2024.10.05. - Aurél
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor

Először nyilatkozott válásáról Angelina Jolie

Az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő éppen Kambodzsában tartózkodott, ahová legújabb filmjének bemutatója miatt érkezett gyermekei társaságában. Tudniillik a most bemutatott alkotása a vörös khmer időszakába kalauzolja el a nézőket, ráadásul egyik örökbe fogadott fia is a Délkelet-ázsiai országból származik. Az interjúban elárulta, hogy nagyon nehéz időszakon mentek és mennek keresztül. Bár hangsúlyozta a riporternek, hogy a családi drámáról nem nagyon akar beszélni, azt azért hozzátette a könnyeivel küszködve, hogy „egy család vagyunk, és egy család leszünk a jövőben is, ezért tud megbirkózni a helyzettel”.

George Clooney és felesége ikreket várnak

Miután Beyoncé bejelentette, hogy ikreket vár, sorra érkeznek az újabb bejelentések. Igaz, hogy Jason Statham és csodás modell barátnője "csak" egy gyerkőc érkezését várják, de George Clooney és Amal is dupláznak! A színész barátja, Matt Damon elárulta, hogy mikor Clooney elárulta neki a nagy hírt, majdnem sírva fakadt, annyira örült a pár boldogságának. Julie Chen, a The Talk műsorvezetője pedig legutóbbi műsorában jelentette be a hírt, melyet egyébként Clooney is megerősített. Clooneyék két és féléve házasodtak össze, most júniusban pedig érkeznek a gyerekek. Gratulálunk!

Bebe nem adja át a volánt másnak, korábbi súlyos autóbalesete miatt

Bebe nem bízik senkiben, csupán egy embert enged a kormány mögé, amikor koncertezni indul. Szörnyű emlékei vannak arról, amikor sofőr vitte őket. Egy súlyos karambol miatt hetekig ágyba kényszerült, és műtétek sorozata várt rá, újra kellett tanulnia a járást, és egy évébe került ez az eset. - Én vezetek, amikor fellépésekre megyünk, mert annak idején autóbalesetet szenvedtem,és nem bízok senkiben. Az egyetemen a Hallgatói Önkormányzatnál tevékenykedtem, és a gólyabált mi szerveztük. November volt, és nagy hó esett le.

Újabb taggal bővült a Kardashian család

Megszületett Kourtney Kardashian harmadik gyereke. Harmadszor is anya lett Kourtney Kardashian! A reality-sztárnak kisfia született, ráadásul pont első gyermeke ötödik születésnapján! A családnak immáron két oka is van, hogy ünnepeljen december 14-én, bár Mason szülinapját a baba érkezése miatt kicsit korábban, november végén megünnepelte a család. Kourtney és férje, Scott Disick már nagyon várta a fiú érkezését: "tökéletesen illik majd a famíliánkba" - nyilatkozta korábban a várandós híresség, arra utalván, hogy a fiú érkezésével javul a nemek aránya a hatalmas, nők által dominált klánban.

Daniel Radcliffe mindenét elhagyja

Minél több mindened van, annál többet veszíthetsz el - bizonyítja a fiatal színész példája. Lehet, hogy mindene megvan, de el is veszíti holmijait Daniel Radcliffe! A Harry Potter filmek sztárja igen hanyagnak tartja magát és rendre hagyja el értékeit - ráadásul nem is apróságokról van szó! "Gyakran elvesztem a holmim. Volt olyan, hogy szerintem három telefont is elhagytam egy év alatt. De nem rég eltűnt az iPodom is, és azt hittem, sosem lesz már meg. Majd körülbelül három hónappal később megtaláltam a táskámban egy olyan zsebben, amiről nem is tudtam, hogy létezik."

Két héttel a szakítás után újra randizik Leonardo DiCaprio

Alig két héttel a szakítás után Leonardo DiCapriot egy titokzatos hölgy társaságában látták Hollywoodban. Toni Garrn szupermodell és Leonardo DiCaprio másfél évig jártak, de néhány hete kihűlt a kapcsolatuk és két hete szakítottak. Ez azonban nem akadályozza meg a Titanic egykori sztárját abban, hogy ismét hölgyek társaságában töltse idejét. Egy szórakozóhelyen többen is látták a szakáll és baseball sapkával elbújni akaró színészt és egy titokzatos nőt. A pár látványosan kerülte a társaságot és az este előre haladtával együtt távoztak. Leo barátai szerint szó sincs kapcsolatról, a barna hajú nővel.

