiernan a Vadászat a Vörös Októberre és a Medicine Man címû filmek rendezõje, megkezdte egyéves börtönbüntetését.

    Az amerikai sajtó szerint a rendezõ szerdán vonult be egy észak-dakotai szövetségi börtönbe. Az ellene zajló per hosszú évek óta tartott, McTiernannek azonban fellebbezésekkel sikerült elodáznia, hogy bezárják. A rendezõt 2010-ben mondták bûnösnek egy lehallgatási botrányban játszott szerepe és a Szövetségi Nyomozó Iroda félrevezetése miatt. Ekkor egy évre és 100 000 dollárra büntették.

    loading...

    Azonban már négy évvel korábban beismerte, hogy hazudott a hatóságoknak. Késõbb ezt a vallomását visszavonta.

    McTiernan régebben megbízta a sztárok hírhedtté vált magánnyomozóját, Anthony Pellicanót, hogy szerezzen információkat Charles Roven producerrõl, akivel a Rollerball - Könyörtelen játék címû filmen dolgozott együtt. Mikor kiderült a közös "munka" McTiernan azzal védekezett, nem tudott arról, hogy Pellicano illegális lehallgatást végez. A többszöri ítélet eltolások alatt, a rendezõ egyik asszisztense azt vallotta, hogy nem látott semmiféle utalást arra, hogy a producert tényleg lehallgatták volna.


    A rendezõ munkásságát a Die Hard-filmek, a Medicine Man és a Vadászat a Vörös októberre címû filmek mellett olyan kasszasikerek gyarapítják, mint a Ragadozó, a Thomas Crown-ügy és Az utolsó akcióhõs.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Bajban a Fitness Király!

    Most aztán nagy bajba került Schobert Norbert – akár börtönbe is kerülhet 5 évre! Ráadásul olyan ellenfélre akadt, aki mindent megmozgat, hogy elintézze a fitneszgurut, akinek azért kellett megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, mert egy pótmagánvádas eljárásban súlyos bûncselekményekkel vádolták meg. A másik fél állítása szerint egy országos ételkihordó szolgálatot hoztak létre együtt, amit egy taggyûlés alkalmával többségi szavazással Norbi megszüntetett. A magánvádló szerint Norbi eltulajdonított száz mobiltelefont, 11 345 127 forinttal pedig nem számolt el.

  • Minden spórolt pénzét beteg óvónénijének adta a 4 éves kisfiú

    Minden spórolt pénzét beteg óvónénijének adta a 4 éves kisfiúA floridai Tallahassee-ben él a 4 éves Camden Hand, akinek kedvessége és önzetlensége rendkívül meghatotta az óvónénijét, akin a kisfiú mindenképp szeretett volna segíteni. Az óvónőként dolgozó Betty Payne-nél ugyanis sajnos tüdőrákot diagnosztizáltak, a kemoterápia ára pedig alkalmanként 700 dollár, amit nem tud egyedül fizetni, ezért a szülők és az intézmény is pénzgyűjtésbe kezdett a megsegítésére. Amikor Camden megtudta, hogy az óvónéni beteg és pénzre lenne szüksége a gyógyuláshoz, azonnal felajánlotta saját spórolt pénzét.

  • Beckhamék a legdrágább üdülõparadicsomban ünnepelték évfordulójukat!

    Mr. és Mrs. Beckham a világ egyik legexkluzívabb (és egyben legdrágább) üdülõparadicsomában ünnepelte egybekelésük 10. évfordulóját.

    A boldogító igent 1999. július 4-én, az írországi Luttrellstown kastélyban kimondó pár a Seychelle-szigeteken romantikázott a nevezetes évforduló alkalmából.

    Édes kettesben, fiaik, Brooklyn, Romeo és Cruz nélkül.

  • Újra megkísértette a sorsot Nik Wallenda

    Újra megkísértette a sorsot Nik Wallenda amerikai akrobata, aki még nyár elején a Niagara vízesés két partja között kifüggesztett kötélen kelt át. Most megismételte a mutatványát, ám ezúttal Atlantic City két kaszinója között, egy strand felett harminc méterrel sétálgatott, ezúttal bármilyen biztonsági kötél vagy háló nélkül. Becslések szerint vele közel százötvenezer ember nézte lélegzet visszafojtva, ahogy Wallenda óvatosan, lépésrõl lépésre halad a kötélen, megküzdve a 32 kilométeres széllökésekkel, a rá irányuló figyelemmel, nem törõdve a felette körözõ helikopterekkel.

  • Bajor Imre újabb balesete!

