Csisztu Zsuzsa kisfia, Krisztián a szüleivel együtt drukkol, õt is leköti, amit a képernyõn lát.
Zsuzsa hét olimpián vett részt: elõször versenyzõként, aztán riporterként. A pekingi játékokat azonban kihagyja.
Az igazság kedvéért hozzáteszi: senki ne gondolja õt olyan korúnak, amibe belefér hét nyári olimpia, volt abban két téli is. De valamennyit szívesen vállalta: az elsõt, a szöulit ugyanúgy, mint a legutolsót, az athénit. Most nem utazik, a családdal figyeli az olimpiát.
Egyszer csak azt vettük észre, hogy Krisztián is izgul, sõt örül és sikongat, amikor például a kajak-kenus barátaink versenyét nézzük a televízióban. Mintha a szüleit utánozná, de látszik, hogy õt is leköti, amit lát.
A kis Krisztián a mamát viszont nem látja, sõt, a hangját sem hallja majd az idei olimpiai játékok közvetítése alatt - aminek a család a maga módján persze örül.
Az ismert hangok közül nem én vagyok az egyetlen, aki nem került be az utazó riporterek közé. Tulajdonképpen nem is bánom. Vannak tapasztalataim: egy ilyen verseny nem pihenés és nem turistaút, az olimpia három hét megfeszített munka. A kisfiam nagyon hiányozna!
Sokat köszönhetek egyébként azoknak az alkalmaknak, amikor jelen lehettem a világversenyeken. Voltak egészen kiemelkedõ pillanatok, például én készíthettem a búcsúinterjút Egerszegi Krisztinával az utolsó olimpiáján.
A régi világversenyekre ma is szívesen emlékszik vissza a riporter.
Egykori versenyzõként a torna állt legközelebb hozzám. Leköt a vízilabda, a kosárlabda, de akár a futball is, persze csak akkor, ha igazán jó. A férjem, Norbert a jégkorongot kedveli, a kedvéért megnézem a meccseket.
Zsuzsa még sosem jutott el Kínába.
Japánban, Koreában és Mongóliában már jártam, de Kínába most sem utazom. Helyette a családdal nyaralunk a férjem szüleinél, Bogácson.