Egy egész fesztivált szervezett lánya első szülinapjára Kim Kardashian és Kanye West

A sztárszülők nem aprózták el a szülinap fogalmát: gyerekük több százezer forintos ajándékát saját fesztiválon adták át! A kislány egy több, mint 300.000 forint értékű gyémántfülbevalót kapott ajándékba, de az átadás körülményei sem voltak hétköznapiak: a kis Nori saját fesztivált kapott, amit nagynénje, Khloé Kardashian hátsó udvarán rendeztek meg (mekkora lehet a birtok, ha az egész rendezvény elfért rajta). Volt minden, ami kell: felfújható légvár, bohóc, fagyi, de még egy kisebb óriáskerék is! A színpadról nem is beszélve, ahol egész nap fellépések mentek.

Elszakította Vajna Tímea ruháját Justin Bieber

Vajna Tímea nagyon boldog volt, amikor a cannes-i filmfesztiválon Andy mindenkinek a feleségeként mutatta be. Tímea nemcsak arról beszélt, melyik világhírű filmsztár közelében érezte a legjobban magát, hanem arról is mesélt, hogy volt egy kellemetlen élménye. -Justin Bieberről nehéz lenne azt állítani, hogy úriember. Cannes-ban egy bulin rálépett a gyönyörű Cavalli ruhámra, és el is szakította. Ráadásul még bocsánatot sem kért. Tímea ruhájáról azt lehetett olvasni, hogy milliós nagyságrendű, ám ő elárulta: Andy Vajna Los Angeles szinte valamennyi üzletében kedvezménnyel vásárolhat.

Nem tud megválni rossz szokásától Kiss Ramóna

A Barátok Közt színésznője nem tud megválni rossz szokásától, amely miatt már szóbeli figyelmeztetést is kapott. Kiss Ramóna már 12 éve oszlopos tagja az RTL Klub napi sorozatának, de a mai napig nem tud pontosan érkezni. A 29 éves színésznőt késései miatt a műsor producerei eleinte figyelmeztették, majd mikor rájöttek, hogy mindez semmit sem ér, trükkökhöz folyamodtak. "Rossz beosztást kapok, amin sokkal korábban vannak az én jeleneteim megjelölve, mint a valóságban. Ám egy idő után erre rájöttem, így most már cserélgetik.

Megvált hosszú hajától Szabó Zsófi

A Jóban Rosszban színésznője a sorozat történetének kedvéért bevállalta azt, ami a legtöbb nő rémálma: levágatta derékig érő haját. Betty élete ugyanis hatalmas fordulóponthoz érkezik, amit az is jól mutat, hogy az őt alakító színésznő, Szabó Zsófi még hosszú hajfürtjeitől is megvált a történet kedvéért. "'Egy korszak lezárult az életemben. Amikor levágta Laci a hajam, úgy éreztem, hogy az elmúlt öt év görcsössége, mindaz a teher, ami a vállamra nehezedett, elszállt. Olyan volt, mintha kiszabadultam volna, mintha végre felszínre került volna az, amit belül érzek."

Épp, hogy csak összeházasodtak, de már válnak is Kapocs Zsókáék

Tegnap reggel még attól visszhangzott a sajtó, hogy Kapócs Zsóka és párja titkon összeházasodtak. Alig pár órával később Zsóka az alábbi szöveget tette közzé közösségi oldalán: VÁLOK! Kérem a barátaimat, hogy ne gratuláljanak a házasságkötésemhez, mert ugyan tényleg hozzámentem Habony Árpádhoz, de már válunk. Sajnos rossz döntést hoztam (hoztunk), amikor igent mondtam, de ez kellett ahhoz, hogy végleg el tudjam engedni Őt. Azt gondoltam bután, hogy a papír majd változtat a dolgokon, pedig semmit!

Lesmárolta Jude Law Zimány Lindát

Egy belvárosi szórakozóhelyen lazított a forgatási nap végén a Budapesten tartózkodó Jude Law. A színészről köztudott, hogy testőrök nélkül, lazán mászkál a számára idegen városban és örömmel fotózkodik rajongóival. Tegnap azonban egy hazai celeb társaságában lazított. Zimány Linda annyira megtetszett a tökrészeg színésznek, hogy ölelgette és csókolgatta a modellt. Az esetről videó is készült. A Youtube-ra feltöltött videó alatt hozzászólók szerint azonban nem biztos, hogy véletlen találkozásról van szó.