    Hatalmasat esett Bajor Imre a napokban. A színész korábban komoly betegségekkel küzdött, melybõl már kezdett felépülni, most pedig egymás után érik a balesetek. 2010 januárban rossz idegállapota miatt kórházba kellett szállítani a népszerû színészt, ám mióta a felépülés útjára lépett, egyre-másra érik a meghökkentõ balesetek. Bajor Imre ezúttal a lépcsõrõl esett le az esõs idõben. Az ujjai megsínylették a dolgot. Mint mondja, már örül, ha van olyan hete, amikor nem töri kezét-lábát! A végtagjain bizonyos ujjait már mozgatni sem tudja.

  • Botrányos lett Benkõ Dániel botránykönyve!

    Botránykönyvnek szánta, de ki tudja mi lesz belõle – Benkõ Dániel könyvet írt a dzsungelben eltöltött napjairól, valamint élettörténetérõl.

    Szó van benne a társakról, és saját magáról is, címnek pedig a sokat mondó Botrány!-t választotta.

    – Kikívánkoztak belõlem az érzések, ezért a mûsor után azonnal megírtam életem történetét: a dzsungel elõtti idõkrõl és a mûsorban töltött napjaimról. Nem köntörfalazok, a pillanatnyi véleményemet is megírom a celebekrõl."

  • Átvette nyereménylakását a megasztár fiatal gyõztese

    Átvette rózsadombi nyereménylakását Radics Gigi, aki nem egyedül, hanem családjával költözik be a nyereménylakásba.

    A verseny történetében az eddigi legfiatalabb gyõztes átvehette annak a lakásnak a kulcsait, amelyben az elkövetkezõ egy évben élhet majd. A korábbi nyertesek többé-kevésbé egyedül élvezték ki a saját lakás adta szabadságot, Radics Giginek ezt még egy darabig nélkülöznie kell, mivel kiskorú lévén családja is a Rózsadombra költözött.

  • Ejtõernyõ nélkül ugrottak ki egy sárkányrepülõbõl a vakmerõ fiatalok

    Repülõ mókusként lavírozott a felhõkarcolók között két kalandvágyó norvég fiatalember Rio de Janeiro belvárosában. Ludovic Woerth és Jokke Sommer ejtõernyõ nélkül, mindössze egy speciális kezeslábasban ugrott ki egy sárkányrepülõbõl a metropolisz felett pár száz méterrel. Vitorlázó repülõként szálldostak és manõvereztek a felhõkarcolók között, amelyet természetesen videón is megörökítettek. A hajmeresztõ mutatvány nem volt teljesen veszélytelen, hisz a magas épületek között meglehetõsen szûk a rés, így elég egy rossz manõver a tragédiához.

  • Madonna és Guy Ritchie válik

    Egybehangzó brit lapértesülések szerint Madonna és Guy Ritchie úgy döntött: elválik.

    Az amerikai popsztár és a brit filmrendezõ karácsonyig túl is akar lenni a procedúrán - jelentette szerdán a The Sun címû napilap.

    A The Sun, a legnagyobb brit tömeglap "magas pozícióban lévõ" forrását idézve szerdán azt írta: az 50 éves amerikai énekesnõ és a nála tíz évvel fiatalabb Ritchie karácsonyig le akarja bonyolítani a válási procedúrát, mivel "képtelenek tovább együtt élni".

  • Gwyneth Paltrow szakácskönyvet készül kiadni

    Gwyneth Paltrow tovább építi az egészséges életmódra alapuló vállalkozását, és most szakácskönyvet készül kiadni.

    Ahogy arról néhány hete már beszámolt a Sláger Online, az Oscar-díjas színésznõ nagy terveket szõ saját fitness edzõjével.

    Tracy Anderson korábban Madonna fizikai felkészítését is végezte a turnékra, filmforgatásokra, hosszú ideje pedig Paltrow személyi trénere. Talán egy izzadtságos edzés után jöhetett az ötlet, a sok kín és szenvedés akár gyümölcsözõ lehet másképp is, nem csak a kilók elleni harcban.

  • Martin Garrix is jön a Soundra

    Martin Garrix is jön a SoundraKarácsonyi meglepetésként jelentették be a Sound szervezői, hogy idén nyáron Zamárdi szabadstrandján a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-producere, Martin Garrix is fellép. Garrix Animals című slágere 2013-ban a Beatport legnépszerűbb - legkeresettebb anyaga volt, ráadásul több európai országban is a slágerlisták élén végzett. Fiatal kora ellenére a legismertebb DJ-producerekkel dolgozott már együtt és a világ legizgalmasabb elektronikus zenei klubjainak és fesztiváljainak - így természetesen a Soundnak is - ünnepelt sztárja.

