Mikor elõször felbukkant a "Gyûszû Színház" képregény-kockáin, Popeye már inkább középkorú, semmint fiatal, kopaszodó, õszes hajú tengerész volt, rendkívül erõs alkarokkal, tetoválással, és pipával a szájában. Beszéde is tengerészhez illõ volt, hiányzó jobb szeme pedig arról árulkodott: pokoli bunyókat tudhat maga mögött.
Képregényhõshöz illõen Popeye-nek a hatalmas termetû Bluto személyében "õsellensége" is van, aki a spenóttal szemben inkább a hamburgerre esküszik. Popeye életét egy talált csecsemõ, Cukorborsó is tovább színesíti, néha pedig unokaöccsei - Pipeye, Pupeye, Poopeye, és Peepeye - is feltûnnek a színen.
Noha Popeye-t Elzie Segar vetette papírra, feltétlenül meg kell említeni Forrest "Bud" Sagendorf nevét, aki Segar halála után 47 éven át rajzolta a tengerész kalandjait. Popeye már a harmincas években hatalmas népszerûségnek örvendett, fõleg azután, hogy a Fleischer fivérek a filmvászonra is átültették a kalandokat. Népszerûsége csúcsán Popeye még Miki egeret is lepipálta, az évek során összesen 108 rövidfilm készült vele. A világháború a sorozatot gyártó stúdió számára is nehézségeket okozott, a Popeye hangját kölcsönzõ Jack Mercer például csak eltávozásai alkalmával tudta megszólaltatni a spenótfaló csirkefogót, végszükség esetén pedig elõfordult, hogy Mae Questel, Oliva hangja ugrott be helyére.
A televízióban, moziban, könyvekben, és újságok hasábjain feltûnõ Popeye a közönség nagy kedvence. 1980-ban Robert Altman rendezésében, Robin Williams fõszereplésével filmfeldolgozás is született a tengerész kalandjairól, noha az igazi rajongók szerint ez nem érte el a várt színvonalat. Az idõ múlásával Popeye is megpihent egy kicsit, 1994 óta a korábban megszokott napi adag helyett csak a vasárnapi újságok hasábjain találkozhatnak az olvasók kalandjaival.