Egyetemi tananyag lett Miley Cyrus

A mostanában merész ruháiról, őrült viselkedéséről és szinte már ikonikus nyelvnyújtogatásáról elhíresült énekesnő már nyári kurzusként is felvehető az egyik amerikai egyetemen. Az egyetem gondolt egy nagyot és a tananyagába illesztette fakultatív tantárgyként Miley Cyrust. A hivatalosan Miley Cyrus: Faj, Osztály, Nem, Média névre keresztelt képzést egyébként Carolyn Chernoff szociológus-professzor tartja a New York közeli egyetemen, ahol egyébként elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha ilyen és hasonló kurzusokon szeretnénk részt venni.

Megalázó helyzetbe hozták Kembe Sorelt

Maga sem érti, miért kerül folyton megalázó helyzetbe a Jóban Rosszban népszerű sorozatának színésze, Kembe Sorel. Pontosabban érti, csak nem akarja elfogadni. Legutóbb közterületen igazoltatta a készenléti rendőrség, és minden magyarázat nélkül azzal gyanúsították, hogy marihuánát fogyaszt. Kembe Sorelt annyira megviselte az incidens, hogy közösségi oldalán fakadt ki, elpanaszolva, hogy állandóan dílernek nézik. \"Ülök a padon, sörözgetek a 12. kerületben a Sportkórháznál. A készenléti rendőrség két egyenruhás kollégája megszólít, hogy adjam a papírjaimat.

A kis megasztárosra egy japán producer is felfigyelt

Patai Anna immár Japánban is sztár: a fiatal énekesnőt ugyanis egy ottani tehetségkutatóba hívták meg, ahol a döntőbe, a legjobb öt közé is bejutott. \"A Japán tv-ben egy műsorba meghívtak énekelni, és képviseltem Magyarországot. Merthogy többen is ott voltunk, csak a világ más-más tájáról... Pontosan rajtam kívül 20 ember volt (Izraelből, Afrikából, Szingapúrból, Filippi szigetekről,Amerikából, stb... Amikor a színpadra léptem, és megszólalt a Himnusz, az nagyon megható érzés volt, pláne amikor a magyar zászló alatt énekelhettem\" - írta élményéről.

Kisfiút vár Mádai Vivien

Mádai Vivien babája ugyan még nagyon pici, az orvosok szerint azonban kisfiút hord a szíve alatt a műsorvezető. \"Úgy tűnik, hogy kisfiú, bár még nagyon-nagyon picike, úgyhogy még azt mondta a doktornő is, hogy bármi lehet, de egyelőre úgy tűnik, hogy fiúcska\" - mondta a műsorvezető, aki azt is elmesélte, hogy már a tizennegyedik hétnél jár, de az első trimeszter nagyon megviselte. - \"Nekem az első trimeszter kőkemény volt, és nem is reggel voltam rosszul, hanem este.\" Mádai Vivien azt is elárulta, egy-két dolog már van a babaváráshoz, ám ez főleg édesanyjának köszönhető.

Végre igent mondott Nicole Scherzinger

A Forma 1 versenyzőnek nem ez volt az első próbálkozása, de az egykori Pussycat Dolls énekesnő most először mondott igent. A páros már a sokadik szakításon, és három \"nemmel végződő\" lánykérésen van túl, de úgy tűnik, hogy legutóbbi kibékülésük után végre tényleg révbe értek. A 29 éves Lewis a jelek szerint mindent megtesz, hogy 35 éves barátnője úgy érezze, felnőtt a feladathoz. Az X Factor műsorvezetőjeként a tévéshow-k világában is komoly karriert befutó Nicole öt évnyi zűrös kapcsolat után boldogan mondta ki az igent a lánykérésre

Khloé Kardashian költözött be Justin Bieber házába

Khloé Kardashian röpke 7,2 millió dollárért vette meg a Justin házát, és a hírek szerint már be is költözött. Miután a 29 éves Khloé Kardashian szakított kedvesével, Lamar Odommal, mindenképpen szeretett volna Kourtney közelében maradni, aki az utca másik végében lakik. Így abszolút jó ötletnek tűnt, hogy ő vásárolja meg Justin Bieber házát. Justinnak azért kellett túladnia a házon, mert nagyon nem jött ki jól a szomszédokkal - egyszerű könnyedséggel elüldözték őt. Khloé a saját házát a The Big Bang Theory csodálatos színésznőjének, Kaley Cuocónak adta el.