  • Gwyneth Paltrow kisfiával a legboldogabb

    Gwyneth Paltrow a 36 éves színésznõ mostanában kisfia, Moses társaságában érzi magát a legjobban! A sztár és kisfia a legnagyobb harmóniában töltik mindennapjaikat!

    A sztár annyira élvezi a családjával való együttlétet, hogy mindne nap õ fõz nekik, és õ megy a gyerekekért óvodába.

    „Én fõzök otthon minden ételt. Nagyon szeretek fõzni. Kenyeret, pizzát, ezeket szoktam, és mindannyian imádjuk õket. Van a kertben egy fatüzeléses kemencénk. Most, hogy jó az idõ Londonban, rendszeresen használom. Bármit el tudsz benne készíteni."

  • Szívműtétje előtt a szívsebész nyugtatta a kétéves kislányt

    Szívműtétje előtt a szívsebész nyugtatta a kétéves kislánytNapok alatt bejárták Kínát majd a világsajtót azok a fotók, melyeken egy kínai sebész látható egy kétéves betegével a szívműtétje előtt. A zokogó kislány annyira rémült volt, hogy sem az ápolók, sem az altatóorvos nem tudta megnyugtatni a beavatkozás előtt. Az operációt végző szívsebész, Shi Zhuo ezért ölbe vette a rendkívül nyugtalan kis betegét, majd rajzfilmeket mutatott neki a telefonján. A kislány ezután teljesen megnyugodott és nemsokára el tudták kezdeni a műtétet, amelyre a kislány veleszületett szívbetegsége miatt volt szükség.

  • Vad és szexis képsor Hargitai Beáról - képpel

    Hargitai Bea fittyet hányt a hûvös évszaknak: topless pózol a decemberi Playboy magazin címlapján. Ráadásul nemcsak a hûvös idõjárással, hanem a veszélyhelyzetekkel is meg kellett küzdenie, ugyanis nem mindennapi helyszínen készültek a képek.

    – Az elsõ akadályt könnyen vettem: a stábtagok segítettek felmászni a helikopter tetejére. A legemlékezetesebb mégis az volt, amikor egy Ferrari mellett fotóztak, hiszen imádom a száguldást – mesélte a Blikknek Bea.

  • Harry Potter egy transzvetitával szerelmeskedik!

    A filmvásznon Harry Pottert alakító Daniel Radcliffrõl pár éve még az volt a szenzáció, hogy lázadó zenét, vagyis Sex Pistolt hallgat, mára pedig az sem okozott általános megrökönyödést, hogy egy transzvesztitával kavar.

    Lady J-ként ismerik Jonan Speidelt, New York egyik leghíresebb transzvesztitáját. Õ most azért került elõtérbe, mivel Februárban egyik fellépésen ott volt a már nem annyira ifjú Harry Potter sztár, vagyis Daniel Radcliff is, akinek annyira tetszett a produkciója, hogy azonnal találkozni akart a mûvésszel.

  • Felmondtak Britney Spears ügyvédjei

    Felmentésüket kérték egy Los Angeles-i bíróságtól a Britney Spears popsztárt képviselõ ügyvédek a sztár gyermekelhelyzési perében. Britney Spears és volt férje, Kevin Federline hónapok óta küzd a bíróságon két kisfiuk, a kétéves Sean Preston és az egyéves Jayden James elhelyezéséért. Egyelõre az apa áll nyerésre, mivel a júliusban kimondott válás után egy bíróság Spearst alkalmatlannak találta az anyai teendõk ellátására, és átmenetileg Federline-nak ítélte a kicsiket. Spearsnek azonban nem ez az egyetlen bírósági ügye, amelyhez ügyvédi segítségre van szüksége.

  • MC DC berúgva rappelt Balázs mûsorában

    Rossz életû a mozgássérült sztár vagy csak nem bírja a rá nehezedõ sztár-stresszt?!

    Ittasan rappelt tegnap reggel MC DC a Class Fm stúdiójában. A kiscsillag az elõzõ estét fellépéssel és bulizással töltötte, így Sebestyén Balázsék reggeli mûsoráig nem volt ideje kijózanodni. Alaposan felöntött a garatra csütörtök éjszaka Veres Róbert. Olyannyira, hogy a Class FM ébresztõ mûsorában is elázva jelent meg. A sebesbeszédû rapper nyelve ezúttal nehezen forgott.

