Az asszony végül azután szánta rá magát az életmódváltásra, amikor katonatiszt férjét egy évre Afganisztánba vezényelték. „Feküdtem az ágyamban és azon gondolkodtam, min változtathatnék. Végül úgy döntöttem, lefogyok. Akkor ott az ágyban fekve, biztos voltam benne, hogy képes vagyok rá. Így hát belevágtam."
Misty elárulta, az első három hónap volt a legnehezebb. „Folyamatosan küzdöttem magammal" - emlékszik vissza, majd elmondja, a legrosszabb az volt, amikor megkívánt cukros dolgokat és képtelen volt neki ellenállni. „Tudtam, hogy lelkiismeretfurdalásom lesz, ha megiszom vagy megeszem ezeket a dolgokat, de volt, hogy nem tudtam megállni." Aztán – mint mondja – az életmódváltás fokozatosan egyre könnyebb lett: „Egy idő után már nem a cukrot, hanem a gyümölcsöket és a vizet kívántam. Jó érzés volt."
Az asszonynak egyébként külön kihívást jelentett, hogy férje elől titokban tartsa az alakjának változását. „Ha webkamerán beszélgettünk vagy képeket küldtem, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy csak nyaktól felfelé lásson. Szerencsére nem gyanakodott." A férj, Larry végül csak hazatérése napján, a reptéren szembesült először felesége átalakulásával.