Végül megbocsátott Pamela Berkinek

Berki Krisztián megdöbbent, amikor Amerikából hazatérve benyitott a lakásába, és ott találta Pamelát. Zavarát tündéri kislánya oldotta fel. Krisztián az elmúlt hetekben bebizonyította, hogy mennyire szeret minket. Fel kell rá készülnöm, hogy mindig is lesznek rosszakaróink, ám a jövőben nem fogok nekik bedőlni. Túl vagyok a szülés utáni depressziómon, elkezdtem fogyni. Újra az az életerős Pamela vagyok, akibe Krisztián beleszeretett. Azt viszont nem ígérem, hogy nem leszek féltékeny, de vigyázok rá, hogy ne hatalmasodjon el rajtam.

Pótanyaként tekint Claudiára Gesztesi Máté

Gesztesi Máté ma is pótanyaként tekint Liptai Claudiára, akit nemegyszer édes mostohaként emleget. Claudia volt az, aki Gesztesi Károly oldalán egykor otthont teremtett Gesztesi Máté számára, amit a fiatal színész soha nem fog elfelejteni. Pont ezért örül, hogy Claudia A Nagy Duett élő adásain műsorvezetőként is jelen van. \"Jó érzés, hogy ő is ott van a műsorban. Érzem, hogy nagyon szeret, és ez doppingol\" - mondta Máté. Állandó csipkelődésük ellenére, látszik, hogy igazán jó a viszonyuk, hizs Claudia és Máté nyolc évig éltek egy háztartásban.

Újra szingli Bozsek Márk

Bozsek Márk januárban ismerkedett meg a csinos barátnőjével, ám a kapcsolat nem bizonyult hosszú távúnak a lány költözése miatt. \"Tudtam, hamarosan elhagyja az országot, és én nem mehetek vele. Bár korábban arról volt szó, hogy én is megyek Angliába, mert egy angol producer érdeklődését felkeltette az egyik dalom, végül változott a terv. Nem bántam meg a döntést, és megtanultam, mindig a mának kell élni. Ez a lányokkal való kapcsolatomra is kihat. A romantikus pillanatok csak akkor érnek valamit, ha teljesen átadod magad nekik.

Ezer dollár borravalót kapott a pizzafutár az Oscaron

A pizzafutár, aki az most hétvégén tartott 86. Oscar gálára kézbesítette az olasz finomságot, nem csak hogy nem volt beépített ember, de valóban ezer dolláros borravalót kapott a jelen lévő világsztároktól. Az Amerikai Filmakadémia vörös szőnyeges díjátadó ceremóniája közben a háziasszony, Ellen DeGeneres pizzát rendelt az első sorokban helyet foglaló világsztároknak. A pizzéria tulajdonosa volt az, aki kiszállította az ételt a Los Angeles-i Dolby Theatre-be, de fogalma sem volt arról, hogy Brad Pitt, Julia Roberts és Meryl Streep fog enni belőle.

Ágica attól retteg, elveszik tőle a gyerekét

Szögeczki Ági kisfiával együtt hazaköltözött olasz kedvesétől, Renatótól. Ágica Joshi Bharat műsorában azt mondta, nem is akar visszamenni, attól azonban retteg, hogy a kisfiú édesapja elveszi tőle Patrikot. \"A párom legnagyobb problémája, ami miatt most utál engem, hogy én elmondtam neki az igazat, azt, hogy nem szeretnék visszamenni Rómába. Ő úgy érzi szerintem, hogy elvettem tőle a gyereket, ami egyébként nem igaz, mert itt vagyunk és bármikor jöjjön, látogassa a gyereket\" - mondta el a műsorban Ágica.

Ezért fordultak el barátai Tatár Csillától

A TV2 műsorvezetőjétől akkor fordultak el a barátai, amikor sikeres és magabiztos lett. Tatár Csilla nem mindig volt annyira magabiztos és erős személyiség, mint most. A TV2 műsorvezetője egy kozmetikai cég rendezvényén tartott tükröt maga elé, és vallott őszintén arról, hogy csak az elmúlt néhány évben nőtt meg az önbizalma, ami nagy változást hozott az életébe. \"A magabiztossá válásomhoz kellett, hogy a helyére kerüljön a magánéletem és a karrierem. Minél inkább kezdtem megszeretni magam, annál sikeresebb lettem az élet minden területén.