  • Sok szakmában több a pszichopata dolgozó, nézd meg melyikekben

    Sok szakmában több a pszichopata dolgozó, nézd meg melyikekbenNem mondjuk, hogy szakmai ártalom pszichopatának lenni, de egy friss angliai kutatás szerint igenis vannak olyan foglalkozások, melyekben nagyságrendekkel nagyobb a valószínűsége egy pszichopatának, mint a többiben. És most elővesszük a láncfűrészt, mivel az újságíró is benne van. A Nagy Brit Pszichopata Felmérésnek (Great British Psychopath Survey) már a neve is roppant csábítóan hangzik, biztos mindenki örömmel megy el egy ilyen tesztre. Dr. Kevin Dutton angol orvos ebben a felmérésben azokat a szakmákat gyűjtötte össze, melyekben a leginkább fellelhetőek a pszichopatákra jellemző személyiségjegyek vagy azok nyomai. Ezek a jegyek dr. Hervey Cleckley, a pszichopata kutatás amerikai úttörője és Az egészség álarca (The Mask of Sanity) írója szerint a következők:

  • Pornófilmben kezdte a pályát a Barátok közt sztárja!

    Lóránt Kriszta pályája kezdeti szakaszában a német pornóipar remekeiben szinkronizálta a germán szépségeket.

    A Barátok közt Orsijának esete nem egyedi, hiszen hazánk pornócsászára, Kovi is számtalan színészre emlékszik abból az idõbõl, amikor még szinkronrendezõként dolgozott a felnõtt filmek berkein belül.

    "Rengeteg olyan színész van, aki annak idején felnõtt filmek szinkronizálásával kereste a betevõt."

  • Adrian Brody nem szexel egy film miatt

    Ha csak a Zongoristában láttad eddig Adrian Brody-t akkor jócskán meg fogsz lepõdni.

    Az új Predator film kapcsán a nem éppen macsós megjelenésérõl ismert színész 10 kiló izmot gyúrt fel magára, és nem ez volt az egyetlen, amit a szerep kedvéért megtett. Mindig is csodáltuk azokat a színészeket, akik egy szerep kedvéért képesek voltak teljesen átformálni a testüket. Russell Crowe gladiátorból változott pocakos CIA ügynökké nemrég, Jared Leto szépfiú volt mindig is, de John Lennon gyilkosának megformálása kedvért felszedett magára több tíz kilót, valószínûleg az õ kikerekedése a legdurvább mind közül.

  • Rihannát megkoppasztotta a menedzsere

    Rihanna megvált menedzserétõl, Patricia Williamstõl, miután rájött, hogy munkatársa meglopta. Az énekesnõ bankszámlája szinte teljesen lenullázódott, pedig korábban dollármilliók voltak rajta.

    A húsz esztendõs popdíva, Rihanna feltétel nélkül bízott menedzserében, aki a hírek szerint csúnyán meglopta õt.

    Rihanna bankszámláján mindössze 20 ezer dollár – 3 millió forint – maradt, ami egy hozzá hasonló nagyságrendû sztárnak szinte semmi.

  • Tóth Lüszi PR-kodik

    Tóth Lüszivel komoly gondok vannak?

    Anyuka korú nõink féltik telefonjaikat szorongató férfi párjaikat, mikor a szavazósdi megy a Megasztár 4 közvetítése közben. Lüszi gyermekded fiatalsága keveredik nyereséghajtásával, az urak benne látják kislányukat és a majdani szupernõt...

    A maga által írt dallal búcsúztatták a Megasztár szombat esti kiesõjét, Ásós Attila "Pacsirtát".

  • Házasodhatnak a melegek Svédországban!

    A svéd parlament nagy többséggel elfogadott törvényben engedélyezte szerdán, hogy az azonos nemû párok is házasságot köthessenek, vagy polgári, vagy egyházi szertartás keretében.

    A Riksdag közleményében hangsúlyozta, hogy nemi hovatartozás szempontjából semleges házassági törvényt fogadott el.

    A 349 tagú parlamentben tartott szavazáson 261 képviselõ támogatta a törvény elfogadását, 22 ellenezte, 16 pedig tartózkodott.

  • Ki legyen a Megasztár 4 mûsorvezetõje?

    Nagy a harc aTV2 berkein belül arról, ki legyen a TV2 legnagyobb õszi durranásának tartott Megasztár 4-nek a mûsorvezetõje.

    A csatornától származó információink szerint Epres Panni modell, olimpiai vízilabdázónk, Benedek Tibor kedvese a legesélyesebb. Még akkor is, ha úgy tudjuk, a szépség a próbafelvételeken nem teljesített valami fényesen.

    Úgy tudjuk, a szép modellt különbözõ tanfolyamokra járatja a csatorna, csak hogy minél hamarabb otthonosan mozogjon a kamera elõtt – korábban igencsak feszengett a felvételeken.

  • Müller Attila és Larion Zoé az állatok védelme mellé álltak

    Müller Attila és Larion Zoé az állatok védelme mellé álltakA Lajka az űrkutya gyermekopera az Armel Operafesztivál 2013 Szeged programján az Orpheus Állatvédő Egyesület a felelős állattartásra, az állatvédelem fontosságára a színház előtti téren hívta fel a nézőközönség figyelmét. A rendezvény kapcsán Müller Attila és Larion Zoé állatvédőkként az állatok védelme mellé álltak. Az állatvédők az \"Állatrendőrségért Mozgalom\" www.facebook.com/AnimalPolice közösségi oldalán azért is küzdenek, hogy a közeljövőben állatvédelmi rendőrség jöhessen létre.

  • Már Magyarországon is jelen van! Megvakíthat a veszélyes növény

    Már Magyarországon is jelen van! Megvakíthat a veszélyes növényHallottál már a kaukázusi medvetalpról? Ha nem, akkor érdemes figyelned, mivel nagyon veszélyes növényről van szó, s már Magyarországon is megtalálható. A Tisza-menti Gergelyiugornyán a fent látható hirdetés figyelmeztet több helyen arra, hogy a növény érintése bőrgyulladást, hólyagosodást, égési sérüléseket okoz. A tünetekkel azonnal orvoshoz kell fordulni - tanácsolta a köztévé által megszólaltatott Balogh Lajos botanikus. A legsúlyosabb esetben még vakságot is okoz az érintkezés az agresszív növény nedvével.

  • Katus Attila és Molnár Andrea 2008 legjobb táncosai!

    Molnár Andival karöltve a létezõ összes trófeát elhozták a Szombat esti lázból ebben az évben.

    A Szombat esti láz utolsó adásában a szériák eddigi gyõztesei húztak újra tánccipõt, hogy a 2008-as év Parkett ördöge címért versenybe szálljanak.

    Czene Attila és Bánhidi Petra, Csonka András és Keleti Andrea, valamint a múlt heti gyõztes páros Katus Attila és Molnár Andrea karácsonyi dalokra koreografált táncaikkal kápráztatták el a nézõket.

  • A szexistennõ Farrah Fawcett haláltusáját közel 9 millióan néztek végig!

    Csaknem kilencmillióan nézték meg a hét végén azt a dokumentumfilmet, amely az egykori szexbálvány, a ma hatvankét éves Farrah Fawcett rákkal való küzdelmérõl szól.

    Az NBC közlése szerint egy éve nem akadt arra példa, hogy a péntek esti csúcsidõben ennyien kíváncsiak lettek volna valamelyik mûsorára.

    A színésznõ - Charlie angyalainak egyike - 2006 óta viaskodik a szörnyû kórral, akkor diagnosztizálták nála a végbélrákot, amely azóta átterjedt a májára is.

  • Mikortól szexelj a pároddal?

    Ez a cikk nem a pinacsábászoknak szól :D

    Minden kapcsolatban felmerül az örök kérdés: mikortól fekhetsz le az új versenyzõvel? Erre persze nincs bevett szokás, sehol nem foglalták szent írásba, hogy hány óra/nap/hét/hónap után lehet egymásnak esni. (Kivétel ez alól a Biblia, illetve egyéb vallási útmutatók, de azt most hagyjuk.)

    Vegyük elsõ körben azokat, akik még nem voltak együtt senkivel, ilyetén módon még a szüzesség tiszta állapotában leledzenek.

  • Axl Rose-t nem szeretik a kínaiak!

    A hét elején megjelent új Guns N, Roses album állítólag olyan sértõ Kínára nézve, hogy az illetékes hatóságok már be is tiltották, ha pedig Axl Rose 17 évig érlelt mûve mégiscsak megjelenne a kínai üzletekben.

    Az album címadó dala, a Chinese Democracy biztosan hiányozni fog róla annak kényes szövege miatt.

    A kínai tilalomról szóló "szenzációt" a Kínai Kommunista Párt lapjában a Global Times internetes kiadásában hétfõn megjelent kritika ihlette, amely szerint az új album rosszindulatú sértés Kínára nézve.

loading...