Szabó Zsófinak már nagyon elege van Berki Krisztiánból

A szőke színésznő Majka új műsorában akadt ki, amiért még mindig felemlegetik a Berki Krisztiánnal való rosszul elsült kapcsolatát. Szabó Zsófi már rég lezárta magában élete azon fejezetét, amelyet a híresen öntelt Berkivel töltött és nem is szívesen emlékszik vissza rá. A színésznő azt állítja akkoriban elborult az agya és sorra követte el az őrültségeket, aminek az egykori Fradi-vezér is része volt. A Jóban Rosszban sztárja még azt is kijelentette, hogy Berki az ő hátán felkapaszkodva lett ismert és azóta is ebből a kapcsolatból él.

Már a bál közepén távozott Kim Kardashian

A celebet, aki egész estét betöltő fenekéről is nevezetes, állítólag rasszista zaklatások érték rapper barátja miatt. Kim Kardashian éjfél előtt otthagyta a híres operabálat csütörtök este. Az örmény származású amerikai valóságshowsztár volt a proccos osztrák társasági esemény nagy nemzetközi celebje, de ő hisztisen távozott a bálról. Pedig 250 ezer eurójába (77,5 millió forintjába) került egy ismert osztrák építési nagyvállalkozónak a 81 esztendős Richard Lugnernek, hogy a hírességet a bécsi mulatságba csábítsa.

Újra apai örömök elé néz Hujber Feri

Második kisbabáját várja Hujber Feri felesége! A korábban sok vihart megélt házaspár a sors ajándékának tartja, hogy a pici baba elsőre összejött. Cynthia a harmadik hónapban van. A színész felesége, Cynthia már a szíve alatt hordja a kis jövevényt, most a harmadik hónapon van túl. Szerencsés, mert filigrán alakján egyelőre nem látszik, hogy áldott állapotban van. A házaspár kisfia már tud a hugica vagy öcsike érkezéséről, ahogy a boldog nagyszülők is. Noel izgatottan várja kis testvérét, esténként az édesanyja pocakját simogatja.

Apai örömök elé néz Caramel

A 32 éves énekest és barátnőjét, Szilvit többször is látták kijönni egy nőgyógyászati magánklinikáról, ahonnan a hírek szerint legutóbb széles mosollyal az arcukon és egy ultrahangfelvétellel távoztak. „Attól a pillanattól, hogy Szilvit megismertem, azt éreztem, gyereket szeretnék tőle. Tudtam, hogy nagyon fiatal, még csak 18 éves, de hittem benne, hogy egy-két éven belül készek lennénk családot alapítani\" – nyilatkozta még 2011-ben Caramel, akinek vágya most úgy tűnik beteljesült. Caramel nem tagadta barátnője terhességét, de nem kívánt bővebben nyilatkozni.

Véget ért a szerelem Palvi Barbi és a One Direction sztárja között

A gyönyörű, fiatal, magyar modell-lány románcának vége. Palvin Barabara, a Victoria\'s Secret fehérneműmodellje a hírek szerint szakított. Nem mással, mint az ünnepelt One Direction angol fiúbanda tagjával, Niall Horannel. Horan és Palvin Barbi még a múlt év végén bukkant fel egymás társaságában partikon, filmbemutatón. A bulvársajtó azonnal ráharapott a lehetséges szerelmi történetre, amit valójában egyikük sem erősített meg. Sokan elkönyvelték magukban, hogy a magyar, tehetséges kapcsolatépítő modell eggyel feljebb jutott a nemzetközi sztárvilág ranglétráján.

Alföldi Róbert nem tud megbékélni saját döntésével

Nem tud megbékélni döntésével az X-Faktor mentora, aki egyik tanítványát kellett, hogy hazaküldje vasárnap. Úgy szereti mentoráltjait, mintha a lányai lennének, mégis választania kellett közülük Alföldi Róbertnek. Vasárnap Batánovics Lili és Eckert Anikó párbajozott, és a mentor azóta is viaskodik a lelkiismeretével. – Az ember szembe köpné magát akkor is, ha máshogy döntene. Azt gondolom, hogy gyáva vagyok, mert így döntöttem, ha pedig fordítva voksolok, akkor szakmaiatlanul döntöttem volna.

további hírek